Lunani kőerdő - Lijiang és a Tigrisugrató szurdok



 

Kínában még generációkon át probléma
lesz a dohányzás



Guilinből indultunk tovább Nanningba, ahol éjszakai buszra szálltunk Kunming felé. A buszok elég kényelmesek, emeletes ágyak vannak belül, tilos a dohányzás rajtuk, megörültünk, hogy jót fogunk aludni. Persze mondanom sem kell, hogy előre ittunk a medve bőrére, mert egész éjjel azon túráztattam magam, hogy egy percet sem hagytak ki, a sofőrök folyamatosan cigiztek. Klímás busz lévén, az ablakok nem voltak nyithatóak, így reggelig fuldokoltam a füsttől. Kétszer megkíséreltem, hogy kedvesen megkérem őket, hátha abbahagyják, de még ki is röhögtek, aztán ingerülten integettek, hogy feküdjek le, ne problémázzak. Próbáltam alkalmazkodni a kultúrájukhoz, ezért nem cirkuszoltam, magamba fojtottam mindent, pedig legszívesebben leüvöltöttem volna a hajukat, így a kimondatlan szavak még torokfájást is okoztak.



Lunani kőerdő, a sziklák penge élesek



 Atti finoman próbált célozni rá, hogy most kellene elővegyem azt az elengedéses dolgot, amiről Indiában tanultam, de olyan mérges voltam, hogy hallani sem akartam róla. Azon törtem a fejem, mivel vághatnék nekik vissza, de magam is hamar rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Aztán persze a busztól megszabadulva a kedvem is egyre jobb lett, kisütött a nap és az egész délutánt a Lunan-i Kőerdőben töltöttük. Teljesen megfeledkezve a viszontagságos éjszakáról mászkáltunk, bouldereztünk a sziklákon, amik egyszerűen gyönyörűek voltak.



Mindig csak a játék meg a hülyeség... :-)



Sokat bouldereztünk a sziklákon



Játszottunk, mint a gyerekek, madarakat és mókusokat vártunk lesben, hogy lefotózzuk őket, úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettük. Másnap újabb meglepetés ért, mivel nagyjából egy ebéd árából töltöttük el az egész napot egy meleg vizű forrásnál kialakított wellness központban, ahol valami csoda folytán délutánig mi voltunk az egyetlen vendégek, sziklák között kialakított, különböző hőfokú medencékben fürödtünk, az egész kert dísznövényekben dúskált, minden szegletében az igényesség csúcsát fedeztük fel, mindemellett korlátlan étel és ital fogyasztást kaptunk hozzá, szauna és fittness terem használatot. Kunming fejlett városában sétálva szembetűnő volt a különbség az ország egyes vidékeivel szemben, mivel itt üvegpaloták, plázák, bevásárló központok, szórakozóhelyek váltják egymást, míg a falvakban a sárban küzdenek a rizsföldeken az emberek. Minden szempontból elmondható, hogy Kínát a végletek országának élem meg.



Utcakép Lijiangban



A buszos tapasztalat után, kipróbáltuk az éjszakai vonatot, ami tökéletes volt. Sokkal kényelmesebb, nem dohányzott senki a kocsiban, csak az átjáróknál a kijelölt helyen, kedvesek voltak az útitársak is. Kipihenten érkeztünk reggel Lijiangba, ami az egyik leghangulatosabb város, amit életemben láttam. Az óvárosban laktunk, ahol a több száz éves házak és utcák eredeti állapotát megőrizték. Mára már inkább kézműves boltokat, szállásokat és éttermeket alakítottak belőlük, de sokan még mindig itt élnek, és ami kifejezetten megfogott, hogy a kultúrájukat és hagyományaikat is megőrizték. Nagyon sokan járnak népviseletben és a boltjuk előtt ücsörögve készítik a portékáikat.



Lijiang óvárosa egy átlagos hétköznapon



Lijiang óvárosának főtere



Este indul be igazán az élet



Tömérdek pici hidacska, virágzó fák, bokrok, virágágyások töltik fel az utcákat ezzel az igazán sajátos hangulattal. Az egész óváros sétáló övezet, nem engednek be autókat. Az turisták mennyisége itt is kínai méreteket ölt, úgy éreztem magam, mint otthon augusztus 20-án, de a város annyira kedves és szép, hogy még ez sem zavart annyira. Összeismerkedtünk két új-zélandi férfival, akik itt élnek már évek óta és egy német párral, akik két éves világkörüli útjukat Kínában fejezik be. Együtt töltöttük az estét, vacsoráztunk, sokat beszélgettünk, rengeteg közös témánk akadt.



Tipikus utcakép az óvárosban



Ittlétünk utolsó napján már szívesen sportoltunk volna valamit, így kitaláltuk, hogy elmegyünk kajakozni. Sikerült is fuvart szereznünk, többen láttak el jó tanácsokkal, hogy hol tudunk bérelni kajakot, végül persze nem voltunk túlságosan meglepődve, mikor kiderült, hogy a Jangce folyóhoz vittek, ahol motoros csónakkal fuvaroztak bennünket egy kicsit és kajak nem volt sehol. Amint a partjára értünk, akkor vettem csak észre, hogy mennyire gyors folyású a vize. Elvittek egy homokpadhoz, ahol eltöltöttünk egy kis időt, olyan finom szemcséjű volt, mintha hintőpor lett volna.



Tigris ugrató szurdok



Másnap Lijiangtól nem messze indultunk a Tigrisugrató szurdokba, ahol két napot túráztunk. A nevét egy legendáról kapta, ahol vadász üldözte a tigrist, aki a folyó közepén fekvő kő segítségével átugrott a túlpartra és megmenekült.  Az útvonal a Jangce medrét követi, a Jáde Sárkány és a Haba hegyen keresztül vezet. Gyönyörű látványban volt részünk végig; teraszos ültetvények, kicsi falvak, óriási havas hegyek és a nagy folyó. Tényleg hatalmas víztömeget szállít, nem hiába a világ harmadik legnagyobb folyója, a színe pedig teljesen sárga a hordaléktól. A hegycsúcsokat felhők kerülgették és boldog voltam, hogy végre szép napsütéses időjárást fogtunk ki.



Sárga vízével hömpölyög a Jangce folyó



Tea Horse Guesthouse



A túra második napja is különleges volt, leértünk közvetlenül a folyópartra, ahol hihetetlen sodrással és sebességgel száguldott a víz. Fölfelé vezető úton találkoztunk egy kígyóval is, ami támadásba lendült, amikor Atti majdnem rálépett. Első ijedtségünkben jó távolságra szaladtunk tőle, de miután elbújt egy bokorban, újra előcsalogattuk, hogy jobban szemügyre vegyük. Az időről meg is feledkeztünk, így lekéstük az utolsó buszt, ami Shangri-La-ba vitt volna, így még egy éjszakát a szurdokban töltöttünk, de délben már a Tibet szélén fekvő városkában ebédeltünk.



Vízesés előtt a szurdokban