Csodálatos Bali és a Gili szigetek



Osztrák barátainkkal egy erdei sétán

Reggel Menjangan szigetre indultunk búvárkodni egy kisebb csapattal, két osztrák és egy francia pár társaságában. Sajnos csak a fiúk merültek, én még mindig nem tudtam egyenlíteni a náthám miatt, ez elég rosszul érintett, de végül a lányokkal töltött sznorkelezés is nagyon jól sikerült. A víz sekély volt, így közelről láthattuk az élővilágot, gyönyörű színekben pompázott, ahogy a Nap megvilágította. Talán a legszebb rész, amit valaha láttam, vetekszik a Vörös-tengernél szerzett élményekkel. A korallok olyan sűrű erdőt képeztek, hogy az alattuk lévő sziklákat teljesen betakarták, halak milliói úszkáltak körülöttük. Nagyon jó hangulat alakult ki a csónakban, a francia párral sok közös témánk akadt, mivel ők is egy évre tervezték a kiruccanásukat, az osztrákokban pedig igazi barátokra leltünk. Gitti, Thomas, Dani és Stephan nem is laknak messze tőlünk, így bármikor találkozhatunk majd velük otthon is. Este együtt vacsoráztunk és megbeszéltük, hogy közösen folytatjuk az utunkat. Béreltünk egy autót és másnap reggel Ubud irányába indultunk, teljesen más képek jellemezték a falvakat, mint Jáván, mivel itt a lakosság többsége hindu. Szinte minden háznál áll egy kis imahely, kőfaragások és virágok a kertekben. A sárkányok eregetése elválaszthatatlanul Bali képéhez tartozik, bármerre néztem, mindenhol színesen lobogtak az égen.



Jatiluwih riszteraszok

Menet közben megálltunk egy vízesésnél, nagyon szép erdő által övezett ösvény vezetett hozzá, a párájától bőrig áztunk, de a hőségben mire visszaértünk a kocsihoz meg is száradtunk. Kicsit megéheztünk, így tartottunk egy pihenőt valahol egy faluban, az út széléről vettük észre a csalogató gyümölcspiacot. Kedvesek voltak az eladók, mindent megkóstoltattak velünk, mert legtöbbről fogalmunk sem volt mi az. Útba ejtettük a Jatiluwih rizsteraszokat is, amíg a szem ellátott dimbes-dombos tájakon zöldelltek a vízzel elárasztott földek, néhol ökrök ácsorogtak egy-egy árnyékot adó beálló alatt. 

Pura Luhur Batukaru templomnál



Késő délután értünk az ősi Pura Luhur Batukaru templomhoz, ami egy igazán csendes helyen épült sűrű növények között, így a turistatömegek is megkímélik. Ahogy végigsétáltunk teljes nyugodtságot éreztem, nagyon kellemes atmoszféra járja át, a lemenő Nap sugarai árnyékot vetettek a pagodák farácsai között a padlóra.



A naplemente fényei beszűrődtek a pagodákba



Buja növényzet veszi körül a templomot



A délutánra tervezett érkezés helyett este kilenc körül értünk Ubudba. Gondoltuk keresünk gyorsan egy olcsó szállást hatunknak, és táskákkal a hátunkon elkezdtünk kérdezősködni. Kezdtem kicsit belefáradni, amikor már a tizenötödik helyen is azzal fogadtak, hogy minden szoba foglalt. Másnap a függetlenség napja alkalmából tartottak ünnepséget, ezért volt teltház a városban. Erről persze tudtunk előre, de mit sem törődve a dologgal, nagy naivan azt hittük sima ügy lesz. Hát tévedtünk. Elfáradva ücsörögtünk a járdaszegélyen, mint a verebek, elővettük a zacskóból a maradék gyümölcsöket és nekiálltunk falatozni. Nagyon nem izgattam magam, végülis nem az erdőben voltunk szétázva, sárosan Ecuador valami zűrös környékén. Szerencsére a többiek is lazán vették a helyzetet, megbeszéltem magammal, ha annyira elálmosodok, a padkán a táskámnak dőlve szunyókálok majd, nem zavartattam volna magam egy percig sem. Ekkor pont megállt egy motoros és a hátizsákjainkat látva rákérdezett kell-e szállás. Kaptunk az alkalmon, Atti felpattant mögé és elmentek együtt megnézni. Ugrattuk, hogy el ne fogadja, ha nincs internet. Tíz perc múlva visszaértek és a srác egyenként elfuvarozott bennünket a kedves kis családi házból kialakított vendégházba. A központtól kicsit távolabb esett, amit nem bántunk, mert ott az éttermekből hangos zenebona hallatszott, ez viszont csendes környéknek tűnt. A terasz gyönyörű erdőre nézett, a kert is tele volt növényekkel, a lépcsőn lehullott virágszirmok hevertek. Nyugovóra tértünk, de nem sokkal később a szomszéd kakasai elkezdtek lármázni. Nem reggel ötkor és tíz percig, hanem egész éjjel kukorékoltak, a vékony falak miatt olyan volt, mintha az ágy mellett viaskodnának. Ahogy kivilágosodott Atti meg is elégelte a dolgot és inkább kiment futni egyet. A házinéni banános palacsintával fogadta, amikor visszaért, nagyon kedves volt. Reggeli után Stephan kialvatlan szemekkel mesélte, hogy álmában levágta a kakast. Jót nevettünk rajta, bár a második éjszaka után én álmodtam azt, hogy a teraszunk korlátján áll és Atti el akarja kapni a frakkját. 

