Vadászat Muteh területen



Kopár táj a tábor mellett



Éjszaka érkeztünk Muteh térségébe, ez Iszfahántól van nagyjából 80 kilométerre. A szállásunk egy fennsíkon volt, 1900 méter magasan, innen mentünk a hegyekbe túrázni és vadászni. Atti már nagyon várta, hiszen az előző területen nem járt sikerrel. Ez a szállás már lényegesen szerényebb volt, alvási lehetőségről lehetett szó leginkább. Bár volt tusoló fülke, mégsem használta egyikünk se. Jobbnak láttuk így… J



Perzsa golyvás gazella



Reggel, amikor felébredtünk, a ház teraszáról egy nagy csapat perzsa golyvás gazellát pillantottunk meg. Gyorsan el is indultunk, hogy közelebbről megnézzük őket, éppen legelésztek. Ez a lapos, szavannaszerű táj nem sok élelemmel szolgál nekik, de mégis megtalálják, amire szükségük van. Igazán aranyos és szép állatok. Ezen a reggelen Atti megszerezte iráni első trófeáját. Ahogy mentünk befelé a hegyekbe, nagyon sok gazellával találkoztunk még, úgy 4000 példány él itt, gyönyörűek.



Iszfahán muflonok, a legfelső került terítékre



Nem sokkal később az egyik völgyből iszfahán muflonokat láttunk. Sokáig nézegettük őket, amint haladtak a hegy oldalában, végül elindultunk utánuk. Felkaptattunk egy kisebb hegy tetejére és onnan figyeltük őket. A fiúk nagy izgalommal bírálgatták őket, végül döntöttek. Atti, szokásához híven, egy tökéletes célzással terelte őt az örök vadászmezőkre. Mindenki ujjongott, ölelgették egymást, csak nekem szorult össze a szívem rettenetesen. Igyekeztem abból a szemszögből nézni a dolgot, hogy lehetőségem adódott közelről találkozni ezekkel a csodálatos állatokkal, lefotózhattam és felvételt készíthettem róluk, gyönyörű tájakon túráztunk és hát Attit is boldognak látom. Már nem sok időnk volt sötétedésig, amikor hazafelé menet az egyik hegy gerincén észrevettünk egy nagy csapat perzsa bezoár kőszáli kecskét. A kísérők mondták, hogy már túl késő van, menjünk inkább holnap a keresésükre, de Atti nem hagyta magát lebeszélni. Így a helyi vezetővel elindultak futva a hegy tetejére, mi meg Paller Attilával utánuk, hogy lencsevégre kaphassuk őket. Nem volt egyszerű állvánnyal, kamerával a kezünkben versenyt futni az idővel, pláne úgy, hogy néhány helyen még mászni is kellett a sziklán.



Perzsa bezoár kőszáli kecskék (Atti az ezüst hátút ejtette el)



Megtaláltunk egy olyan helyet, ahonnan nagyon jól látszódtak, a felvétel sikerült is, de Atti nem tudott lőni, mert a kísérő olyan türelmetlen és izgatott volt, hogy állandóan kopogtatott a hátán, meg piszkálta, és folyamatosan sutyorgott hozzá, így pedig nem tudott célozni. Pár másodperc elteltével átbuktak a gerincen és szem elől tévesztettük őket, de Attiék úgy döntöttek, hogy utánuk rohannak. Na ezt már nem bírtuk követni, olyan gyorsan haladtak, mintha őket kergetnék… J Végül sikerült utolérniük őket, de ha 10 másodperccel később érnek oda, késő lett volna. Így aztán Attinak sikerült megszereznie a harmadik vadat is, amire vágyott.



Itt kerestük a bezoár kecskéket



Este, perzsa szokásokhoz híven, a szőnyegre fektetett terítőt ültük körbe és így vacsoráztunk. Később belopóztak a helyi tábor vezetőjének szobájába és kilesték, hogy alszik-e már. Ez amiatt volt fontos, mert Iránban nem lehet alkoholt inni, de ők hoztak, hogy koccintsunk, viszont ha észreveszik büntetés jár érte. Furcsa volt látni, hogy a 40-50 éves emberek úgy sunnyognak, mint a gyerekek, amikor valami csínytevésre készülnek. Kitöltöttük a felest mindenkinek, de ők kapásból két decit ittak meg egy kortyra, aztán meg is magyarázták, hogy nekik erre ritkán van alkalom, úgyhogy most kihasználják. Alkoholt szerezni itt olyan, mintha valami kemény drogról lenne szó. Ami nagyon meglepett, hogy nekik nem szabad bulizni meg táncolni se. Így szórakozó helyek sincsenek, csak házibulik, de ezek általában családi körben, barátokkal zajlanak. Reggel megint jó korán keltünk, hogy elmenjünk Iszfahánba városnézésre.



A szokásos ebéd, teázás és tűzgyújtás