2010. december 14., kedd

Világkörüli utunk első állomása Kanada

Kanada - Sziklás hegység

Gyermekkorunk óta mindkettőnk nagy vágya, hogy egy szál hátizsákkal nekivágjunk a világnak. Idegen kultúrák után kutatva, embereket megismerve járjuk végig bolygónkat. Utunk folyamán a belső hangok alapján fogunk haladni, nem pedig az észérvek vezérletével.

Fáradtan érkeztünk Fort St. John-ba, ahol barátom Pipics Endre már várt minket. Éjfél körül értünk a Sziklás-hegység közelében található Buckinghorse nevű helyre. Három gyönyörű gerendaházból áll, van még egy benzinkútnak nevezett viskó és egy szintén fából ácsolt motel. Néhány kalapos farmert és ázsiai beütésű embereket láttunk, mindenki nagyon vendégszerető.
Eltelt az első napunk, most kiültem a rönkházunk verandájára. A Keily patak, ami a háztól ötven méterre folyik, halk csobogással szeli át a campünket körülvevő vadont. A parton a kiengedett lovak isznak és legelik a növényzetet. A tábor fenyőfáin állandóan repkednek a Whiskey Jackek, ezek a mátyásmadárhoz hasonlító madarak a lőtt vad húsát dézsmálják. Kedves kis madár, az indiánok azt tartják róla, ha valaki elejt egyet belőle, örökre elmegy a szerencséje. Az itteni gerendaházak még a mai napig is a hagyományos módszerekkel épülnek, mint ahogy Ottó Max írásában olvashattam az 1900-as évek elejéből. Mohával tömik ki a gerendaházak hézagait és vaskályha adja a szobák melegét.

chip munk
Ma délután Andival és Bakonyi Karcsi vezetőnkkel, aki az elkövetkező 10 napban kísérőnk lesz, kilovagoltunk a patakparton néhány órát. Karesz határozott, markáns arcvonásain és szikár testalkatán mutatkozik a hegyi életmód. Vadásztársam, András tollas kísérőjével szintén kiment kirándulni a területre, ő az első délutánon terítékre hozta jávor bikáját.
Amerre csak elnézek a teraszról mindenfelé havas ormok emelkednek a magasba, a fenyőkön és a fekete nyárfákon chip munks-ok kergetőznek. Ez a mókusfaj negyede a nálunk élő mókusnak, hátán két barna csík húzódik, szőrzete világos. Nincsenek énekes madarak, zümmögő rovarok, ezért érzem olyan mélynek a csendet. 
A házunk
Az első vadásznapunkon kilovagoltunk táborunkból, a hátasainkat is próbára tevő traileken. Beértünk egy kiégett fenyvesbe, amiben a villámcsapástól leégett fenyőtörzsek szürkén meredtek az ég felé. Lovaink átszelték a zubogó patak térdig érő kristálytiszta vizét, csobogással emelték patájukat a háborgó habokban. A fenyők is kisebbek és ritkább foltokban nőnek, az egyik fán megtaláltuk a jávorbika agancstisztításának nyomát. A szálerdőt átszelve több medvenyomot kereszteztünk, a fákon fellelhető volt egy-egy karmolás, amit a lovon ülve, fejmagasságban találtunk. A fennsíkot mindenhol burjánzó willow cserjék borították, alacsonyabb fenyőcsoportok szétszórtan árválkodtak. A hőmérséklet 10-12 fokra emelkedett, az átlátszó willow magok a sugárzó napsütésben hóesésszerűen repültek. Adam menetünk végéről halkan füttyentett, amikor hátranéztem, jelezte, hogy moose-okat lát. Azonnal leszálltunk a lovakról és kikötöttük őket. Előhúztam puskámat a nyergen lógó bőrtokból és takarásba rejtőztünk. Fegyveremet feltámasztottam a mellettem rejteket biztosító fenyő ágára és gyorsan mértem egy távolságot. A fenyő ága ingatagnak bizonyult, ezért egy lépcsővel alacsonyabbra támasztottam a puskát. Innen tökéletesen láttam a húszas nagyításon keresztül a hatalmas jávort. Alsó lapátja három-kettes, gyönyörű terpesztésű agancs. Karesz súgta is - lőheted! A következő pillanatban már hallottam a becsapódást, és a nagy moose eltűnt a fák mögött.
-   - Ott a bika a tehenek után! – szólt Karcsi riadtan.  
-   - Az nem az, amire én lőttem, mert az enyém jóval nagyobb – nyugtattam.

