Urubamba szent völgye



Buszpályaudvar Cusco-ban, hátul egy asszony várakozik
a kövön ülve az indulásra



Más tapasztalatokra vágyva, Cusco-ban megkerestük a pályaudvart és helyi busszal indultunk az Urubamba folyó völgyébe. Szó szerint egy alföldi jól kisepert udvarra emlékeztetett, váróként pedig a fal tövében szétszórt kövek szolgáltak. A busz meglehetősen koszos volt, belül folyton a tüsszentés kerülgetett, annyira orrfacsaró szagok terjengtek. De ugye, mint tudjuk, ha sokáig bent ücsörög az ember a bűzben, hozzászokik az orra, úgyhogy pár perc elteltével vidáman nézegettük a Pisaq felé vezető tájat. Nem siettünk sehová, egyszerűen csak szerettünk volna néhány napot nyugodtan kószálni a városokban, leülni néha és figyelni a zajló életet, sütkérezni a napon egy hegyoldalban.

Gyönyörű környezetben fekszik Pisaq városka



Zöldség és gyümölcspiac Pisaq-ban



Érdekeltek az inka városmaradványok is, de már csak másodsorban, jobban esett elheveredni az ősi városok füves zugaiban, mint bármiféle újabb információhoz jutni. A főtéren hatalmas kézműves piac vett le a lábunkról, tele színes textíliákkal, ruhákkal, fából készült festett edényekkel, szobrocskákkal. Általában, a legtöbb nővel ellentétben utálok vásárolni, de itt még az én szemem is felcsillant. A délelőtt úgy elmúlt, hogy észre sem vettük, belefeledkezve bámultuk a szövő asszonyokat, a számunkra ismeretlen növényeket a zöldségeseknél. A főtt kukoricáiknak nem tudtunk ellenállni, bár elég csábítónak mutatkoztak a ház méretű kemencék is, ahol mindenféle ínyencséget sütöttek.



Szövő asszony Pisaq utcáján

 

Hatalmas kemencékben sütöttek mindenféle finomságot

 

A romok egy részlete Pisaq-ban



Rávettük magunkat, hogy továbbálljunk és meglátogassuk a valaha városként működő romokat a hegyen. Konkrétan, hogy melyik építménynek mi volt a funkciója, már annyira nem hozott lázba, de mivel gyönyörű vidéken vezetett az út, igazi élményt nyújtott tekeregni a régi falak között, a kilátás lélegzetelállító. Alig találkoztunk emberrel, mivel a csoportokat délelőtt fuvarozzák ide, mi pedig délután érkeztünk. Így könnyen találtunk olyan részt, ahol zavartalanul élveztük a Nap melegét, mindketten kerestünk egy-egy szimpatikus óriási követ és elnyúltunk rajta, közben a kiszáradt fűszálakat néztem, ahogy a fény csendben átvilágította őket. Éreztem, hogy teljesen lelassultam, de ezen eszem ágában sem volt változtatni, tökéletesen lekötött a néma szemlélődés. 

Gyönyű út vezetett az elhagyott városhoz, alattunk fehérfarkú szarvas legelt



Vegyesbolt Pisaq-ban, ezt meg kellett mutassam Nektek! :-)

 Később, lent a városban a világ legjobb répatortájába botlottunk egy ici-pici étteremben. Még szerencse, hogy nem tudom a receptjét, különben komoly elhízás elé néznék. Délelőtt felkerekedtünk, hogy továbbálljunk OIlantaytambo-ba, épphogy kiértünk a fő útra, egy helyi figura felajánlotta, hogy elvisz, mert ott lakik és épp hazafelé tart. Kapóra jött nekünk, mivel eléggé ellustálkodtuk a reggelt, így legalább sokkal hamarabb odaértünk és több időnk maradt nézelődni.

Ollantaytambo eredeti kis utcája, jobb oldalon a vízelvezetővel

A település élénken megőrizte az inka házak városi tervezését, a szűk kis utcákat, vízelvezetőket, egy erődöt és templomot. Az inka időkben élő emberek közvetlen leszármazottai laknak napjainkban is itt. Megnéztük a National Geographic diákjainak fotókiállítását, feltérképeztük a sikátorokat és felsétáltunk a romokhoz.



Ollantaytambo-ban is, mint a legtöbb kis városban, vagy faluban, szinte mindenki népviseletben jár



Utcakép Ollantaytambo-ban

Itt természetes a földön ücsörögve várni

 

Moray

Reggel ismét helyi buszra pattantunk és elzötyögtünk egy falu széléig, ahonnan egy jól lestrapált autóba préselődtünk be annyi falusival, ahány elfért. A többieket kitette a sofőr egy utcában, mi pedig megalkudtunk vele, így ő szállított el bennünket Moray-hoz, ami az inka teraszos földművelésnek lehetett egy kísérleti helyszíne. Koncentrikus köröket alakítottak ki és minden szinten más növényt termeltek, tanulmányozták a különböző magasságban termő növényeket. Nagyon szép táj veszi körül, sokan dolgoztak a földeken, a férfiak vezették az ökröket, az asszonyok pedig csákánnyal porlasztották szét a rögöket, volt aki a szénakazlakat rendezgette. A távolban a Salkantay havas csúcsa bújt elő a felhők közül, az idő kitisztult a napfény sárgás színt adott a kiszáradt mezőnek.



Szénát rendezgető bácsi hátterében világít a Salkantay csúcsa



Sóteraszok



Chinchero



Innen néhány kilométerre meglátogattunk egy só lelőhelyet, ami hosszan húzódik egy völgyben. Amint végeztünk Chinchero felé igyekeztünk, ahol a templomot és környékét jártuk körbe. Nagyon szép fehérre festett falai előtt a színes népviseletben ücsörgő falusiak és vásárosok különlegessé tették az egész teret. A szőttesek gyapjúból készültek jellegzetes mintákkal, az edényeket kézzel festették. A templom dombtetőre épült, teljes tetőszerkezete fából készült, minden apró részletét freskók díszítették. Innen belátni a környező hegycsúcsokat és a közeli megművelt területeket. A templom mögött pedig szintén inka időkből származó kőfalak állnak, mellettük a fűben idős nénik burgonyát válogattak. 

Sok szőttes készült már a kezei alatt...



Minden portéka kézzel készült a vásárban



A templomkertben falatoznak az asszonyok

Krumpli válogatás Chinchero-ban

Nem akartunk túl későn érni Cusco-ba, így beálltunk a buszmegállóba. Sokan várakoztak velünk együtt, egy francia párral összemosolyogtunk, amikor megjelent egy kombi személyautó, és mint a sáskák rávetették magukat. A fürgébbek beugrottak az ülésekre, a többiek a csomagtartót tépték fel és tömörültek egymás ölébe, nyakába. Ahogy számoltam, úgy tizenöten préselődtek be, majd a kocsi elindult a felnin ülve. Nem sokkal ezután, ugyanez játszódott le a buszon is, ahová mi is beakcióztuk magunkat, a többi utassal összekapaszkodva tartottam magam, ugyanis félig kilógtam még az ajtón, amikor a jármű már javában elindult. Ja igen, itt nem önműködő, csak egy vaslemez, amit egy kallantyúval behúz maga után az utolsó felszálló. Attival elég messze sodródtunk egymástól, sokszor találkozott a tekintetünk, szeme sarkából láttam, hogy neki is tetszik az utazás. A buszvezető versenypilóta módjára vette a kanyarokat és előzgetett, manővereit hangos rikoltozások kísérték. 

Rafting az Urubamba szent völgyében

Másnap egy kisebb csapattal újra az Urubamba völgyébe, raftingtúrára indultunk. Két csónakot töltöttünk meg, és kezdetét vette a kaland. Nagyon élveztük az egészet, a folyónak elég jó sodrása volt, ketten bele is pottyantak a vízbe egy izgalmas résznél. Átfagyva érkeztünk vissza a bázisra, ahol mindnyájan betódultunk a szaunába. Legalább húsz percet ültem bent, de a lábam még mindig hideg volt, amikor ki kellett bújni, hogy megebédeljünk. Amint jóllaktunk drótkötélpályán csúszkáltunk a rohanó Urubamba felett, majd kissé elfáradva visszaautóztunk a városba.  Cusco-ban töltött utolsó esténken még elmentünk egyszer kedvenc forró csokis kávézónkba a főtérre, majd összepakoltuk teljes cókmókunkat, mert hajnalban Puno-ba vettük az irányt a Titicaca tóhoz.

Megérkeztünk Peruba - Lima - Cusco



Az alpaka szőréből készítik a legtöbb gyapjú terméket

Már Limába való landolás előtt láttam a felhők fölött, hogy itt sem ússzuk meg a garuát, ami Galápagoson is meghatározta az időjárást. Ahogy az óceán partján haladtunk a belváros felé, úgy igazán semmi nem fogott meg, mert borongós reggel volt, szitált az eső, mindent szürkének láttam a zöld növények hiányoztak. Az egyetlen lelkesítő látványt az óceán nagy hullámai és a szörfösök jelentették. Mivel az előző héten nem aludtunk túl nyugodtan a hajón, kimerültnek éreztük magunkat és sajnos a térdem sem akart javulni, korlátokat szabott az eddigi mérhetetlen szabadságunknak. Talán ennek köszönhető, hogy utunk során először honvágyunk támadt. Nem a legszerencsésebb, de pont egyszerre tört ránk és a szállásunk sem dobott fel túlságosan. Egy emeleti lukban aludtunk, a falakon hosszú évek szürkesége látszott, a fapadló be volt szakadva és leláttunk az alattunk lévőkhöz. Egy szórólappal betakartuk a tátongó nyílást, hogy ne nézegessük egymást. Állítólag volt meleg víz, persze ez attól is függ kinek mi a meleg… Én mindenesetre szapora levegőkapkodással tusoltam le. Napközben elintéztünk néhány említésre sem érdemes dolgot, például a mosatást, aztán nagyon korán úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha alszunk egy nagyot. A takaró alatt pislogva jöttek-mentek a gondolatok a fejemben. Visszatekintve az elmúlt fél évre, olyan élménydús hónapokat éltünk meg, hogy nehéz is hirtelen feldolgozni. Számunkra elröppent az idő, nem úgy drága szüleinknek és legkedvesebb barátnőmnek. Hiányoznak. Másrészt viszont, ha végigfutok az eseményeken, mintha évek teltek volna el. Az utóbbi időben mindig csak vártam, hogy valaki jelentkezzen otthonról, a barátaink adjanak valami jelt, úgy éreztem elfelejtettek bennünket. Hiszen számomra egy-két hét is sokkal hosszabbnak tűnt a rengeteg kaland miatt és elfeledkeztem róla, milyen is, amikor otthon a munka, a napi teendők és gondok, vagy a gyerekek úgy lefoglalják az embert, hogy örül, ha este beesik az ágyba. Nekem sokkal több időm van rájuk gondolni. Az is érdekes dolog, hogy mennyire fárasztó tud lenni a folyamatos utazás, a mindig változó klíma, kultúra, nyelv, szokások, ételek, folyamatos aktivitás. Sosem gondoltam volna. Azt hittem elég lesz néhány lazulós program a regenerálódáshoz, de rá kellett jönnöm, hogy egyik sem olyan, mint amikor otthon elheverek a nappaliban, vagy kiülök a teraszra hallgatni a madarakat. Nem úgy készülünk a következő országra, mintha nyaralni mennénk és izgatottan várnánk mi fog történni, hanem természetessé vált, hogy úton vagyunk és nem is gondolunk előre, kizárólag az aznapot éljük meg. Addig morfondíroztam ezeken magamban, hogy félálomban tudatosodott bennem, igazából ez juttatott el oda, hogy újra egy következő állapotba kerüljek, ami kifejezetten megnyugtatott. Nagyjából három hónap telt el az indulás óta, amikor sikerült kiszakadnom a szokásos magyarországi élet gondolataiból és egy hatalmas lecsillapodott, békés hangulatba kerültem, amit azóta sem nagyon tudott semmi megváltoztatni. Utána a folytonos vándorlás, új emberek és tapasztalatok megtanítottak arra, hogy bármi történjék, fölösleges aggódni, mindennek megvan az oka és jelentősége, illetve vagy így, vagy úgy, de mindig megoldódnak a helyzetek. Már nem sokat gondolkodunk azon, hogy mi legyen, inkább hagyjuk, hogy történjenek a dolgok maguktól, de mégsem hívnám sodródásnak, mivel igyekszem minden pillanatát tudatosan átélni. Azt is megfigyeltem, hogy sokkal jobban működnek a megérzéseim mind az embereknél, mind az apró-cseprő eseményeknél. 

Cusco látképe Saqsaywaman-ból



Reggel feltöltődve ébredtem és vidáman ballagtam a szemerkélő esőben a boltba, jobbra-balra dülöngélve a lábam miatt, mint a „Keljfel Jancsi”, de most viccesnek láttam az egészet. Cuscoba érve pedig végleg elillant minden negatív érzésünk. A reptéren tradicionális ruhákban táncosok fogadták az utasokat, számunkra akkor derült ki, hogy éppen száz éve találta meg Hiram Bingham Machu Picchu romjait és óriási ünnepséget tartanak a városban. Jelmezekben táncolva vonultak fel az utcán, mindenhonnan zene szólt, de maga Cusco egyébként is olyan hangulattal bír, amit sosem felejt el az ember, azonnal a kedvenceim közé került. 

Cusco - Jézus Társasága templom

 

Cusco este



Cusco este

Karnevál

Az utcai muzsikusok hihetetlen jókedvre derítették a népet, sokszor vicces történetet énekeltek, a karnevál színei, mozgása és lendülete ugyancsak sodort magával. Gyönyörű és nem utolsó sorban biztonságos város, az utcákban régi, de nagyon jó állapotú házak sorakoznak, hosszú erkélyekkel. Az esti programot egy ilyen balkonról figyeltük, miközben életem legfinomabb forró csokiját ittam, tejszínes, fahéjas sűrű krémmel a tetején. Az ünnepség szervezői nem voltak a helyzet magaslatán, a kivetítő, ami egyenes adásban közvetítette a ceremóniát Machu Picchuról, többször hangyaháborúra váltott, a színpadi zenészekről pedig sokáig azt hittük csak hangolnak, előadásuk leginkább a Pink Floyd Ummagumma albumára emlékeztetett minket, ami nem kifejezetten fülbemászó indián dallamokról híres. Ennek ellenére a hangulat magával ragadott és élveztük a fiestát, a végén pedig tűzijátékkal zárták az estét. Színes fények világították meg a főtéren Cusco katedrálisát és a Jézus Társasága templomot.



Karnevál



Vicces nótákat énekeltek

 

Karnevál

 

Saqsaywaman romjainak részlete Cusco fölött



Másnap reggel sokáig loptuk a napot, majd megnéztünk néhány inka romot a környéken. Este már nagyon izgatott voltam, alig bírtam kivárni a másnap reggelt, hogy induljunk Machu Picchu felé. Felkészítettem magam, hogy turisták tömegével fogok ott találkozni és elhatároztam, ez nem fog rontani a hatáson. Jó lett volna egy több napos túra a természetben, ahol nem nyüzsögnek az emberek és kicsit mélyebben elmerülhetek az itteni csodákban, de erről mint tudjuk le kellett mondanom. Sebaj, lesz helyette más…