Tradicionális ruhákban vonult fel minden indonéz

A felvonulásnak hatalmas hangulata volt, az indonézek díszes, tradicionális ruhákban megadták a módját az ünnepnek. Tömött sorokban zenéltek és hatalmas égbe nyúló cirádás emelvényeket cipeltek. A legnagyobb a több tonnás „bade” volt, amit úgy százan hurcoltak. Egyszerre és nehezen tudták megemelni, amint lendületet kaptak, futólépésben tettek meg vele pár métert, majd újra letették. Ilyenkor a tömeg futott előttük, mert megállni nem tudtak az óriási szerkezettel.

Hangszerként használták az óriási csigákat

Függetlenség napja



Futva cipelték a súlyos emelvényt,
de megállni sem volt könnyű vele



Elosztottuk a kókuszt

Délután az emberáradatot magunk mögött hagyva elsétáltunk a majomtemplomhoz. A város szélén bandukolva sok pálmafát láttunk, a lányok heccelték Attit, hogy mutassa meg mit tanult Fidzsin a helyiektől, hogy kell a kókuszt megszerezni és kibontani kés nélkül, mert ők még nem ettek soha friss kókuszt. Nem kellett kétszer mondani, Atti felmászott a kiszemelt magas fára, majd ledobta nekünk a szerzeményt. Körbeálltuk, vártuk a jussunkat. Miután elfogyott mindenki elégedetten folytatta az utat a templomhoz. 

Lustálkodás a majom templomban

Mindjárt a bejáratnál az egyik majom kikapta a vizes palackot Thomas kezéből, aki nagy mulatságot keltve jól megijedt a hirtelen érkező szőrmóktól. Bóklásztunk estig a városban, majd úgy döntöttünk másnap mindannyian továbbállunk, társaink egy kedves barátjukkal akartak találkozni, aki hozzánk hasonlóan egy éves útra kelt és pont akkor ért Balira. Emiatt Kuta környékére cuccoltunk, de sajnos nem jött össze a beszélgetés, mert nem tudták elérni a srácot. Ennek ellenére mi jól szórakoztunk, a hatalmas hullámokat kihasználva a fiúk szörfdeszkát, mi pedig a lányokkal boogie board-ot béreltünk és élveztük az óceán mozgását. A nagy viháncolásban észre sem vettük, hogy a hasunkról lehorzsolódott a bőr, csak már amikor kimentünk a partra. Úgy látszik egy póló nem ártott volna… 

Tanah Lot templom



Béreltünk három robogót, azzal jártuk be a közeli részeket. Az első kilométeren megbüntettek bennünket, bár nem szabálytalankodtunk, de ez olyan, mint otthon. Amit a rendőr mond az van, aztán zsebre vágta a pénzt és bűbájosan megköszönte. Délben értünk a Tanah Lot templomhoz, azért választottuk ezt az időt, hogy kevesebben legyenek. Bevált, nagyon kellemesen tudtunk sétálgatni és felfedezni a környékét. Egy sziklára épült az óceánparton, nagy hullámok csapkodták a partját, a víz mélykéken csillogott körülötte. Ezután megálltunk egy útszéli kifőzdében és megebédeltünk, sosem fog kiderülni, hogy Stephen ettől betegedett-e meg estére. Késő délután értünk az Uluwatu templomhoz, ami Bali déli részén fekszik. A kilátás gyönyörű volt, de a naplemente hívogató fényei annyi embert csaltak ide, hogy igazán élvezni nem tudtam. Időközben Stephen egyre rosszabbul lett, rázta a hideg, fájt a dereka és hirtelen belázasodott. A szokásos tömött forgalomban legalább egy órát kellett még cikk- cakkozni az autók között, mire visszaértünk a szállásra. Szegénynek rögtön a klinikára kellett menni, mert felszaladt negyven fokra a hőmérséklete. Másnap reggel a fiúk hazarepültek, lejárt a szabadságuk, de Gitti és Dani, még velünk maradtak.



