Banos - Luna Runtun - Tungurahua vulkán



Banos városa a völgyben



A hegyekből leérve elcsíptünk egy buszt Banos felé, ami a Tungurahua vulkán lábánál nyúlik el. A meleg vízű források híres fürdővárossá tették, gondoltuk jól fog esni egy kis ejtőzés Attinak is a nehéz mászás után, illetve az én fájós térdemnek. Első nap szakadt az eső, ki sem dugtuk az orrunkat a szobából, csak a helyi piacra szaladtunk el egyszer ebédelni. Sokféle étel közül lehetett választani, még nyársra húzott, szabadtéri tűzön sütött tengerimalacot is kínáltak. Ez nem csigázott fel túlságosan, annál inkább a frissen préselt zöldség és gyümölcslevek. Másnap délelőtt ellátogattunk a gyógyfürdőbe, ahol végül szerintem egy óránál többet nem töltöttünk el, azt is csak amiatt, hátha használ a lábamnak. Amikor beléptünk a kapun, ki is akartam fordulni azzal a lendülettel, annyira leharcolt és ócska minden, hogy nem sok bizodalmam volt hozzá. Kibekkeltem azt a kis időt combig állva a vízben, majd elindultunk Luna Runtun falu felé és a közelében lévő kilátópontra, hogy közelebbről szemügyre vegyük a vulkánt, ami 1999 óta újra aktív.



Luna Runtun szélén sétáltunk

Az időjárás most sem kedvezett, mert amikor felküzdöttem magam a sáros, dagonyás úton, felhő takarta az egészet. Nem voltam nagyon elkeseredve, mert a lényege a kirándulásnak végülis annyi lett volna, hogy egyáltalán ott legyünk, Luna Runtun ugyanis a Föld egyik energiaközpontja. Leültünk egy gyönyörű csendes helyen, a magasból teljes egészében lehetett látni alattunk Banost és csak élveztük a napsütést. Elég sok gondolatom támadt és tervek a jövőre nézve, a lábam is meglepően jól bírta a gyaloglást. Később még bóklásztunk kicsit lent a városban, a vulkáni kőből épített templom különleges hangulatot árasztott. Megállás nélkül miséztek mégis állandóan dugig voltak a sorok, sokan gyújtottak gyertyákat és elvonulva imádkoztak.

Vulkáni kőből épült templom Banosban



Gyertyaárus néni a templom bejáratánál



Tungurahua vulkán



Reggel nem kapkodtuk el az indulást, kényelmesen megreggeliztünk majd felszálltunk egy buszra, ami négy óra alatt visszavitt Quito-ba. Hosszúra nyúlt az út, mivel egy kőomlás betakarta az egész utat, és amíg el nem hordák onnan a gépek, addig az út szélén várakoztunk. Előnye is akadt az esetnek, amíg ott vesztegeltünk, előbújt a felhők közül egy pillanatra a több mint 5000 méteres Tungurahua, így az utolsó pillanatban mégis megmutatta magát nekünk. Folyamatosan szálltak fel a buszra különféle árusok, nagy szokás Ecuadorban a távolsági járatokon föl-alá vonulni a portékákkal.



Kőomlás az úton

A közérzetem nem volt az igazi, mert valami enyhébb ételmérgezést kaphattam, de gondoltam, hogy ha Indiában három nap alatt lezajlott, akkor most is csupán várnom kell és ennyi. Szerencsére ez bevált, bár most sem úsztam meg rövidebb idővel. Quito-ban már csak összepakoltunk és izgatottan vártuk a reggeli indulást Galapagos felé.