fiatal jávorbika tehenekkel
Izgultam és remegtem. A hatalmas testű vad, blatt mögötti lövés után is élt, rendkívüli szívósságáról személyesen meggyőződtem.  A jávorszarvas feküdt, de még pislogott nagy szemeivel; a kegyelemlövés után elnyújtózva dőlt oldalára. Meghatódva álltunk mellette, Andi szomorú könnyekkel búcsúztatta az ötvenhét inches bikát. Megtalálja örömét a természet közelségében, tudja, hogy az ember megszületésétől kezdve magában hordozza az ősi vadászösztönt, mégis úgy érzi, hogy nincs jogunk beleavatkozni ilyen módon a körforgásba. Belőlem a vadászat génjeit nem lehet kitörölni, ez az élet része és a megfelelő alázattal a végtelen időkig kísér.
Atti a rodeó előtt
Másnap reggel teherhordó lovainkkal indultunk a jávorért. Trailünkön bandukolva viccelődtünk Adammel, és felváltva utánoztuk az állathangokat. Ő wapitit hívott, majd moose bőgést imitált, én kakukkoltam és szarvasbőgést utánoztam. Amikor repertoáromban a varangyos békához értem, aminek hangját gyerekkoromban még apámtól tanultam, Adam nagyokat kacagott. Lovam ezt már nem tolerálta és buckingolva vágott az erdőnek. A többiek megijedtek, de amikor feltápászkodva kibújtam a mohából, amire a szivacs puhaságával érkeztem, éktelen nevetésbe kezdtek. Pár másodpercig bírtam a rodeót, de a bakolásba bekevert oldalcsavart nem tudtam kiülni és a földön landoltam. Többet ezzel a lóval nem akaszkodtam össze, szépen követte utasításaimat, igaz már nem mertem brekegni… A nagy erdőt elhagyva felértünk arra a fennsíkra, ahol a jávorbikát elejtettem. Szerencsére a grizzlyk nem fedezték fel az elejtés helyét, így kísérőim felpakolták a kinyúzott combokat. Nyúzás közben felnéztem a távolban magasodó platóra, ahol megpillantottam a karibukat.
A feladatokat átadtuk Adaméknek, Andival és Karesszal nyeregbe szálltunk és jó takarásban közeledtünk a karibuk felé. Végig sípcsontig érő havat tapostak lovaink, 1700 méter tengerszint feletti magasságban baktattunk. Kúszva közeledtünk a karibukhoz, két bika, három tehén és egy borjú kaparászta a hó alól a megfagyott élelmet. Az egyik bikának mutatós volt az agancsa, de nem láttunk egyik szárán sem hátsó ágat, valamint csak négy pontos koronát rakott. A másik bika ötpontos, rendellenes agancsot viselt, és hátsó ágat is észrevettük az egyik felén. 174 méterre legeltek, hason fekvő pozícióban támasztottam fel puskámat a bipodra. Andi mögöttünk kőhajításnyira beleszúrta a fotóállványt a hóba, de így is tartania kellett, hogy ne döntse fel az ordító szél. Lövésemtől a bika behomorított és állt a többiek mellett. A tehenek fejüket sem kapták fel, nem hagyták abba a legelést, a másik bika lepihent. A meglőtt karibu is elfeküdt, oldalára billent, fejét leengedte a hótakaróba és végleg elnyúlt a fehér szőnyegen, majd legurult az eljegesedett hegyről. Hihetetlen élményt éltem át a páratlan trófea láttán. Lefelé jövet Karesz megcsúszott és karikába bukfencezett a hólejtőn. Miután megállt, nevetve porolta magáról a havat.
-          Felvettem ám a mutatványodat! – kiabált neki Andi vidáman.
-          Na, akkor ezt a felvételt este megmutatjuk a többieknek, hadd mulassanak! – mondta mosolyogva Kari.
Felértünk a hegy tetejére
Reggel farkasüvöltésre ébredtem, a vonyítást visszaverték a szemközti vonulatok. Étkezés után csepergős időben indultunk a karibuért. Az egyre meredekebb hegyen éreztem combomban a hátasok lélegzetvételét.
Az összes folyóvölgyet látjuk fentről, néhány holló korrog bele a vadon süvítő morajába. Elérjük a karibut, a képe sértetlen, csak a temérdek ragadozó madár köröz az égbolton. A szél zúgása mellett a lovak patája surran a hóban és nyergem nyikorgását hallom.
Felpakoltunk teherhordó lovainkra és pár óra múlva már a Keily patak völgyében lovagoltunk campünk felé. Ötven kilométert meneteltünk, úttalan utakon. Megvan a jávorom és a karibum, már csak a fekete medve hiányzik. Karesz viccelődött is:
-          Majd a medve vadászaton találkozunk!
Magam sem hittem a dolgot, mivel 20 százalékot jósolt, hogy láthatunk fekete medvét.
A reggeli ébredésünk megragadó napfelkeltével kezdődött, a hegyek pirosas fényben tündökölnek. Kolompolással érkeznek a szabadon tartott, megbéklyózott lovak.
Két fjorddal lovagoltunk, egyiken Andi, a másikon én ringatóztam. Annak idején a vikingeket is minden portyázásukra elkísérték, bár én csalódtam nyugodtságukat és megbízhatóságukat tekintve. Észak felé tíz kilométer széles hegylánc domborodik az erdőből, sziklaszirtjein havasi kecskék és stone sheepek élnek. Lankásabb oldalain tömérdek berry burjánzik. Alkonyat előtt három órával messzelátóm képében megjelent egy kis fekete pont. Sokáig figyeltem, majd elkalandoztam másfelé és vissza-visszatértem a feketeségre. Megmozdult. Megbizonyosodtam róla, hogy medvét látok.
Szinte reménytelenül, de nekivágtunk a 800 méteres szintnek. Mindenhol szaggatott völgyek és kidőlt fák nehezítették mozgásunkat, sokszor bokáig süppedtünk a mohába.
 Futottam húsz percet, patakokban folyt hátamon az izzadtság és olyan meredek helyre értem, ahol kezemet is használnom kellett a továbbjutáshoz. Több irányba kerestem a medve szabad nyiladékát, de már szinte biztos voltam benne, hogy túl magasra másztam. Fejlámpát nem hoztam, de még az alkonyat fényénél betájoltam a levezető irányt. Ilyen helyen kecskékre vadásznak, nem pedig medvére. Nem féltem. Teljes sötétségben botorkáltam vissza a völgybe, azért néha eszembe jutott, amit Maderspach Viktor könyveiben olvastam a medvékről. Társaim tüzet gyújtottak a folyóparton, meg-megállva közeledtem hozzájuk. Andival a sziklamászásnál használt pijjogással kommunikáltunk egymással, ami a pi szócska rövid, éles kurjantása. Ez az ember által kiadható hang, ami a legmesszebbre elhallatszik. Alig láttuk egymást, de a lovak maguktól hazavittek a trailen. Nagyon elfáradtunk. A vacsora után nem kellett minket elaltatni. Éjjel a felhőszakadás miatt beázott a házunk teteje és arra ébredtünk, hogy a vízben tocsogott a hálózsákunk…
