 |
| Templom Chiang Maiban |
Hajnalban értünk Chiang Maiba, alig vártam, hogy kiszálljunk a buszból, mert a klímától a tíz órás út alatt jégkockává fagytam. Majdnem végig aludtuk az egészet, csak a hideg ébresztett fel néha. Nagy meglepetésemre a kinti levegő is hűvös volt, kabátban jártak az emberek, így az első vendégházba bevetettük magunkat, amit találtunk. Aznap késő délutánig sétálgattunk, megnéztünk néhány templomot, majd a végén beneveztünk egy láb masszázsra. Épp arról beszélgettünk Attival, hogy sokkal jobban elfáradtunk a városnézegetős vánszorgásban, mint egy túrában a hegyekben Iránban. Az esti bazáron keresztül indultunk haza, ez Attinál kivágta a biztosítékot. Annyian voltak, mint a heringek, több hangszóróból kiabáltak valamit, amit ugyan nem értettünk, de a fülünket bántotta, úgy hangzott, mint valami TV Shop-os túlpörgetett reklámszöveg. Nekem tetszett, hogy thai zenét játszottak és amikor a himnusz szólt, mindenki megállt az utcán és abbahagyták a beszédet, főzést és kereskedést. A sámlin, vagy a földön ücsörgő árusok is felpattantak és mindenki mosolyogva, ragyogó arccal hallgatta némán. Amint vége lett, azonnal folytatódott a nagy nyüzsgés. Jó volt látni, hogy bizony vannak még helyek, ahol ez fontos mindenkinek, bár mondjuk Attinak pont ez tette be a kaput. A zajongó kavalkád, ahol mindenki vásárol, alkudozik az utcai árusokkal és egyszer csak megszólal a nemzeti dal a hangszórókból. Nem igazán illett össze számára ez a kép. Már majdnem a szobánkhoz értünk, amikor magyar hang ütötte meg a fülünket. A pásztói párral végül éjszakába nyúlóan beszélgettünk a kertben, nagyon megtaláltuk egymást, elérhetőségeket is cseréltünk. Ők már sokszor voltak Thaiföldön, beleszerettek az országba, mindig más területet fedeznek fel, de már nagyon otthonosan mozognak itt. Biztos, hogy nem utoljára találkoztunk. J
 |
| A csapat |
Reggel egy 13 fős csapattal indultunk kétnapos túrára. Szerencsénk volt, mert jó társaság jött össze, két koreai és két német lánnyal különösen sokat beszélgettünk, címet cseréltünk a fotók miatt, meg azért is, hogy ha úgy adódik meglátogassuk egymást. A koreai lányok a jövőben terveznek is Magyarországra jönni. A túrákat elefánt háton, bambusztutajon és gyalog tettük meg. Az ormányosok nagyon aranyosak és játékosak voltak , amikor a folyóban gázoltunk velük, az előttük és mellettük haladókra boldogan fújták a vizet. Valami csoda folytán egyedül mi maradtunk szárazak.
 |
| A vízesés mögött rejtőzik a barlang |
Utána kirándultunk az erdőben, a thai fiú, aki a túravezető volt, megállás nélkül viccelődött és mulattatta a népet. Például talált egy hatalmas döglött pókot, ráhelyezte egy falevélre, elrendezgette a lábait, mintha élne és kitette az ösvény közepére, hogy a mögöttünk jövő lányok hadd sikítsanak. Egy gyönyörű vízeséshez értünk, ami alatt lehűtöttük magunkat és mögé bújva egy tátongó barlangba jutottunk. A folyó vize nagyon hideg, így nem sokat lubickoltunk, de Atti párjára akadt egy holland srácban, akivel a barlang plafonján mezítláb bouldereztek.
 |
| Tábortűz |
Még naplemente előtt beértünk egy eldugott karen faluba Haui Hoi-ba. A karen törzs eredetileg Burmából származik, az egyik olyan nép, akik harmóniában tudnak élni a természettel. A kis faluban nincs áram, így korán lepihennek és hajnalban kelnek. A patak vizét vezetik a kunyhókhoz, illetve összegyűjtik az esővizet, amit szintén felhasználnak. Vacsora előtt felderítettük Attival a környéket. A kakasok, tyúkok és csibék szabadon szaladgáltak mindenütt, a malacokat rövid pórázon hizlalták, a háztetők falevélből készültek, sok részük nyitott, ahol nincs se ablak, se ajtó.
 |
| Bambusz tutajozás |
Megtudtuk, hogy csak a sárgát használják, ez a legtartósabb, két-három évig bírja, a zöld csak egy-másfél évig, az elszáradt barna pedig már semmire sem való.
