Ausztrália - Sydney és Carins környéke



Az Operaház előtt

Hat óra alatt értünk Ausztráliába, Sydney-ben lényegesen hűvösebb időjárás fogadott, mint amit magunk mögött hagytunk Indonéziában. Valójában nem volt hideg, de fáztam, mert hozzászoktam a meleghez az elmúlt hetekben. Nadrágvásárlással kellett kezdeni, mert három hete ronggyá szakadt rajtam a régi, amit már előzőleg is többször próbáltam megvarrni. Menthetetlen volt, kendőt terítettem magam köré Ubudban, mert mindenem kilátszott belőle, amikor végighasadt a város központjában. Eddig 35 fokban a tengerparton nem hiányzott, de Sydney-ben este a 10 fokban kocogtak a fogaim. Találtunk szállást is, ott olcsónak számított, de mi majdnem hanyatt borultunk tőle. Fürdő nélküli, emeletes ágyas dormba költöztünk, viszont hatalmas előnye, hogy bármeddig megőrzik az egyik nagy táskánkat ingyen, míg máshol naponta úgy 800 forintnak megfelelő összegért vállalták volna. Átfutott bennem, hogy ennyi pénzért, amibe itt a lehető legegyszerűbb szoba került, Indonéziában szebb szállást, egész napi finom főtt ételt, friss gyümölcsleveket és két búvárkodást kaptunk. Hát nem mindegy… Hirtelen megint belecsöppentünk egy nagyvárosba, ahol az emberek távolságtartóbbak, Ázsia után furcsa ezzel szembesülni. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha Pest közönyösségébe tértem volna vissza, ez a környezet már igazán hasonló az otthonihoz, meg is ijedtem kicsit az ürességtől, ami hirtelen hatalmába kerített. Kettősségek kavarognak bennem a hazatéréssel kapcsolatban, egyrészt várom már a családdal és barátokkal való találkozást, hogy a kutyáinkat megdögönyözzem, a házunkba belépve újra érezzem a fenyőfa illatát és elheveredjek a nappaliban. Másrészt annyira sűrű és feldobott életet élünk most, hogy tartok egy kicsit a hétköznapoktól és a hazai mentalitással való szembesüléstől. Az idő múlása rohamos, igyekszem minden percet teljes egészében átélni, de azért őszintén megvallva vannak hangulat ingadozásaim. Azt hiszem kellőképpen lelassultam, lenyugodtam, sokszor csak úgy elmosolygok a magam kis világában és élvezem a napsugarat, a hűsítő szellőt, az óceán színeit, a fákon csicsergő madarakat, az életvidám emberek közvetlenségét, de mindezt ezernyi folyamatos élménnyel fűszerezve.



Kilátás a Kikötő hídról



Szerencsére itt Ausztráliában nem pörög úgy mindenki mint otthon, így könnyű átvenni a ritmust. Sydneyben egy napot töltöttünk, körülnéztünk a központban, lefotóztuk a híres Operaházat, egy koreai sráccal megkerestük a Kikötő hídra felvezető furfangos utat és a botanikus kertet érintve visszakanyarodtunk a szállásra, mert másnap reggel már repültünk is tovább Cairns-be, a Nagy Korallzátonyhoz.



Tipikus ausztrál ház Cairns-ben



Talegallatyúk a Cairns melletti erdőkben



Itt sikerült egy nagyon barátságos és viszonylag olcsó szállást találnunk. Egy hatágyas szobába költöztünk, de mázlinkra csak ketten laktunk benne, mert ebben az egy épületben nincs forró víz a fürdőben, csak langyos, a többiek pedig reklamáltak miatta. Őket áttelepítették az érkezésünk napján egy másik helyre, de mivel hónapok óta nem használtunk meleg vizet nekünk igazán fel sem tűnt, csak amikor újságolták a srácok távozásuk okát. Szóval szereztünk egy egész házat. Reggel müzlit, esténként ingyen menzakaját osztottak, szólt a rockzene, sok a fiatal, olyan mint egy sulis tábor, a nyertes röplabda csapat is sört nyert a hostel kontójára. Első két nap csak a városban császkáltunk, nagyon barátságos, a tengerparton sok a sportolási lehetőség, találtunk egy mászófalat is. Vannak különféle edzőgépek, medence homokos parttal és talajjal, futó és biciklis út, standröplabda pálya, skatepark a deszkásoknak és BMX-eseknek, sütögető helyek és hatalmas füves placcok a közös tornákhoz és fitnesshez; mindez díjmentesen. Rengeteg erdei séta kínálkozik, tele különleges madárral, a talegallatyúkok szinte a lábunk mellől csipegették az elemózsiát.