Reggel ismét a fjordokat nyergeltük. Újra a tegnapi leshelyhez lovagoltunk és kikötöttük lovainkat. Tíz perc távcsövezés elteltével egyszerre találtunk rá Karesszal a medvére. Mellette az ijesztően emelkedő sziklafalat a repedés rendszerek, a réteges szürkés-vöröses áthajlások és kémények még zordabbá tették. Kedvem lett volna megpróbálni megmászásukat. Errefelé a medve nem menekülhetett, a hegytető pedig havas és túl kopár, tehát ha észlel minket, az erdő sűrűjét választja majd menedékül. Kidolgoztuk tervünket és elkezdtük a gyaloglást a gerinc felé. Eltávolodtunk a folyó völgyétől, minél magasabbra másztunk, annál messzebbnek látszódott a csúcs. Három óra alatt értük el a legmagasabb pontot, ahonnan tegnap egy hullott karibu agancsot is lehoztam a sötétben, és elhelyeztem emlékül gerendaházunk falán. Szivárvány rajzolódott a medve fölé, el sem hinné senki, ha mesélném, de Andi mindent rögzített kamerájával. 600 méterre csipkedte a bogyókat, szinte már giccses látványt adott a szivárvány a medvével és hátterében a havas csúcsokkal. A gyalogfenyők mögül megvillant a medve csillogó, fekete bundája, rendkívül kényelmetlen testhelyzetből kellett lőnöm. Amire elhelyezkedtem belépett a fenyők takarásába, nekem is odébb kellett kúsznom, hogy újra láthassam. Megtaláltam lőpozíciómat, egyik lábamat lefelé kinyújtottam, hogy ne csússzak le a medvéhez, a másikat behúztam magam alá, hogy célozni tudjak. A bipod segítségével 207 méterről, negyvenöt fokos szögben lefelé, elengedtem a lövést. Medvém azonnal eldőlt, és 300 métert gördülve zuhant a hegyoldalon. Fél óra elteltével értünk oda hozzá, megérintettem szénfekete bundáját, ami csodával határos módon sértetlen maradt. Leírhatatlan érzést éltem át. Zsuzsa, Karesz párja estére fenséges pecsenyét sütött belőle. Hazafelé menet, amikor kiértünk a reptér nyitott placcára, kedves fjordom meglátta a szabad területet és eszeveszett vágtába kezdett. Bírtam jó darabig, de hamarosan arccal landoltam a willowba. Vérzett az orrom és kifordult a bal kezemen a kisujjam, egészen oldalra csukódott. Visszarántottam a helyére és Leukoplasttal hozzáragasztottam a gyűrűs ujjamhoz. Itt elgondolkodtam, hogy tényleg magunkra vagyunk utalva. Ez az eset, ha a tábortól távolabb történik, és nem úszom meg ennyivel, nem igazán tudtunk volna segítségért fordulni.
Na, sebaj, a medve az enyém, csak ez számít! Mérhetetlen a boldogságom. Másnap András alatt a sűrű erdőben bokrosodott meg a ló, igaz, ő is a földre huppant, de rutinosabb lovas lévén, jobban kezelte a helyzetet. Egy hét után a mosakodásra is sort kerítettem, a kvad akkumulátoráról működtethető a fürdő szivattyúja, ami a folyóból szívja fel a vizet. Romantikus a tusoló, de azért csak az elindulás napján használtam megint. Andit még ugrattuk is, hogy micsoda piperkőc, hogy ő háromszor is fürdött a két hétben.
Reggelre látszódott a lehelet a házban. Az öreg gerendaház padlóján állok, suhan a Keily patak mellettünk, közben sípoló hangon elkbőgés töri meg a csendet. Az utolsó nap délelőttjén feltűnt a hegyek mögül a repülő, érzékeny búcsú után a levegőbe emelkedtünk.