 |
| Karen kisfiú |
Nagyon egyszerű körülmények között töltik napjaikat, a ház egy jól szellőző részében, nyílt tűz mellett sütnek, főznek. Néhány évtizede még ópiumkereskedésből élt az itteni lakosság, a karen embereket nehezen győzték meg arról, hogy a mezőgazdaság szerteágazó szegmenséből merítsenek az ópium termesztés rovására. Az Aranyháromszögként ismert övezet része Thaiföld is, amihez Laosz, Vietnam és a legnagyobb termelő Burma tartozik. Ők az egyetlen olyan bevándorolt nép Thaiföldön, akiknek saját írott törzsi nyelvük van.
 |
| Karen házikó, falevél tetővel |
A rizskultúrát és az állattenyésztést helyezik előtérbe, a mindennapi életükhöz szükséges dolgokat az erdőből nyerik, tökéletes összhangban élnek a természettel. Bár a vadászatot teljes mértékben tiltják, de ennek ellenére ők a napi megélhetés miatt mégis vadásznak. Öt éve még több száz egyedből álló majompopuláció élt az erdőkben, de mostanra teljesen eltűntek a régióból. Elöltöltős, saját maguk által eszkábált fegyverekkel és csapdákkal ejtik el a vadat. A fejlődés náluk is elkerülhetetlen, de igyekeznek megtartani boldog, tradicionális életstílusukat. Központi témájuk a munka, a mezőgazdasági ciklus kezdete az esős évszak, ilyenkor a földeket elárasztják vízzel és elkezdik a növénytermesztést. Rizst ültetnek, amikor aranyszínűvé válik, learatják a száraz évszakban és tartalékokat képeznek a következő évre. A karen fiúknak tradicionális viselete a nagyon színes ruha, miután megnősülnek, szintén ezt a stílust hordják, de a piros szín dominál náluk, ami az erőt jelenti. A lányok hosszú fehér ruhában járnak, miután férjhez mennek, ők is színesre váltanak. Szűzen házasodnak, a család el is adhatja a lányt, de ez a hagyomány lazul a napjainkban. Régebben sok öngyilkosság történt amiatt, hogy nem lehetett szíve választottjáé a lány, ezért mostanra a szülők is jobban befolyásolhatók a párválasztáskor. Másik faluból kereshetnek társat, a férfi a házasság után a lányhoz költözik.
 |
| Szövő karen asszony |
A túra után Chiang Maiból motorral robogtunk a Doi Inthanon Nemzeti Parkba, ahol Thaiföld legmagasabb pontja, sok látványos vízesés és karen illetve hmong falvak találhatóak. A korább találkozás után, még szerettem volna pici, turisták által hanyagolt faluban barangolni. Rá is bukkantunk egy tökéletes helyre, a térkép nem is jelölte, az emberek pedig nagyon kedvesek voltak. Találkoztunk egy nénivel, aki éppen szoknyát szőtt, büszkén mutatott nekünk két tarisznyát is, amivel nemrég készült el.
Gyerekek hancúroztak minden ház körül, csodálkozva és kíváncsiskodva figyeltek minket. Édesek voltak, hamar barátkoztak velünk. Sok asszony faágakkal tömött puttonyt cipelt hazafelé, majd otthon maguk fűrészelték össze a szerzeményt.
 |
| Karen gyerekek |
 |
Természetes, hogy a csöppségeket is
motoron utaztatják |
Páfrányokkal szegélyezett út vezet fel a Siriphum vízeséshez, banánfák és csobogó patakok kísérik a látogatót. Szerteszét mészkőtömbök hevernek, néhány fa magasan nyúlik az ég felé, elhagyva az erdő lombkorona szintjét. Függőhídon sétáltunk át a sebesen száguldó patak felett, bambuszból készített pagodák alatt pihenhet meg a fáradt túrázó. Kövirózsa cserjék ciklámen színben virágoztak, a vízesés fátyolként zúdul le nagy robajjal a magasból. Ban Kun Klang faluban találtunk szállást.
 |
A virágos fóliák fényei
bevilágítják a dombokat |
A telihold sugara láthatóvá teszi a körülöttünk emelkedő hegyvonulatokat, a lankás dombokon ahol az ópiumot termesztették, most fóliákban nevelt virágok nőnek. A falu lámpásai alattunk pislákoltak, lépcsőszerűen rajzolódik ki a teraszos művelés alakja, az éjszakai fényben különösen érdekes látványt nyújtva. Az 1980-as évek elején az ópiumtermesztést a kormány egy intenzív program keretén belül megszüntette és a helyi adottságokat figyelembe véve kialakították a teraszos virágtermesztést. A többféle egzotikus gyümölcs mellett, 1995-re a fő fókusz is már erre a profilra irányult, bár elvétve a mai napig is találkozhat az ember egy-egy eldugott mák ültetvénnyel, aminek éretlen gubójából nyerik az alapanyagot a máktejhez. Az emberek száma rohamosan növekszik, ezért egyre nehezebb fenntartani az egyensúlyt a természet és az itt élők között.
