Urubamba szent völgye



Buszpályaudvar Cusco-ban, hátul egy asszony várakozik
a kövön ülve az indulásra



Más tapasztalatokra vágyva, Cusco-ban megkerestük a pályaudvart és helyi busszal indultunk az Urubamba folyó völgyébe. Szó szerint egy alföldi jól kisepert udvarra emlékeztetett, váróként pedig a fal tövében szétszórt kövek szolgáltak. A busz meglehetősen koszos volt, belül folyton a tüsszentés kerülgetett, annyira orrfacsaró szagok terjengtek. De ugye, mint tudjuk, ha sokáig bent ücsörög az ember a bűzben, hozzászokik az orra, úgyhogy pár perc elteltével vidáman nézegettük a Pisaq felé vezető tájat. Nem siettünk sehová, egyszerűen csak szerettünk volna néhány napot nyugodtan kószálni a városokban, leülni néha és figyelni a zajló életet, sütkérezni a napon egy hegyoldalban.

Gyönyörű környezetben fekszik Pisaq városka



Zöldség és gyümölcspiac Pisaq-ban



Érdekeltek az inka városmaradványok is, de már csak másodsorban, jobban esett elheveredni az ősi városok füves zugaiban, mint bármiféle újabb információhoz jutni. A főtéren hatalmas kézműves piac vett le a lábunkról, tele színes textíliákkal, ruhákkal, fából készült festett edényekkel, szobrocskákkal. Általában, a legtöbb nővel ellentétben utálok vásárolni, de itt még az én szemem is felcsillant. A délelőtt úgy elmúlt, hogy észre sem vettük, belefeledkezve bámultuk a szövő asszonyokat, a számunkra ismeretlen növényeket a zöldségeseknél. A főtt kukoricáiknak nem tudtunk ellenállni, bár elég csábítónak mutatkoztak a ház méretű kemencék is, ahol mindenféle ínyencséget sütöttek.



Szövő asszony Pisaq utcáján

 

Hatalmas kemencékben sütöttek mindenféle finomságot

 

A romok egy részlete Pisaq-ban



Rávettük magunkat, hogy továbbálljunk és meglátogassuk a valaha városként működő romokat a hegyen. Konkrétan, hogy melyik építménynek mi volt a funkciója, már annyira nem hozott lázba, de mivel gyönyörű vidéken vezetett az út, igazi élményt nyújtott tekeregni a régi falak között, a kilátás lélegzetelállító. Alig találkoztunk emberrel, mivel a csoportokat délelőtt fuvarozzák ide, mi pedig délután érkeztünk. Így könnyen találtunk olyan részt, ahol zavartalanul élveztük a Nap melegét, mindketten kerestünk egy-egy szimpatikus óriási követ és elnyúltunk rajta, közben a kiszáradt fűszálakat néztem, ahogy a fény csendben átvilágította őket. Éreztem, hogy teljesen lelassultam, de ezen eszem ágában sem volt változtatni, tökéletesen lekötött a néma szemlélődés. 

Gyönyű út vezetett az elhagyott városhoz, alattunk fehérfarkú szarvas legelt



Vegyesbolt Pisaq-ban, ezt meg kellett mutassam Nektek! :-)

 Később, lent a városban a világ legjobb répatortájába botlottunk egy ici-pici étteremben. Még szerencse, hogy nem tudom a receptjét, különben komoly elhízás elé néznék. Délelőtt felkerekedtünk, hogy továbbálljunk OIlantaytambo-ba, épphogy kiértünk a fő útra, egy helyi figura felajánlotta, hogy elvisz, mert ott lakik és épp hazafelé tart. Kapóra jött nekünk, mivel eléggé ellustálkodtuk a reggelt, így legalább sokkal hamarabb odaértünk és több időnk maradt nézelődni.

Ollantaytambo eredeti kis utcája, jobb oldalon a vízelvezetővel

A település élénken megőrizte az inka házak városi tervezését, a szűk kis utcákat, vízelvezetőket, egy erődöt és templomot. Az inka időkben élő emberek közvetlen leszármazottai laknak napjainkban is itt. Megnéztük a National Geographic diákjainak fotókiállítását, feltérképeztük a sikátorokat és felsétáltunk a romokhoz.



Ollantaytambo-ban is, mint a legtöbb kis városban, vagy faluban, szinte mindenki népviseletben jár



Utcakép Ollantaytambo-ban

Itt természetes a földön ücsörögve várni

 

Moray

Reggel ismét helyi buszra pattantunk és elzötyögtünk egy falu széléig, ahonnan egy jól lestrapált autóba préselődtünk be annyi falusival, ahány elfért. A többieket kitette a sofőr egy utcában, mi pedig megalkudtunk vele, így ő szállított el bennünket Moray-hoz, ami az inka teraszos földművelésnek lehetett egy kísérleti helyszíne. Koncentrikus köröket alakítottak ki és minden szinten más növényt termeltek, tanulmányozták a különböző magasságban termő növényeket. Nagyon szép táj veszi körül, sokan dolgoztak a földeken, a férfiak vezették az ökröket, az asszonyok pedig csákánnyal porlasztották szét a rögöket, volt aki a szénakazlakat rendezgette. A távolban a Salkantay havas csúcsa bújt elő a felhők közül, az idő kitisztult a napfény sárgás színt adott a kiszáradt mezőnek.



Szénát rendezgető bácsi hátterében világít a Salkantay csúcsa



Sóteraszok



Chinchero



Innen néhány kilométerre meglátogattunk egy só lelőhelyet, ami hosszan húzódik egy völgyben. Amint végeztünk Chinchero felé igyekeztünk, ahol a templomot és környékét jártuk körbe. Nagyon szép fehérre festett falai előtt a színes népviseletben ücsörgő falusiak és vásárosok különlegessé tették az egész teret. A szőttesek gyapjúból készültek jellegzetes mintákkal, az edényeket kézzel festették. A templom dombtetőre épült, teljes tetőszerkezete fából készült, minden apró részletét freskók díszítették. Innen belátni a környező hegycsúcsokat és a közeli megművelt területeket. A templom mögött pedig szintén inka időkből származó kőfalak állnak, mellettük a fűben idős nénik burgonyát válogattak. 

Sok szőttes készült már a kezei alatt...



Minden portéka kézzel készült a vásárban



A templomkertben falatoznak az asszonyok

Krumpli válogatás Chinchero-ban

Nem akartunk túl későn érni Cusco-ba, így beálltunk a buszmegállóba. Sokan várakoztak velünk együtt, egy francia párral összemosolyogtunk, amikor megjelent egy kombi személyautó, és mint a sáskák rávetették magukat. A fürgébbek beugrottak az ülésekre, a többiek a csomagtartót tépték fel és tömörültek egymás ölébe, nyakába. Ahogy számoltam, úgy tizenöten préselődtek be, majd a kocsi elindult a felnin ülve. Nem sokkal ezután, ugyanez játszódott le a buszon is, ahová mi is beakcióztuk magunkat, a többi utassal összekapaszkodva tartottam magam, ugyanis félig kilógtam még az ajtón, amikor a jármű már javában elindult. Ja igen, itt nem önműködő, csak egy vaslemez, amit egy kallantyúval behúz maga után az utolsó felszálló. Attival elég messze sodródtunk egymástól, sokszor találkozott a tekintetünk, szeme sarkából láttam, hogy neki is tetszik az utazás. A buszvezető versenypilóta módjára vette a kanyarokat és előzgetett, manővereit hangos rikoltozások kísérték. 

Rafting az Urubamba szent völgyében

Másnap egy kisebb csapattal újra az Urubamba völgyébe, raftingtúrára indultunk. Két csónakot töltöttünk meg, és kezdetét vette a kaland. Nagyon élveztük az egészet, a folyónak elég jó sodrása volt, ketten bele is pottyantak a vízbe egy izgalmas résznél. Átfagyva érkeztünk vissza a bázisra, ahol mindnyájan betódultunk a szaunába. Legalább húsz percet ültem bent, de a lábam még mindig hideg volt, amikor ki kellett bújni, hogy megebédeljünk. Amint jóllaktunk drótkötélpályán csúszkáltunk a rohanó Urubamba felett, majd kissé elfáradva visszaautóztunk a városba.  Cusco-ban töltött utolsó esténken még elmentünk egyszer kedvenc forró csokis kávézónkba a főtérre, majd összepakoltuk teljes cókmókunkat, mert hajnalban Puno-ba vettük az irányt a Titicaca tóhoz.