Fentről gyönyörködtünk a vadászterületben, a lombhullató fák levelei már avarrétegként táplálták a talajt. Amikor jöttünk még minden őszi színekben pompázott, most már a tél közeledtét jelezte a táj. Leszállásunk után találkoztunk Endrével és barátjával, Ugray Tamással, a Kanadában élő magyar vadászíróval; együtt töltöttünk egy igen szép estét. Vacsora közben Tamás pödört egyet bajuszán és mesélte nekünk élményeit.

 A csapat a táborban

5 megjegyzés:

  1. Hú, ez fantasztikus! Örülök,hogy elkezdődött a nagy túra és örülök, hogy Andi jelentkezett nálunk is e-mailben. Én mindenképpen követlek benneteket ! Sok szerencsét és nagyon jó kalandozást kívánok.
    Ja, és reklámozom az oldalt ahol csak tudom, már szét is küldtem a barátaimnak a blog linkjét.
    Előre! ... izé.....szóval: Hajrá!

    Gáborka, Szentendre 1 postáról

    VálaszTörlés
  2. DE JÓ LENNE HA EZEN ELGONDOLKODNÁNAK AZ ILLETÉKESEK!!!!!
    Álláspontunk szerint a kedvtelésből űzött vadászat helytelen, etikátlan, és sportszerűtlen, hiszen nem sport az, ami az egyik fél életének kioltásával jár. Állatvédelmi szempontból a szaporulat ésszerű szabályozását tartjuk a vadászatot helyettesítő legjobb megoldásnak; ivartalanítással, okosan végzett (nem feltétlenül hormonális) fogamzásgátlásos szabályozással elkerülhető az állatok öldöklése.

    Bizonyos körülmények között célravazető lehet a csúcsragadozók visszatelepítése is; ez azonban néha gyakorlatilag lehetetlen és a probléma sokkal összetettebb, minthogy ilyen egyszerűen meg lehetne oldani.

    Sokat romboltunk már a természeten, és sajnos az sem segít már, ha megpróbálunk nem beavatkozni. Ennek azonban a lehető legrosszabb módszere a vadászat. Nem fair küzdelem az, ahol a vadászpuska és esetekben egy falka kutya "küzd" egy remegő állat ellen; a kimenetel nem kétséges és semmiképpen sem humánus. A meglőtt állat sokszor elmenekül, és akár napokig is szenvedhet a vackán, iszonyatos kínok között, étlen-szomjan, amíg kimúlik. Józan ember nem kívánhat ilyen sorsot semmilyen élőlénynek.

    Szeretném egy gondolatomat leírni, annak kapcsán, hogy nap-mint-nap szembesülök egyfajta téves fogalmi magyarázattal.

    Ez a téma a vadászatról szól. Szeretem a vadászatot.

    Egyben nem szeretem az állatok életének a kioltását.

    Hol itt az ellentmondás?

    Ott, hogy a vadászat a vadakkal való foglalatosságot, a vadakról való gondoskodást, a vadgazdálkodást jelenti - szemben azzal, amit az emberek (és a "vadászok") kilencvenkilenc százaléka gondol róla.

    A többség számára a vadászat a vadak lelövésével egyenlő. Azonban ha így lenne, akkor lövészetnek hívnák.

    Magyarországon 50 000 bejegyzett vadász van. 50 000 olyan ember, akinek jogosítványa van arra, hogy vadakat gyilkoljon. Van köztük egy-két száz olyan, aki valódi vadász, aki a vadakról gondoskodik, többnyire hivatásszerűen.

    De van közel 50 000, aki mindössze lövész, és aki pusztán szórakozásból állatokat gyilkol.

    És van néhány olyan ember, aki jó pénzért emberek ezreinek engedélyt ad erre.

    És ez az 50 000 ember önmagát vadásznak hívja. És ha valaki megkérdezi, hogy: Tényleg vadász vagy? És mit teszel a vadakért? - akkor azzal válaszol, hogy: Ne gyere nekem az ostoba demagóg dumáddal

    VálaszTörlés
  3. Kedves Rita!
    Könyörgöm: ne itt.
    Ez nem az a hely, és már ne is haragudj, nem az álláspontodért klikkelek ide, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.
    A többes szám eleve árulkodó, de ezzel a hisztérikus megnyilvánulással az én szememben csak lejáratod magadat is és a szervezetedet is.
    A forradalmároknak máshol kéne megváltani a világot, az aknamunkák kora lejárt...

