Milford Sound a Fjordland Nemzeti Parkban



Arrowtown utcáján



Késő délután érkeztünk Arrowtown-ba, kezdett az időjárás tisztulni. A kisváros egy élő múzeum, sikerült megőrizni a régi stílust, épületeket és utcaképet az 1860-as évekből, amikor még az aranyláz hatására benépesedett és pezsgett a település. Az Arrow folyóról úgy tartják, valaha a leggazdagabb lelőhelyek közé tartozott a világon. Sétáltunk a házak között, mindketten megtorpantunk egy fából épített étterem előtt, annyira csalogató hangulatot árasztott, hogy nem is tudtunk ellenállni. Pici ablakain sárgás fény szivárgott az utcára, belül kicsi, családias szobában csak néhány asztal állt, pont egy maradt szabadon. A sarokban kandalló, tüzifa, a mi oldalunkon pedig egy régi, lábbal hajtós Zinger varrógép díszelgett. Új-Zélandon a borok igen finomak, sok hatalmas pince és borvidék mellett haladtunk el a napokban, így kértünk egy palack vöröset a vacsorához. Nem bántuk meg a választást. Másnap délelőtt már Te Anau-ban gyűjtöttük az információkat a Fjordland Nemzeti Parkról és a Milford Soundról, amit a legjobban vártam összes állomásunk közül. Álmaimban már többször is lebegtem hegyei és a fjord vize fölött. Bevásároltunk jó néhány napra, mert a parkban nincs se bolt, se benzinkút és nem akartuk előre eldönteni, mikor megyünk vissza. Az időjárást nem lehetett kiszámítani, mivel ezen a területen az eső gyakoribb, mint a napsütés, évente átlagosan nagyjából hét méter csapadék esik.



Ezüstbükk és páfrányfák



A Milford Sound előtti utolsó lehetőségnél letáboroztunk, hogy reggel mielőbb indulhassunk. Egy csodaszép erdőt találtunk éjszakára, tele mohával, déli ezüst bükkel és páfrány fával, nagyon kellemes estét töltöttünk az árnyékában. Mire felébredtünk az előbújó Nap kezdte elkergetni a felhőket, amik eleinte a völgyekben pihentek. A Milford Sound a Fjordland Nemzeti Parkhoz tartozik, maori neve „Piopiotahi”, ami rigót, vagy éneklő rigót jelent. A legenda szerint, amikor Maui félisten elvesztette az emberiség halhatatlanságának kincsét a halál istennőjével szemben, egy rigó repült a fjordba énekelni és siratni a veszteséget.



Milford Sound

   

Hegyek emelkednek az esőerdőből



Verőfényes napsütésben pillantottuk meg a gyönyörű hegyeket, melyek közvetlenül a mélykék Tasmán-tengerből emelkednek a magasba, oldalukon amerre csak néztem vízesések zuhantak a mélybe, a szél gyakran beléjük kapott és a permetet szétszórta az egész tájat beborító esőerdőben. A ágakról keák, alpesi papagájok repültek a fűbe, havas csúcsok nyújtózkodtak a sűrű, zöld növénytakaró fölött, legmagasabb a Mitre Peak közülük. A völgyek olyan mélyek, hogy némelyik szinte a tengert érinti, végigfutott a hideg a hátamon és hihetetlen felszabadultnak éreztem magam, amikor ahhoz a részhez értünk, ahol álmomban suhantam fölöttük. Hajóról közelítettünk a fjord felé, nem tudtam betelni a látvánnyal. Az egész vidék olyan tökéletes és csodálatos, amit ember sosem tudna tervezni, mintha tündérek földjén jártunk volna. Az Anita Bay partvidékén, közel a nyílt tengerhez, a maorik számára nagy spirituális jelentőséggel rendelkező zöld kövek, vagyis jádekövek lapulnak. Elvarázsolva álltam a hajón, kapaszkodtam a korlátnál, mert a szél annyira erősen fújt, hogy nem tudtam megállni a lábamon anélkül. Attinak eszébe jutott a Chimborazo megmászása Ecuadorban, ott tapasztalt ekkora szelet korábban. Ezek a kirándulások állítólag zsúfoltságban szoktak telni, nem tudom minek köszönhettük, de a száz személyes hajón nagyjából harmincan lézengtünk, így szinte fel sem tűnt a többiek jelenléte.  

Stirling vízesés



Néha úgy belefeledkeztem a táj szépségébe, hogy teljesen kizártam a külvilágot. A víz alatti élőlények is egészen különlegesek itt, mivel a fjordot alakító gleccser visszahúzódásából megmaradt moréna ütközőként működik, megakadályozza a nagy hullámzást, így a tengervíz viszonylag nyugodt, illetve a rengeteg eső és növényektől tea színű patakok édesvize csökkenti a fényt.  Emiatt olyan fajoknak is otthont ad, melyek csak a mély tengerekben szoktak előfordulni, mint például a fekete korall. Egy víz alatti obszervatóriumban pillantottunk bele ebbe a világba, egy állóhajóhoz rögzített átlátszó hengerbe lehetett lemenni tíz méteres mélységig. Mialatt a Tasmán-tenger felé haladtunk a fjordban, találkoztunk medvefókákkal és pingvinekkel is, akik ügyetlenül totyogtak és ugráltak egyik szikláról a másikra. Néhány zuhataghoz közelebb merészkedtünk, a kapitány a Stirling vízesés elé kormányozta a hajót, amely 155  méter magasból tör elő a buja erdőből. Az erős fuvallatok hatására mindenki bőrig ázott, aki a fedélzeten maradt. Kirándulásunkat befejezve megtapasztalhattuk milyen gyorsan tud az időjárás változni és miért hét méter az átlag csapadék évente. Özönvízszerű eső verte lakóautónk ablakát, miközben kempinghelyet kerestünk éjszakára.



Milford Sound



A Gunn tónál éjszakáztunk



A Gunn tónál sikerült pihenőre lelnünk naplemente után, ahogy a felhők kezdtek felszakadozni nagyon sejtelmes látványt nyújtottak a víz fölött. Reggelre teljesen kitisztult az idő, a hegyek visszatükröződtek a tó felszínén. Nem is akartunk késlekedni, hamar átalakítottuk nappalivá az autót, aztán a Key Summit kiindulópontjához igyekeztünk, ami egyébként része a népszerű három napos Routeburn túrának. Őshonos esőerdőn keresztül vezet az út fölfelé, majd az alpesi magasságban, egyre ritkulva mohaszőnyeg és ezüst bükk váltja fel, ahol az idősebbek több száz évesek is lehetnek.



A Gunn tó reggel



Panoráma a Key Summit tetejéről

A különleges növénytakaró miatt barna tavacskákban havas ormok tükröződnek. A csúcsról gyönyörű panoráma nyílik a környező hegyekre és völgyekre, nevében hordozza, hogy egy kulcs (key) Southland és Otago tartomány három fő folyórendszerének eredetéhez. Innen indul a Hollyford folyó a nyugati partra, az Eglington-Waiau délre, és a Greenstone-Clutha a keleti partra. Amikor leértünk elhatároztuk, hogy visszamegyünk a Milford Sound-hoz még egyszer, csak úgy gyönyörködni benne. Visszafelé úton egy-két kisebb erdei sétát tettünk, majd elindultunk észak felé a Fox és Ferenc József gleccser irányába.

  

Tükröződő tavak színesítik a fennsíkot 



Az idősebb ezüstbükkök több száz évesek



Erdei séta