 |
| Siriphum vízesés |
 |
| Szabadság! |
 |
Minden nap lapáttal locsolják a
hagymát az elárasztott csatornákból |
Reggel azt terveztük, hogy felmegyünk a csúcsra, de a motorunk defektet kapott. Nem kellett sokat tolni az abroncson, szerencsénkre pont egy kisváros, Mae Chaem határában adta meg magát a belső gumi. Egy férfi rögtön a segítségünkre érkezett a kertjéből, szólt a gyerekeknek, hogy vigyék el Attit a szerelőhöz, engem pedig maga mögé ültetett a motorján, hogy én se maradjak le. Attival megbeszéltük, hogy ha már így alakult, maradunk éjszakára, nagyon békésnek találtam a környezetet és mivel valamiért kifejezetten kellemesen éreztem magam, a lerobbant járgányunk ellenére, kedvem szottyant kicsit elidőzni itt. Könnyen jutottunk szálláshoz, ami azt jelzi, hogy fel vannak készülve a látogatókra, mégsem találkoztunk eggyel sem rajtunk kívül, ráadásul, mintha eseményszámba mentünk volna, mert mindenki leszólított, barátkozott velünk. Belecsöppentünk a telihold ünnepbe, amire a helyiek kedvesen invitáltak minket.
 |
| Miközben Andi fotózott, én elszundítottam az út szélén |
 |
| Felkészítenek a feladatra |
A buddhista templom udvarában tartott körmeneten Attit megtisztelték azzal, hogy ő üthette az ágyú formájú kerekeken guruló dobot. Kezére csavarták a szerzetesek ruhaanyagából tépett rongyot, így nem érezte a dob erős visszaütését, amin adta a ritmust. Mindenki vidám volt, táncolva kerültük meg a templomot és együtt örültünk a boldog, felszabadult emberekkel. A végén tartott rövid közös imádságból sem hagytak ki, utána pedig egyenként odajöttek hozzánk beszélgetni. Nagyon feltöltött természetességük, egyszerűségük, de legfőképp a barátságosság, amivel fogadtak.
 |
| Telihold ünnep utáni ima |
 |
| Lampionok a tempom körül |
Másnap a csúcson tucatnyi madárfajt figyelhettünk meg, ez emlősök száma egyre inkább csökken, amit évtizedekre visszamenőleg kitűnően szemléltet egy ábra a turista központban. Fotóztunk légykapó madarat, ami Thaiföldön csak ezen a részen és ebben az időszakban figyelhető meg. Rhododendronok illatát hozta felénk a szellő, amik inkább a himalájai országokban találhatóak meg, mint Nepál, Bután és Tibet, de itt dél-kelet Ázsiában, a Doi Inthanon éghajlata lehetővé teszi, hogy ez a virág elvétve természetes úton növekedhessen. Három különböző féle látható a nemzeti parkban.
 |
| Doi Inthanon NP |
 |
| Templom a Doi Inthanon csúcs alatt |
 |
| 400 km-t motoroztunk |
 |
| A híd a Kwai folyón |
Az utolsó néhány napunkat Thaiföldön, Kanchanaburiban töltöttük a Kwai folyó partja mellett, vonattal és gyalog keltünk át a második világháborúban a japánok által megépíttetett hídon. Nyomasztott a tudat, hogy százezrek vesztették életüket a kíméletlen vasúti munkákban, a robbantott és kézi eszközökkel kivésett sziklafalak között gördültünk be a Tham Krasae állomásra. A világháború egyik mérnöki csodáján, a fából ácsolt hosszú viadukton sétáltunk a Kra Sae barlanghoz, ahonnan a turistaáradat ellenére remek látvány nyílik a Kwai folyó kanyargó víztükrére.
 |
| A Krasae barlang mellett a fa viaduktnál |
 |
Kanchanaburi mellett, a Szafari Parkba tett kitérőnk alatt
leopárd kölyköt etettem |
Útunkat Nepálban és Indiában folytatjuk, itt két hétre külön válunk. Atti a Himalája végtelen hegyei között keresi majd a kék kost, én pedig Vica barátnőmmel járom India és Nepál energiával teli helyeit.
Andi, Atti J
