 |
| Arequipa főtere, a Plaza de Armas |
Egész gyorsan eltelt az idő Arequipa-ig, úgy látszik már hozzáedződtünk a hosszú utazásokhoz. Most lassan ott tartunk, hogy bárhol, bármilyen pózban elalszunk, amint lehetőség adódik. Akkor pihenünk amikor alkalom nyílik rá, nem a fáradtság diktál, a többi időt pedig megpróbáljuk maximálisan kihasználni. Arequipában a legtöbb épület fehér vulkanikus kőtéglából épült, ez mindenütt könnyen elérhető a várost körülvevő tűzhányók lábánál, az összes közül legszebb az El Misti, alakja tökéletes kúp formájú. Nagy terveink nem voltak a nevezetességekre vonatkozóan, egyszerűen csak sétáltunk a központban és ami utunkba akadt megnéztük. Nagyon szép templomokban és tereken jártunk, a piacra is betévedtünk, ahol frissen facsart gyümölcslevet ittunk, az általunk választott vegyes gyümölcsökből. Észrevettem, hogy már egyre többet be tudok azonosítani a korábban teljesen ismeretlen fajtákból. Innen felgyalogoltunk a város egy magasabb pontjára, ahonnan beláttunk egy nagyobb részt. Menet közben beugrottunk a klinikára, ahol a Titicaca tónál megismert magyar csapat lesérült barátja maradt, levelet is küldtek neki, a zsebemben lapult, de épp egy nappal korábban utazott Limába.
 |
| Colca kanyon |
Másnap hajnali háromkor indultunk a Colca kanyonba, hogy kora reggel érkezhessünk, mivel csak egy napunk maradt a fővárosba való visszautazásig. Nem mondom, hogy könnyen kiugrottam az ágyból, még a buszon sem voltam teljesen magamnál, ott részletekben próbáltam bóbiskolni. Chivay-ban, a kanyon közelében fekvő városkában reggeliztünk, majd a Cruz de Condor kilátópontból figyeltük, ahogy a kondorkeselyűk a légáramlatokat kihasználva vitorláztak hol felettünk, hol alattunk a hasadékban.
 |
| Kondorkeselyűk vitorláztak a Colca kanyonban |
Az idősebbek feketék, fehér gallérral a nyakuk körül, a fiatalabbaknak barna a tollazata. Korábban a keselyűket nem tartottam szépnek, de ezek, főleg ilyen közelről szemlélve őket, gyönyörűek voltak. A táj is elképesztő ami körülvett bennünket, nem a gyér kaktuszos növényvilág fogott meg, bár a köves talajból előbújó virágok színessé tették a környezetet, hanem a vulkánok és a szinte függőleges hegyoldallal szegélyezett szakadék. A helyenként több mint 3000 méter mély kanyon fenekén a Colca folyó csak egy cérnaszálnak tűnt. Innen busszal mentünk fel 4900 méter magasra, ahonnan körbefordulva nyolc vulkánt láttunk magunk körül, a magasabbak, mint például a Chachani, Ampato vagy a Misti hósipkában ácsorogtak.
 |
| Colca kanyon |
 |
| Chivay utcakép |
 |
| Chivay főterén a fehér vulkanikus kőből épült templom |
 |
| Tipikus kép Peruból |
Az Arequipába vezető úton lámákat, alpakákat és vikunyákat láttunk nagy csoportokban legelészni. Korán terveztünk lefeküdni, de nem jött össze, mert a Limába szóló repülőjegyünkkel valami nem stimmelt, amikor ki akartuk nyomtatni. Nem találtak bennünket sehol a rendszerben és nem volt könnyű elmutogatni, hogyan és kinél intéztük még Punoból az egészet. Végül pár órás „activity”-zés után előkerült a jegyünk. Újra hajnalban keltünk és reggel már Limában róttuk az utcákat.
 |
| Attit kikapták a tömegből az ünneplők és táncra perdítették |
Július 28-án nemzeti ünnepbe csöppentünk, nagy felvonulások, tánc és zene szólt mindenhonnan, a TV-kben minden kocsmában az ország vezetőinek beszédét hallgatták, amit a főtérről közvetítettek. Mi is beálltunk az egyik csapatba és segítettük vinni a több mint száz méter hosszan kifeszített perui zászlót. A helyieknek nagyon tetszett, veregették a vállunkat, hátunkat és mosolyogtak ránk. Hát bizony ebben az országban is vannak komoly gondok és megélhetési problémák, az emberek mégis ragyogó arccal vonultak fel és büszkék voltak rá, hogy ők peruiak.
 |
| Nemzeti ünnep Limában |
 |
| Felvonulás a nemzeti ünnepen |
 |
| Vállunkon vittük a több mint 100 méter hosszú perui zászlót |
Eszembe jutott hányszor ültem én is kis magyar zászlóval a kezemben, apu nyakában március 15-én. Apu nagy hazaszeretetét már akkor elültette bennem is, bár otthon sokszor elgondolkodtam, hogy jó országba születtem-e. Sok emberen úgy láttam, hogy a hétköznapi gondok megkeserítik életét és emiatt inkább haragszik mindenre és mindenkire, de a legrosszabb, hogy ezt a feszültséget sokan másokon töltik ki. Láttam népeket sokkal nyomorúságosabb körülmények között élni, ahol a kitörés lehetősége szinte egyenlő a nullával, mégis tudtak mosolyogni a világ apró örömein. Otthon azért ha valaki pozitívan gondolkodik, leleményes, nem szégyell tanulni, akkor nem hal éhen. Itt a hazától távol valahogy a gyökerek sokkal fontosabbá válnak és elkezd az ember büszke lenni nemzetére, nyelvére és a tradíciókra. Jól esik népzenéket és magyarsággal kapcsolatos dalokat hallgatni. Arra gondoltam, hogyha hazaérünk anyu mennyi hazai finomsággal fog várni bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése