Urubamba szent völgye



Buszpályaudvar Cusco-ban, hátul egy asszony várakozik
a kövön ülve az indulásra



Más tapasztalatokra vágyva, Cusco-ban megkerestük a pályaudvart és helyi busszal indultunk az Urubamba folyó völgyébe. Szó szerint egy alföldi jól kisepert udvarra emlékeztetett, váróként pedig a fal tövében szétszórt kövek szolgáltak. A busz meglehetősen koszos volt, belül folyton a tüsszentés kerülgetett, annyira orrfacsaró szagok terjengtek. De ugye, mint tudjuk, ha sokáig bent ücsörög az ember a bűzben, hozzászokik az orra, úgyhogy pár perc elteltével vidáman nézegettük a Pisaq felé vezető tájat. Nem siettünk sehová, egyszerűen csak szerettünk volna néhány napot nyugodtan kószálni a városokban, leülni néha és figyelni a zajló életet, sütkérezni a napon egy hegyoldalban.

Gyönyörű környezetben fekszik Pisaq városka



Zöldség és gyümölcspiac Pisaq-ban



Érdekeltek az inka városmaradványok is, de már csak másodsorban, jobban esett elheveredni az ősi városok füves zugaiban, mint bármiféle újabb információhoz jutni. A főtéren hatalmas kézműves piac vett le a lábunkról, tele színes textíliákkal, ruhákkal, fából készült festett edényekkel, szobrocskákkal. Általában, a legtöbb nővel ellentétben utálok vásárolni, de itt még az én szemem is felcsillant. A délelőtt úgy elmúlt, hogy észre sem vettük, belefeledkezve bámultuk a szövő asszonyokat, a számunkra ismeretlen növényeket a zöldségeseknél. A főtt kukoricáiknak nem tudtunk ellenállni, bár elég csábítónak mutatkoztak a ház méretű kemencék is, ahol mindenféle ínyencséget sütöttek.



Szövő asszony Pisaq utcáján

 

Hatalmas kemencékben sütöttek mindenféle finomságot

 

A romok egy részlete Pisaq-ban



Rávettük magunkat, hogy továbbálljunk és meglátogassuk a valaha városként működő romokat a hegyen. Konkrétan, hogy melyik építménynek mi volt a funkciója, már annyira nem hozott lázba, de mivel gyönyörű vidéken vezetett az út, igazi élményt nyújtott tekeregni a régi falak között, a kilátás lélegzetelállító. Alig találkoztunk emberrel, mivel a csoportokat délelőtt fuvarozzák ide, mi pedig délután érkeztünk. Így könnyen találtunk olyan részt, ahol zavartalanul élveztük a Nap melegét, mindketten kerestünk egy-egy szimpatikus óriási követ és elnyúltunk rajta, közben a kiszáradt fűszálakat néztem, ahogy a fény csendben átvilágította őket. Éreztem, hogy teljesen lelassultam, de ezen eszem ágában sem volt változtatni, tökéletesen lekötött a néma szemlélődés. 

Gyönyű út vezetett az elhagyott városhoz, alattunk fehérfarkú szarvas legelt



Vegyesbolt Pisaq-ban, ezt meg kellett mutassam Nektek! :-)

 Később, lent a városban a világ legjobb répatortájába botlottunk egy ici-pici étteremben. Még szerencse, hogy nem tudom a receptjét, különben komoly elhízás elé néznék. Délelőtt felkerekedtünk, hogy továbbálljunk OIlantaytambo-ba, épphogy kiértünk a fő útra, egy helyi figura felajánlotta, hogy elvisz, mert ott lakik és épp hazafelé tart. Kapóra jött nekünk, mivel eléggé ellustálkodtuk a reggelt, így legalább sokkal hamarabb odaértünk és több időnk maradt nézelődni.

Ollantaytambo eredeti kis utcája, jobb oldalon a vízelvezetővel

A település élénken megőrizte az inka házak városi tervezését, a szűk kis utcákat, vízelvezetőket, egy erődöt és templomot. Az inka időkben élő emberek közvetlen leszármazottai laknak napjainkban is itt. Megnéztük a National Geographic diákjainak fotókiállítását, feltérképeztük a sikátorokat és felsétáltunk a romokhoz.



Ollantaytambo-ban is, mint a legtöbb kis városban, vagy faluban, szinte mindenki népviseletben jár



Utcakép Ollantaytambo-ban

Itt természetes a földön ücsörögve várni

 

Moray

Reggel ismét helyi buszra pattantunk és elzötyögtünk egy falu széléig, ahonnan egy jól lestrapált autóba préselődtünk be annyi falusival, ahány elfért. A többieket kitette a sofőr egy utcában, mi pedig megalkudtunk vele, így ő szállított el bennünket Moray-hoz, ami az inka teraszos földművelésnek lehetett egy kísérleti helyszíne. Koncentrikus köröket alakítottak ki és minden szinten más növényt termeltek, tanulmányozták a különböző magasságban termő növényeket. Nagyon szép táj veszi körül, sokan dolgoztak a földeken, a férfiak vezették az ökröket, az asszonyok pedig csákánnyal porlasztották szét a rögöket, volt aki a szénakazlakat rendezgette. A távolban a Salkantay havas csúcsa bújt elő a felhők közül, az idő kitisztult a napfény sárgás színt adott a kiszáradt mezőnek.



Szénát rendezgető bácsi hátterében világít a Salkantay csúcsa



Sóteraszok



Chinchero



Innen néhány kilométerre meglátogattunk egy só lelőhelyet, ami hosszan húzódik egy völgyben. Amint végeztünk Chinchero felé igyekeztünk, ahol a templomot és környékét jártuk körbe. Nagyon szép fehérre festett falai előtt a színes népviseletben ücsörgő falusiak és vásárosok különlegessé tették az egész teret. A szőttesek gyapjúból készültek jellegzetes mintákkal, az edényeket kézzel festették. A templom dombtetőre épült, teljes tetőszerkezete fából készült, minden apró részletét freskók díszítették. Innen belátni a környező hegycsúcsokat és a közeli megművelt területeket. A templom mögött pedig szintén inka időkből származó kőfalak állnak, mellettük a fűben idős nénik burgonyát válogattak. 

Sok szőttes készült már a kezei alatt...



Minden portéka kézzel készült a vásárban



A templomkertben falatoznak az asszonyok

Krumpli válogatás Chinchero-ban

Nem akartunk túl későn érni Cusco-ba, így beálltunk a buszmegállóba. Sokan várakoztak velünk együtt, egy francia párral összemosolyogtunk, amikor megjelent egy kombi személyautó, és mint a sáskák rávetették magukat. A fürgébbek beugrottak az ülésekre, a többiek a csomagtartót tépték fel és tömörültek egymás ölébe, nyakába. Ahogy számoltam, úgy tizenöten préselődtek be, majd a kocsi elindult a felnin ülve. Nem sokkal ezután, ugyanez játszódott le a buszon is, ahová mi is beakcióztuk magunkat, a többi utassal összekapaszkodva tartottam magam, ugyanis félig kilógtam még az ajtón, amikor a jármű már javában elindult. Ja igen, itt nem önműködő, csak egy vaslemez, amit egy kallantyúval behúz maga után az utolsó felszálló. Attival elég messze sodródtunk egymástól, sokszor találkozott a tekintetünk, szeme sarkából láttam, hogy neki is tetszik az utazás. A buszvezető versenypilóta módjára vette a kanyarokat és előzgetett, manővereit hangos rikoltozások kísérték. 

Rafting az Urubamba szent völgyében

Másnap egy kisebb csapattal újra az Urubamba völgyébe, raftingtúrára indultunk. Két csónakot töltöttünk meg, és kezdetét vette a kaland. Nagyon élveztük az egészet, a folyónak elég jó sodrása volt, ketten bele is pottyantak a vízbe egy izgalmas résznél. Átfagyva érkeztünk vissza a bázisra, ahol mindnyájan betódultunk a szaunába. Legalább húsz percet ültem bent, de a lábam még mindig hideg volt, amikor ki kellett bújni, hogy megebédeljünk. Amint jóllaktunk drótkötélpályán csúszkáltunk a rohanó Urubamba felett, majd kissé elfáradva visszaautóztunk a városba.  Cusco-ban töltött utolsó esténken még elmentünk egyszer kedvenc forró csokis kávézónkba a főtérre, majd összepakoltuk teljes cókmókunkat, mert hajnalban Puno-ba vettük az irányt a Titicaca tóhoz.

Machu Picchu

  

Üvegtetős vonat Aguas Calientes felé

Végre eljött a reggel, amikor buszra szálltunk Machu Picchu felé. Ahogy elhagytuk Cusco-t és az út menti kis települések mellett elrobogtunk, bizony újra megcsapott a szegénység szele. A vályogtéglából épített házak düledeztek, az udvarokon mindenféle ócskaságok henteregtek, mintha szemétdomb lett volna, némelyik kupacon kakas kapirgált. A buszról vonatra szálltunk át, de nem ám akármilyenre. Hatalmas ablakain és üvegtetején keresztül beláttuk az egész tájat utazás közben, az Urubamba folyó völgyében haladtunk, havas hegyek bukkantak elő a távolban.



Kilátás a vonatból út közben

Aguas Calientes a vasút végállomása, itt töltöttük az éjszakát. A város festői környezetben fekszik, dzsungel veszi körül, a központi része zsúfolásig telt éttermekkel, kávézókkal, szállásokkal. Vacsoránál azon nevettünk, hogy a szemközti ház falán egy tábla díszelgett, ami a „spa hotel” extra szolgáltatásait hirdette: meleg víz, ingyen információ és második emelet… J Ez már igen! Mindig erre vágytam J A fő tér nagyon szép, egy kőből épített templom és Pachacutec inka vezér szobra áll rajta. Ő volt a kilencedik király, nevéhez fűződik Machu Picchu alapítása, amit a 15. századra tesznek. A piacot nem lehet kikerülni, mert a vonatról leszállva azon keresztül lehet a városba jutni. Sok részen ocsmány házak csúfítják a képet, pedig itt mindenkinek jó megélhetést biztosít a turizmus, az egész országnak ez a látványosság hozza a legnagyobb bevételt. 

Hajnali sorakozás Machu Picchu bejáratánál

 Hajnalban kisiettünk abba a buszmegállóba, ahonnan Machu Picchu bejáratához indultak a járatok, majd vártunk egy fél órát, hogy felférjünk egyre, pedig percenként indult. Nagy meglepetésünkre egy magyar lány, Melinda várakozott előttünk, borzasztóan megörültünk neki, hiszen márciusban hallottunk utoljára magyar hangot Nepálban, amikor Vica barátnőm, Paller Atti és Doki csatlakoztak hozzánk. A buszok egy keskeny, kanyargós földúton vittek fel a romokhoz, kissé szűkösnek éreztem, amikor szemből is jöttek. A bejáratnál újabb sorakozásnak néztünk elébe, számítottam a tömegre, így szemem sem rebbent, végül hét órakor bebocsátást nyertünk. Odabent úgy eloszlott a nép, hogy el se hittem, sokkal rosszabbra számítottam. 

Machu Picchu városa a Huaynapicchuval a háttérben

Az első lépések után a mezőgazdasági teraszoknak használt részt és a terményraktárak épületeit pillantottuk meg, majd néhány perc múlva a Napocska is előbújt a hegyek mögül. Jó volt az időzítés, épp akkor értünk arra a pontra, ahonnan az egész várost beláttuk Huaynapicchuval a háttérben. Végigfutott rajtam a hideg, annyira szép volt. Körbejártunk minden zugot, majd elheveredtünk egy csendes, füves földteraszon. Jól esett az arcomnak a Nap melege, teljesen ellazulva feküdtünk a dús pázsiton, éreztem, hogy átjárja minden porcikámat ennek a különleges helynek az energiája. 

Elhevertünk a fűben

Nem csak én élveztem az ejtőzést a teraszokon



A háttérben Machu Picchu csúcsa és a kilátó házikója

 A várost áthatolhatatlan, buja dzsungel és magas zöld hegyek veszik körül, a völgyben pedig az Urubamba folyó zubog. Tudták az inkák hová kell építkezni… Itt mindig találtak sziklát és vizet az élethez, mindemellett védelmi szempontból is tökéletes, hiszen innen mindent messziről beláttak. Néztem a maradványokat és elképzeltem, vajon milyen lehetett annak idején, amikor belakták. A mezőgazdasági területeken rengetegféle zöldséget termeltek, kereskedtek is vele, de elsősorban a nép élelmezésére szolgáltak. Feljegyzések szerint, az inka birodalomban soha senki nem volt éhes. Három törvény létezett: ne lopj, ne hazudj és ne légy lusta. Az biztos, hogy lusták nem lehettek, hiszen ilyen építmények létrehozásához mai ésszel felfoghatatlan munka kellett. A köveket tökéletes pontossággal illesztették össze, mint egy puzzle-t, kötőanyag nélkül. Nem kis tervezést igényelt ilyen precizitással létrehozni az egész várost. Az alsó részeken valószínűleg az egyszerű emberek lakhattak, a felső területen pedig az uralkodó és az elit. A természethez nagyon közel álltak, feltételezések szerint részben amiatt is települtek magasra, hogy közelebb legyenek a Naphoz, Holdhoz és a csillagokhoz. Három szent állatot tiszteltek, a pumát, a kondort és a kígyót. Cusco, a főváros alaprajza jelképezi a pumát, amiről azt hitték, hogy képes félig emberi alakot ölteni és segít a Nap fiaivá válni. A kondor Machu Picchu, aminek alakját Huaynapicchu-ról lehet látni, belső szabadságot jelentett és úgy tartották, az emberek lelkét is a végtelenbe viszi magával. A kígyó pedig az Urubamba folyó volt.

Meredek hegyek veszik körül a város maradványait

Főbb épületek a három ablak temploma, amely a három világ szintjét mutatja, a felettünk lévőt, benne a Napot, Holdat és csillagokat, a világot, amiben élünk a növényekkel, állatokkal, hegyekkel együtt és az alvilágot. A másik a főtemplom, ahol a papok gyűltek össze és tartottak ceremóniákat, ide valószínűleg az elhunyt vezérek múmiáit is elhozták. Egyébként úgy gondolják, hogy a múmiákat más alkalmakkor is cipelték magukkal például vendégségbe, ha olyan családhoz mentek, ahol szintén volt halott, hogy ők is találkozhassanak egymással. Amúgy a főtéren tartottak minden ünnepséget, amit az inka kalendárium jelzett. 

House of the mortars

Másik jellegzetes építmény a Kondor temploma, itt is hagytak helyet a múmiáknak illetve a „House of the mortars”, ahol két kő korong található. Az egyik teória szerint kézművesek éltek itt és dolgoztak, nagy mennyiségű agyagot is találtak a környékén, a másik viszont tükröknek gondolja, miszerint vízzel feltöltve használták éjjel a csillagok vizsgálatára. A Naptemplom szintén fontos színhelyek közé tartozott, melynek két kis ablaka asztrológiai megfigyelésekhez szolgált, a harmadik, nagy ablak pedig a téli napforduló (június 21.) első fénysugarát engedte be. A Naptemplom alatt mauzóleumot hoztak létre az elhunytak múmiái számára.

Naptemplom és a mauzóleum

Acllahuasi épületcsoport

Feltápászkodtunk a félálomból és átsétáltunk az Acllahuasi-hoz tartozó épületcsoporthoz, itt élhettek a kiválasztott nők, akik a vallási szertartásokhoz illetve az inka uralkodó  osztály ruházatához készítettek textíliákat. Innen is gyönyörű kilátás nyílt a város ellenkező oldalára és a lépcsőn baktatva találtunk két déli macskanyulat, akik egy sziklán fürödtek a napfényben. Úgy elrepült az idő, hogy lassan vissza kellett indulnunk a városba. Nehezemre esett elhagyni Machu Picchut, Atti noszogatott állandóan, hogy igyekezzek már, különben lekéssük a vonatot. 

Acllahuasi

 

Acllahusai házai között

 

Acllahuasi házai között

Macska nyulak

Melindával ismét összefutottunk, amint próbáltunk kitalálni a piac labirintusából az állomásra. Visszafelé úton egy amerikai házaspár ült velünk szemben, végig beszélgettünk, úgy vettem észre, nem csak engem töltött fel Machu Picchu, teljesen váratlanul össze-vissza ölelgettek, amikor leszálltunk. Azon már persze meg sem lepődtünk, hogy a busz, amire jegyet váltottunk nem volt sehol, de mint kiderült nyolcan lettünk „maradékok” végül elosztottak bennünket a többi járgányba, nem akartak ott hagyni senkit.  Későn értünk Cusco-ba, az előre lefoglalt szállásunkat kiadták, pedig még a táskáinkat is ott hagytuk megőrzésre. Semmi kedvem nem volt éjjel új után kutatni és már nagyon álmos meg nyűgös voltam, lejártam a lábam. Mondták, hogy sajna teltház van, majd holnap. Én azzal a lendülettel elvackoltam magam a társalgó kanapéjába és jeleztem, hogy akkor majd holnap megbeszéljük, én most alszom, jó éjt. Már le is hunytam a szemem, aztán csodák-csodája, öt perc múlva kaptunk egy négyszemélyes szobát.

Nehezen vettem rá magam, hogy elhagyjam Machu Picchut

Megérkeztünk Peruba - Lima - Cusco



Az alpaka szőréből készítik a legtöbb gyapjú terméket

Már Limába való landolás előtt láttam a felhők fölött, hogy itt sem ússzuk meg a garuát, ami Galápagoson is meghatározta az időjárást. Ahogy az óceán partján haladtunk a belváros felé, úgy igazán semmi nem fogott meg, mert borongós reggel volt, szitált az eső, mindent szürkének láttam a zöld növények hiányoztak. Az egyetlen lelkesítő látványt az óceán nagy hullámai és a szörfösök jelentették. Mivel az előző héten nem aludtunk túl nyugodtan a hajón, kimerültnek éreztük magunkat és sajnos a térdem sem akart javulni, korlátokat szabott az eddigi mérhetetlen szabadságunknak. Talán ennek köszönhető, hogy utunk során először honvágyunk támadt. Nem a legszerencsésebb, de pont egyszerre tört ránk és a szállásunk sem dobott fel túlságosan. Egy emeleti lukban aludtunk, a falakon hosszú évek szürkesége látszott, a fapadló be volt szakadva és leláttunk az alattunk lévőkhöz. Egy szórólappal betakartuk a tátongó nyílást, hogy ne nézegessük egymást. Állítólag volt meleg víz, persze ez attól is függ kinek mi a meleg… Én mindenesetre szapora levegőkapkodással tusoltam le. Napközben elintéztünk néhány említésre sem érdemes dolgot, például a mosatást, aztán nagyon korán úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha alszunk egy nagyot. A takaró alatt pislogva jöttek-mentek a gondolatok a fejemben. Visszatekintve az elmúlt fél évre, olyan élménydús hónapokat éltünk meg, hogy nehéz is hirtelen feldolgozni. Számunkra elröppent az idő, nem úgy drága szüleinknek és legkedvesebb barátnőmnek. Hiányoznak. Másrészt viszont, ha végigfutok az eseményeken, mintha évek teltek volna el. Az utóbbi időben mindig csak vártam, hogy valaki jelentkezzen otthonról, a barátaink adjanak valami jelt, úgy éreztem elfelejtettek bennünket. Hiszen számomra egy-két hét is sokkal hosszabbnak tűnt a rengeteg kaland miatt és elfeledkeztem róla, milyen is, amikor otthon a munka, a napi teendők és gondok, vagy a gyerekek úgy lefoglalják az embert, hogy örül, ha este beesik az ágyba. Nekem sokkal több időm van rájuk gondolni. Az is érdekes dolog, hogy mennyire fárasztó tud lenni a folyamatos utazás, a mindig változó klíma, kultúra, nyelv, szokások, ételek, folyamatos aktivitás. Sosem gondoltam volna. Azt hittem elég lesz néhány lazulós program a regenerálódáshoz, de rá kellett jönnöm, hogy egyik sem olyan, mint amikor otthon elheverek a nappaliban, vagy kiülök a teraszra hallgatni a madarakat. Nem úgy készülünk a következő országra, mintha nyaralni mennénk és izgatottan várnánk mi fog történni, hanem természetessé vált, hogy úton vagyunk és nem is gondolunk előre, kizárólag az aznapot éljük meg. Addig morfondíroztam ezeken magamban, hogy félálomban tudatosodott bennem, igazából ez juttatott el oda, hogy újra egy következő állapotba kerüljek, ami kifejezetten megnyugtatott. Nagyjából három hónap telt el az indulás óta, amikor sikerült kiszakadnom a szokásos magyarországi élet gondolataiból és egy hatalmas lecsillapodott, békés hangulatba kerültem, amit azóta sem nagyon tudott semmi megváltoztatni. Utána a folytonos vándorlás, új emberek és tapasztalatok megtanítottak arra, hogy bármi történjék, fölösleges aggódni, mindennek megvan az oka és jelentősége, illetve vagy így, vagy úgy, de mindig megoldódnak a helyzetek. Már nem sokat gondolkodunk azon, hogy mi legyen, inkább hagyjuk, hogy történjenek a dolgok maguktól, de mégsem hívnám sodródásnak, mivel igyekszem minden pillanatát tudatosan átélni. Azt is megfigyeltem, hogy sokkal jobban működnek a megérzéseim mind az embereknél, mind az apró-cseprő eseményeknél. 