    VálaszTörlés
  4. "Jogi szempontból az állatokra úgy tekintenek, mint tárgyakra, pusztán csak dolgokra, amiket vehetnek, eladhatnak, elhanyagolhatnak, vagy el is pusztíthatnak a gazdájuk szeszélyétől függően."
    -Jane Goodall

    "Amikor egy ember megöl egy tigrist, azt sportnak hívják, amikor viszont a tigris akarja elpusztítani az embert, azt kegyetlenségnek nevezik."

    "Ez félelmetes! Nemcsak az állatok fájdalmáról és haláláról van szó, hanem arról is, hogy az ember elfojtja magában a legmagasabb lelki befogadóképességet, és saját - önmaga iránti együttérzésből, könyörületből fakadó - érzéseinek figyelmen kívül hagyása által kegyetlenné válik."
    -George Bernard Shaw

    "A függetlenül gondolkodó ember számára van valami az állatok szenvedésében, ami még az emberi szenvedésnél is tűrhetetlenebb. Mert az utóbbi esetben legalább elismerjük, hogy a szenvedés rossz, és az elkövetője bűnöző. De naponta állatok ezreit mészárolják le hiábavalóan, a bűntudat legkisebb jele nélkül. Ha bárki erre célozna, nevetségesnek tartanák. És ez a megbocsáthatatlan bűn."
    -Romain Rolland

    "A növényevés, melyet már ősidőkben hirdettek, sokáig lappangott, de jelenleg évről-évre, naponta, egyre több embert hódít meg és eljön az idő, amikor a vadászat, az élveboncolás és ami a fődolog: az íny kielégítésére való ölés egyidejűleg meg fog szűnni. (...) Manapság, mikor mindenki tisztában van vele, hogy az állatoknak akár szórakozásból (vadászaton), akár ínyességből való kivégzése - vétek, a vadászat és a húsevés már nem közömbös, hanem egyenesen bűnös cselekedet, mely, mint minden gonoszul és tudatosan véghezvitt cselekedet, sok egyéb és még gonoszabb cselekedetet von maga után."
    -Lev Tolsztoj

    „Ha felsőbbrendűek vagyunk az állatoknál, akkor hibás dolog őket utánoznunk. Azt hiszem, a lelki fejlődés egy bizonyos szinten megköveteli, hogy beszüntessük élőlénytársaink saját testi igényeink kielégítését szolgáló pusztítását.”
    -Mohandas Gandhi

    Tartózkodni az emberek iránti erőszaktól, ugyanakkor szerencsétlen állatokat gyilkolni és az ellenségükké válni, ez sátáni filozófia. Korunkban az ember a szegény állatok ellenségévé vált, akik örökös aggodalomban élnek emiatt. A szerencsétlen állatok bántalmazása visszaüt az emberi társadalomra, ezért örökké a hidegháború vagy a valódi harc feszültsége uralkodik emberek, csoportok és nemzetek között egyaránt.”
    -A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda

    Ha állatokról van szó, akkor mindenki nácivá lesz... az állatok számára minden nap Treblinka."
    -Isaac Bashevis Singer, Nobel-díjas író

    Nem az a kérdés, hogy képesek-e gondolkodni vagy képesek-e beszélni, hanem, képesek-e szenvedni.”
    -Jeremy Bentham, filozófus

    Bár az ember az állatok királya, mégis borzalmas dolgokat művel. Mások élete árán élünk. Temetőhelyek vagyunk. Gyermekkoromtól visszautasítottam a húsevést."
    -Leonardo da Vinci

    Ugyanaz a véleményem ma, mint akkor volt. Számomra a bárány élete nem értéktelenebb, mint egy ember élete. Vonakodnom kellene, hogy elvegyem egy bárány életét az emberi test kedvéért. Fenntartom, hogy minél tehetetlenebb egy teremtmény, annál inkább az ember feladata megvédeni az ember kegyetlenségétől."
    -Mahatma Gandhi

    Mindaddig, amíg az Ember könyörtelen pusztítója lesz az alacsonyabb szintű élőlényeknek, nem fogja ismerni sem az egészséget, sem a békét."
    -Pithagorasz

    VálaszTörlés