Fitzroy sziget



Harmadik reggel a Fitzroy szigetre kompoztunk, hófehér homok és megkövesedett koralldarabkák szegélyezik a partot, vulkanikus kőtömbök hevernek elszórva az óceánban és az erdő belsejében is. A sznorkelezés nem volt túl érdekfeszítő, mert a víz opálossága végett egy méternél nem volt több a látótávolság, itt még valószínű érvényesülnek az édesvízi folyótorkolatok.

 

A partot megkövesedett koralldarabkák szegélyezik



Séta a szigeten



A part és a trópusi dzsungel annál megkapóbbnak bizonyult, színes madarak, kisebb-nagyobb gyíkok, köztük a „yellow spotted monitor”, aki elérheti a 120 centimétert is. Képes két lábon ágaskodva a faroktövén megtámaszkodni és emlősök híján ő a csúcsragadozó, a sűrű növénytakaró miatt pedig szinte félhomályban bandukoltunk az egyébként napsütéses déli órákban.



Részlet a Nagy Korallzátonyról



Megölt volna a kíváncsiság, ha kihagyjuk a Nagy Korallzátonynál való búvárkodást, így beneveztünk két napra. Hatalmas élmény volt számunkra a világ legnagyobb korallzátonyánál merülni, bár összességében az indonéz szigetvilág mélyebb nyomot hagyott bennünk. Sokkal családiasabbnak és barátságosabbnak éreztük Balin, Gili szigeteken, vagy Komodón a búvárkodást, itt Ausztráliában nagyüzemben szállítják a tömeget a különböző pontokhoz, semmi személyesség nem kapcsolódik hozzá. Ebédnél a svédasztalnál tülekedett nagyjából ötven ember, utána a fele kidobta a taccsot a zacskókba. Hangosbemondón tájékoztattak mikor mit kell csinálni,persze mindent időre, egységesen 40 percet töltöttünk a víz alatt, nem számított, hogy maradt még száz bár a palackban meg az sem, hogy a merülések közti kevés szünet miatt sípolt a computer. Ez azért nem ugyanaz, mint amikor Komodón a hajóskapitány felesége által ramadánra készített házi sütit ettük és összesen öten úszkáltunk a vízben. Engem eléggé zavart a tumultus, gondolom a tenger lakóit pedig különösen. Olyan lehet ez, mint amikor beállít hozzád egy sereg váratlan vendég és egy részük még meg is tapogat csak úgy kíváncsiságból,az izgága kisgyerekek meg levernek ezt-azt a polcról. A látvány persze kárpótolt a kellemetlenségekért, láttunk ember nagyságú napóleon halakat, teknősöket, cápákat, népes halrajokat és a korallok sokfélesége is egyedülálló.

 

Kár lett volna kihagyni a világ legnagyobb korallzátonyát

Képek a Nagy Korallzátonyról:

 

Elis Beach

A következő két napban autót béreltünk és körülnéztünk Cairns környékén. A város fekvése nagyon szerencsés, mert viszonylag kis távolságokat megtéve gyönyörű tájakon tudtunk barangolni. Észak felé tartva az Elis Beach-en megálltunk szunyókálni kicsit, homokos, pálmafákkal övezett partja végtelenül nyugodt volt, talán tíz embert számoltam a területen, ameddig a meleg levegő vibráló párája engedett ellátni a messzeségbe.  Itt már nem lehetett panaszunk a zsúfoltságra, gyorsan el is bóbiskoltunk. Azon gondolkodtunk vajon mitől vagyunk ennyire fáradtak és mikor múlik el, de arra jutottunk, hogy csak otthon. Igazából egy helyen sem állapodtunk meg túl hosszú időre, folyamatosan változik minden körülöttünk és valószínű kimerültünk kicsit.



Mossman folyó



Ezután a Daintree Nemzeti Park felé indultunk baloldalon az esőerdő, jobb kéz felöl pedig a tenger hullámai szegélyezték az utat. A jól kiépített kiránduló ösvényen tettünk egy laza sétát a Mossman szurdokban, a folyó kristálytiszta zöld vize kanyargott a lekerített fehér kövek között. A növényzet annyira sűrű, hogy olyan érzésem támadt, mintha ránk esteledett volna. Az élővilág is gazdag, egyik kedvencem az erdei sárkányagáma, ami egy fa törzséről figyelt mozdulatlanul minket.



Sárkányagáma



Naplemente valahol Mossman és Atherton között



Ezután úgy döntöttünk, hogy eredeti tervünkkel ellentétben dél felé folytatjuk az utunkat és valahol megállunk aludni még sötétedés előtt. A sok kenguru miatt nem igazán javasolt éjjel vezetni, sajnos sokat láttunk az út szélén kiterülve. Megálltunk egy parkolóban Atherton szélén, találtunk mosdót, vizet, asztalokat, padokat, sütögető helyet, tökéletesnek bizonyult éjszakára. Együtt vacsoráztunk egy francia és egy olasz sráccal, ők már egy hete ott „csöveztek”, várták a dinnyeszezon kezdetét, hogy elkezdhessenek dolgozni. Mesélték, hogy az uszodába vagy a kempingbe járnak fürdeni, amikor a porta már bezár, mert ott van meleg víz, napközben pedig a könyvtárban ütik el az időt, maga a város kicsi, nem sok lehetőséget kínál. Farmokon keresnek munkát, időközben nyaralgatnak, így járják az országot már második éve. Milyen furcsa, hogy legtöbb ember elvágyik otthonról és más országokra kíváncsi, sokan a boldogulást is könnyebbnek érzik máshol. A világ minden tájáról jönnek Ausztráliába dolgozni, hogy itt élhessenek, a helyiek pedig lassan belakják Balit, nekik az tetszik jobban. Eszembe jutott egy kurd srác, akivel Pest mellett Érden beszélgettem egy büfében. Amikor kérdeztem tőle miért költözött pont hozzánk a hazájából, azt válaszolta, tudod ami az egyik embernek néha a pokol, a másik számára a paradicsomot jelenti. Hát igen, minden viszonyítás kérdése. Látva ennyi féle kultúrát és életet úgy gondolom, hogy Magyarország egyáltalán nem rossz hely, sok minden nálunk is csak a hozzáálláson, szemléleten múlik. Vannak persze olyan dolgok, amik jobban tetszettek máshol és egy percig sem lennék megijedve, ha idegen országban kéne laknom, bár sehol sincs kolbászból a kerítés, mindenhol vannak kompromisszumok. Eddig számomra Ázsia viszi a pálmát, Thaiföld és Indonézia különösen magával ragadó hangulattal bír. 

Barrine-tó



Atherton környékén autóztunk



Atti zsibbadtan ébredt a kocsiban, én jól aludtam, bár kisebb vagyok, így jobban elfértem. Reggeli után a Tinaroo, az Euramoo és a Barrine tavat jártuk körül, elheveredtünk a nagy melegben kicsit és megálltunk egy  hatalmas 500 év körüli fügefánál is, a gyökérzete keresztbe-kasul tekereg az ég felé sok élőlénynek adva otthont, 48 méter magas és 24 ember sem érné körbe. Estére értünk vissza Cairns-be, másnap reggel pedig repülőre szálltunk Darwin felé északra.



Tinaroo-tóban kiszáradt fák ácsorognak



Atti a fügefán





A hatalmas fügefa