2011. március 15., kedd

Megérkeztünk Nepálba


Itt minden az utcán történik

Hömpölygött az elsőre átláthatatlan forgatag Kathmandu utcáiban, csak egy-egy európai külsejű embert láttam. Elképzeltem, hogy itt több ezer éve még tó lepte el a Kathmandu völgyet és ugyanígy úszkáltak a vízi élőlények, mint most a gigászi sokadalom. Imazászlók lobogtak a szűk sikátorok közé kifeszített köteleken, sokan háromkerekű riksákban utaztak, de legtöbben motorral száguldoztak a gyalogló népet szétugrasztva. Mindenki rendszertelenül dudált, a helyi árusok boltjaiból hangulatos nepáli zene szólt, ha egy pillanatra is elbizonytalanodva megálltunk, azonnal odalépett valaki hozzánk és szóba elegyedett velünk. Kínálták kézműves portékáikat, mellénk szegődve bandukoltak, néhányan pedig kéregettek. Őket később észre sem vettük, úgy sétáltunk el mellettük, mintha ott sem lennének. Az épületek romosak, de szinte nem is láttuk a körülményeket, mert akkora újdonság vett körül bennünket… (Atti)


Vishnuék lakásában

Különleges hangulata van a városnak, a rémisztően szegényes környezet és a kosz ellenére is elvarázsolja az embert. Első este találkoztunk nepáli barátunkkal Vishnuval és feleségével Sophie-val, aki Franciaországból költözött ide. Nagy társaság jött össze náluk, köztük egy magyar lány, aki önkéntesként tanít angolt az árvaházban, egy svéd, egy ír és egy francia srác, egy kínai pár és Vishnu két nepáli barátja. Mivel nem volt áram, gyertyafénynél hajnalig beszélgettünk, zenéltünk, énekeltünk. Itt Nepálban minden nap 14 órás áramszünet van, de nem egyhuzamban, hanem rendszertelenül, mert eladják az energiát Inidának.  Mindenki teljesen nyitott volt és a spirituális tartalmú buddhista énekek, melyeket együtt dúdoltunk, hatalmas töltetet és emelkedett hangulatot adtak. Az „Om Mani Padne Hum”-ot ismételgettük, miközben Vishnu egyik barátja gitározott és énekelt, Atti és a svéd fiú doboltak. Az összes rész előtt elmondta nekünk, hogy miről szól a dal, hihetetlen mély gondolatokat osztott meg velünk és igazi átéléssel énekelt mindenki.

Swayambu

Másnap még az este hatása alatt voltunk, amikor a hosszú lépcsősoron felballagtunk a Majom Templomba (Swayambu), ami egy domb tetején áll. Hosszú lépcsősor vezet fel a tetejére, imazászlók lengedeznek a fák között, majmok rohangálnak a környező utcákban és a sztúpánál is. Innen belátni egész Kathmandut, de ennél még sokkal megkapóbb volt az a hangulat, amit a hely árasztott magából. Kisebb-nagyobb csoportokban, a földön ülve énekeltek az emberek, volt aki imádkozott, vagy egyszerűen csak sétált. Hangosan szóltak a tibeti buddhista énekek, gyönyörű színes ruhákban és áhitattal kószáltak a sztúpa körül. Nehéz pontosan leírni az egészet, de egy túlcsorduló boldogságot éreztem, elkezdtek potyogni a könnyeim. Délután megérkezett Attila és Doki otthonról, együtt vadásznak Attival a Himalájában kék kosra.

Együtt énekelnek a templomnál


Füstölőket gyújtanak a Swayambunál


 A Swayambu tetején árusok a háttérben


Bazár


Nyüzsögnek a majmok az utcán



Durbar tér Kathmanduban

Kujtorogtunk a városban, a Durbar téren időztünk. Furcsa érzések kaptak el, mert amellett, hogy nagyon tetszettek a régi időket felidéző épületek, zsúfolásig volt az utcán élő asszonyokkal, gyerekekkel, nem bújtak el senki elől, teljes valójában láttuk nyomorúságos életük apró pillanatait. Összeszorult a szívünk miattuk és tehetetlennek éreztük magunkat, mert annyira sokan voltak és segíteni nem tudunk. Ha ad az ember néhány rupit egyiknek-másiknak, azzal ez az összetett probléma kicsit sem változik.

Durbar tér

A Durbar tér egyik lépcsőjén mosdatják az asszonyok a gyereket
Este szintén Vishnuákhoz mentünk, késő éjszakáig társalogtunk. Dokit próbáltuk rávenni, hogy gitározzon, de régi fogadalma iatt nem állt kötélnek. A Kispál és a Borz utózenekarában játszott egykor. Következő délelőtt Attiék Pokharába repültek én pedig Indiába Delhibe. Már nagy izgalommal vártam, hogy találkozzak Vicával és a többiekkel.


A néni a Swayambu forgatagát figyeli

Idős ember a Swayambu templomnál













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése