Megérkeztünk Peruba - Lima - Cusco



Az alpaka szőréből készítik a legtöbb gyapjú terméket

Már Limába való landolás előtt láttam a felhők fölött, hogy itt sem ússzuk meg a garuát, ami Galápagoson is meghatározta az időjárást. Ahogy az óceán partján haladtunk a belváros felé, úgy igazán semmi nem fogott meg, mert borongós reggel volt, szitált az eső, mindent szürkének láttam a zöld növények hiányoztak. Az egyetlen lelkesítő látványt az óceán nagy hullámai és a szörfösök jelentették. Mivel az előző héten nem aludtunk túl nyugodtan a hajón, kimerültnek éreztük magunkat és sajnos a térdem sem akart javulni, korlátokat szabott az eddigi mérhetetlen szabadságunknak. Talán ennek köszönhető, hogy utunk során először honvágyunk támadt. Nem a legszerencsésebb, de pont egyszerre tört ránk és a szállásunk sem dobott fel túlságosan. Egy emeleti lukban aludtunk, a falakon hosszú évek szürkesége látszott, a fapadló be volt szakadva és leláttunk az alattunk lévőkhöz. Egy szórólappal betakartuk a tátongó nyílást, hogy ne nézegessük egymást. Állítólag volt meleg víz, persze ez attól is függ kinek mi a meleg… Én mindenesetre szapora levegőkapkodással tusoltam le. Napközben elintéztünk néhány említésre sem érdemes dolgot, például a mosatást, aztán nagyon korán úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha alszunk egy nagyot. A takaró alatt pislogva jöttek-mentek a gondolatok a fejemben. Visszatekintve az elmúlt fél évre, olyan élménydús hónapokat éltünk meg, hogy nehéz is hirtelen feldolgozni. Számunkra elröppent az idő, nem úgy drága szüleinknek és legkedvesebb barátnőmnek. Hiányoznak. Másrészt viszont, ha végigfutok az eseményeken, mintha évek teltek volna el. Az utóbbi időben mindig csak vártam, hogy valaki jelentkezzen otthonról, a barátaink adjanak valami jelt, úgy éreztem elfelejtettek bennünket. Hiszen számomra egy-két hét is sokkal hosszabbnak tűnt a rengeteg kaland miatt és elfeledkeztem róla, milyen is, amikor otthon a munka, a napi teendők és gondok, vagy a gyerekek úgy lefoglalják az embert, hogy örül, ha este beesik az ágyba. Nekem sokkal több időm van rájuk gondolni. Az is érdekes dolog, hogy mennyire fárasztó tud lenni a folyamatos utazás, a mindig változó klíma, kultúra, nyelv, szokások, ételek, folyamatos aktivitás. Sosem gondoltam volna. Azt hittem elég lesz néhány lazulós program a regenerálódáshoz, de rá kellett jönnöm, hogy egyik sem olyan, mint amikor otthon elheverek a nappaliban, vagy kiülök a teraszra hallgatni a madarakat. Nem úgy készülünk a következő országra, mintha nyaralni mennénk és izgatottan várnánk mi fog történni, hanem természetessé vált, hogy úton vagyunk és nem is gondolunk előre, kizárólag az aznapot éljük meg. Addig morfondíroztam ezeken magamban, hogy félálomban tudatosodott bennem, igazából ez juttatott el oda, hogy újra egy következő állapotba kerüljek, ami kifejezetten megnyugtatott. Nagyjából három hónap telt el az indulás óta, amikor sikerült kiszakadnom a szokásos magyarországi élet gondolataiból és egy hatalmas lecsillapodott, békés hangulatba kerültem, amit azóta sem nagyon tudott semmi megváltoztatni. Utána a folytonos vándorlás, új emberek és tapasztalatok megtanítottak arra, hogy bármi történjék, fölösleges aggódni, mindennek megvan az oka és jelentősége, illetve vagy így, vagy úgy, de mindig megoldódnak a helyzetek. Már nem sokat gondolkodunk azon, hogy mi legyen, inkább hagyjuk, hogy történjenek a dolgok maguktól, de mégsem hívnám sodródásnak, mivel igyekszem minden pillanatát tudatosan átélni. Azt is megfigyeltem, hogy sokkal jobban működnek a megérzéseim mind az embereknél, mind az apró-cseprő eseményeknél. 

Cusco látképe Saqsaywaman-ból



Reggel feltöltődve ébredtem és vidáman ballagtam a szemerkélő esőben a boltba, jobbra-balra dülöngélve a lábam miatt, mint a „Keljfel Jancsi”, de most viccesnek láttam az egészet. Cuscoba érve pedig végleg elillant minden negatív érzésünk. A reptéren tradicionális ruhákban táncosok fogadták az utasokat, számunkra akkor derült ki, hogy éppen száz éve találta meg Hiram Bingham Machu Picchu romjait és óriási ünnepséget tartanak a városban. Jelmezekben táncolva vonultak fel az utcán, mindenhonnan zene szólt, de maga Cusco egyébként is olyan hangulattal bír, amit sosem felejt el az ember, azonnal a kedvenceim közé került. 

Cusco - Jézus Társasága templom

 

Cusco este



Cusco este

Karnevál

Az utcai muzsikusok hihetetlen jókedvre derítették a népet, sokszor vicces történetet énekeltek, a karnevál színei, mozgása és lendülete ugyancsak sodort magával. Gyönyörű és nem utolsó sorban biztonságos város, az utcákban régi, de nagyon jó állapotú házak sorakoznak, hosszú erkélyekkel. Az esti programot egy ilyen balkonról figyeltük, miközben életem legfinomabb forró csokiját ittam, tejszínes, fahéjas sűrű krémmel a tetején. Az ünnepség szervezői nem voltak a helyzet magaslatán, a kivetítő, ami egyenes adásban közvetítette a ceremóniát Machu Picchuról, többször hangyaháborúra váltott, a színpadi zenészekről pedig sokáig azt hittük csak hangolnak, előadásuk leginkább a Pink Floyd Ummagumma albumára emlékeztetett minket, ami nem kifejezetten fülbemászó indián dallamokról híres. Ennek ellenére a hangulat magával ragadott és élveztük a fiestát, a végén pedig tűzijátékkal zárták az estét. Színes fények világították meg a főtéren Cusco katedrálisát és a Jézus Társasága templomot.



Karnevál



Vicces nótákat énekeltek

 

Karnevál

 

Saqsaywaman romjainak részlete Cusco fölött



Másnap reggel sokáig loptuk a napot, majd megnéztünk néhány inka romot a környéken. Este már nagyon izgatott voltam, alig bírtam kivárni a másnap reggelt, hogy induljunk Machu Picchu felé. Felkészítettem magam, hogy turisták tömegével fogok ott találkozni és elhatároztam, ez nem fog rontani a hatáson. Jó lett volna egy több napos túra a természetben, ahol nem nyüzsögnek az emberek és kicsit mélyebben elmerülhetek az itteni csodákban, de erről mint tudjuk le kellett mondanom. Sebaj, lesz helyette más…