Nem rossz a kilátás innen nézve...



Dani gyomra is rakoncátlankodott, így ők tesójával aznap Legian-ban maradtak, mi pedig Attival átmentünk Nusa Dua-ba egy kis vízi sport után nézni. Este a lányokkal vacsoráztunk, de Dani után Attinak is szaladhatnékja támadt, így lefekvés előtt még fertőtlenítettünk egy dupla whisky-vel. Reggel átautóztunk Padang Bai-ba, Bali keleti oldalára és itt is feltérképeztük a víz alatti világot. Vicces kinézetű hajók sorakoztak a homokban és az óceánban is, de nagyon jól szuperáltak a sekély vízben. Láttunk cápákat, teknősöket, rengeteg halat és millió színes korallt, de barátainknak vissza kellett utazni Denpasarba a kórházba, mert Dani már a tíz napos küzdelem után lassan kiszáradt és infúzióra volt szüksége.

Padang Bai - némelyik csónaknak arcot is festettek



Lovaskocsik és biciklik róják a poros utakat Gili Trawanganon 



Mi másnap továbbálltunk a Gili szigetekre, nagyon örültünk, amikor üzentek a lányok, hogy az orvosság hatott és jönnek utánunk, ráadásul előkerült a barátjuk Thomas, kiderült, hogy Gili Trawanganra jött ő is. Mire utolértek mi már három búvárkodáson túl voltunk, itt is csodaszép élővilágot találtunk, bár a korallok sok helyen sérültek. Áramlatból nem volt hiány, főleg a Deep Turbo nevű merülőhelyen, ami nem lett volna baj, ha nem szemből, vagy oldalról sodort volna. Így viszont úsztunk rendesen és a levegőnk is gyorsan fogyott, de megérte, mert nagyon szép. A szigeten akad bőven bár, étterem és ember, de nyugodt és néptelen részeket is lehet találni a parton. Az egyik legjobb dolog, hogy itt nincsenek autók és motorok, csak bringa és lovas kocsik, tiszta felüdülésnek érezhette a tüdőnk a szennyezett városok után. 

A színek elképesztőek



A sziget kicsi és nagyon barátságos mindenki, hófehér homok szegélyezi, az óceán színei itt is elbűvöltek teljesen. Körbesétáltam másfél óra alatt, a naplementét a nyugati parton vártam. Nagyon éveztem csak úgy ücsörögni a homokban és hallgatni a hullámzást, miközben mindent vörösre festett a Nap. Néha szeretek egyedül lenni. Atti éjszakai merülésre indult, nekem nem volt kedvem hozzá. Az estét a reggae bárban töltöttük, az élőzene megtette hatását, nagyon jó hangulat kerekedett. Később még átmentünk egy másik bulihelyre is, de Atti már nem tartott velünk, ő nem kívánkozott a tömegbe és inkább csendre vágyott.



A naplemente pillanatai



Másnap strandoltunk és pihengettünk, ez az a hely, ahol a legjobb program a semmittevés. A part mellett is erős áramlatok taszítottak, tiszta erőmből úsztam, hogy egy helyben maradjak. Hamar kitaláltuk a megoldást, Gittivel és Thomassal jó messzire sétáltunk, majd utaztunk a vízen visszafelé. Ők még maradtak pár napot, mert hamarosan indult a gépük hazafelé.



Néha jól esett csak csendben ücsörögni...



Hullámok Bali nyugati partjánál

 Mi visszahajókáztunk Balira, a reptérhez közel Kután szálltunk meg, csak annyi időt akartunk itt tölteni, hogy jegyet szerezzünk Floresre. A parton egy percig sem tudtam sétálni anélkül, hogy ne kínálgassanak valami bóvlit, vagy felesleges szolgáltatást, zaklatónak éreztem a folytonos tolakodást. Maga Kuta nem tetszett, annyira zsúfolt, hogy az már a tűréshatárom küszöbét súrolta, de ez is az élményeimhez tartozik, biztos vagyok benne, hogy fontos volt megélnem az itt töltött pillanatokat is. Reggel már a repülőgép ablakából mosolyogva tekintettem az alattunk elterülő földdarabra és vártam, hogy jöjjenek az új kalandok a Komodo Nemzeti Parkban, Flores környékén.