Cusco látképe Saqsaywaman-ból



Reggel feltöltődve ébredtem és vidáman ballagtam a szemerkélő esőben a boltba, jobbra-balra dülöngélve a lábam miatt, mint a „Keljfel Jancsi”, de most viccesnek láttam az egészet. Cuscoba érve pedig végleg elillant minden negatív érzésünk. A reptéren tradicionális ruhákban táncosok fogadták az utasokat, számunkra akkor derült ki, hogy éppen száz éve találta meg Hiram Bingham Machu Picchu romjait és óriási ünnepséget tartanak a városban. Jelmezekben táncolva vonultak fel az utcán, mindenhonnan zene szólt, de maga Cusco egyébként is olyan hangulattal bír, amit sosem felejt el az ember, azonnal a kedvenceim közé került. 

Cusco - Jézus Társasága templom

 

Cusco este



Cusco este

Karnevál

Az utcai muzsikusok hihetetlen jókedvre derítették a népet, sokszor vicces történetet énekeltek, a karnevál színei, mozgása és lendülete ugyancsak sodort magával. Gyönyörű és nem utolsó sorban biztonságos város, az utcákban régi, de nagyon jó állapotú házak sorakoznak, hosszú erkélyekkel. Az esti programot egy ilyen balkonról figyeltük, miközben életem legfinomabb forró csokiját ittam, tejszínes, fahéjas sűrű krémmel a tetején. Az ünnepség szervezői nem voltak a helyzet magaslatán, a kivetítő, ami egyenes adásban közvetítette a ceremóniát Machu Picchuról, többször hangyaháborúra váltott, a színpadi zenészekről pedig sokáig azt hittük csak hangolnak, előadásuk leginkább a Pink Floyd Ummagumma albumára emlékeztetett minket, ami nem kifejezetten fülbemászó indián dallamokról híres. Ennek ellenére a hangulat magával ragadott és élveztük a fiestát, a végén pedig tűzijátékkal zárták az estét. Színes fények világították meg a főtéren Cusco katedrálisát és a Jézus Társasága templomot.



Karnevál



Vicces nótákat énekeltek

 

Karnevál

 

Saqsaywaman romjainak részlete Cusco fölött



Másnap reggel sokáig loptuk a napot, majd megnéztünk néhány inka romot a környéken. Este már nagyon izgatott voltam, alig bírtam kivárni a másnap reggelt, hogy induljunk Machu Picchu felé. Felkészítettem magam, hogy turisták tömegével fogok ott találkozni és elhatároztam, ez nem fog rontani a hatáson. Jó lett volna egy több napos túra a természetben, ahol nem nyüzsögnek az emberek és kicsit mélyebben elmerülhetek az itteni csodákban, de erről mint tudjuk le kellett mondanom. Sebaj, lesz helyette más…