Érkezés Iránba, Semnan

Végre megérkeztünk Iránba, a perzsák földjére. Az út egy kicsit viszontagságos volt, de itt vagyunk. Mivel az egész túrára szóló jegyünk Londontól Londonig érvényes, így enyhén szólva kerülővel jöttünk, de mégis így volt csak megoldható és olcsóbb is. Dubai-on és Doha-n keresztül repültünk. Dohában 13 órát kellett várnunk a csatlakozásra. Nem túl nagy reptér, vízum hiányában ki se mehettünk, így majdnem megőszültünk mire eltelt. Szerintem minden széken ültünk… most éreztem át igazán a lényegét a Terminál című filmnek… J Sajnos a londoni reptéren elvesztettem a szülinapi ajándékomat, amit Vicától kaptam; pont a kendőmet, amit Iránban már a reptéren is fel kell venni. Eléggé elszontyolodtam, pláne, hogy még a reptéri búcsúzkodás hatása alatt voltam. Attila kb. 3 órán át vígasztalt, hogy ne vágjak már olyan fancsali képet. Mindenesetre leszűrtem a tanulságot, hogy jobban oda kell figyelnem az úton mindenre, ami nekem fontos, legyen az tárgy, vagy élmény, különben lehet, hogy pont azokat a dolgokat veszítem el, amik a legértékesebbek számomra. A repülőn az egyik légi utas kísérő odaadta nekem a Quatar Airways-es polár plédet, amivel takaróztam, mert azt mondták tényleg nem mehetek ki anélkül. Aranyos volt tőle. Nem kicsit szerencsétlenkedtem a csomagvizsgálatnál a pokróccal a fejemen, állandóan le akart csúszni, amikor az övtáskámat próbáltam kiszabadítani. Azért azzal a szép kendővel könnyebben boldogultam volna. Inkább át se világították a cuccomat, csak áthajtottak a kapun táskástól, annyira izgultak az irániak, hogy leesik-e vagy sem. 

Mecset Mahdi Shahr-ban

 Szakadt a hó éjjel, amikor megérkeztünk, a leszálló pálya is vastagon havas volt. Innen 4 órás autózással jutottunk el Mahdishahr-ba, Hashem és egy fiatal lány, Ellas jött értünk a reptérre, velük fogjuk tölteni az elkövetkező két hetet. Azt mondták Ellas azért tart velük, hogy érezhessem, nincs mitől félni egy lánynak sem ebben az országban. Szerencsénk van, hogy kipurcantunk az eddigi utazástól és elaludtunk a kocsiban, mert amikor felébredtünk, akkor vettük észre, hogy itt nincsenek szabályok a közlekedésben. Az útsózást is sajátosan végzik, egy platós autón állt egy emberke bőrig ázva a hótól, és onnan lapátolta szegény, néha az egyensúlyát elvesztve, kb. 50 méterenként a sót az útra, gyakrabban nem tudta, mert elég sietős volt a dolga a sofőrnek. 

Mahdi Shahr városa

 Most viszont itt vagyunk a gyönyörű hegyek között egy kisvárosban, egy igazi palotában alszunk, amit Hashem barátja vett meg és újított fel az 1979-es forradalom után, miután kikiáltották az iszlám köztársaságot. Egy felbecsülhetetlen értékű perzsa szőnyeg fekszik a szalonban, furcsa, hogy mindenki cipővel meg bakanccsal tapossa. Az itteniek úgy tartják, attól csak értékesebb, ha járnak rajta. Hát azt kell mondjam meglepően vendégszerető néppel találkoztunk itt. Pedig nőként egy ilyen országban, nem pont erre számítottam. Jól esett letusolni, bár Atti pórul járt, mert éppen csupa hab volt a tusfürdőtől, amikor elment a víz és nem jött vissza… Az utcán is kedvesen fogadnak minket, integetnek, köszönnek, megkérdik honnan jöttünk. 

Semnan városkép

Átmentünk a szomszédos városba Semnan-ba, ahol nem nagyon van idegen, így a legtöbben eléggé néztek bennünket, de barátságosak és bármelyik járókelő szívesen szóba elegyedett velünk, hogy elmondja éppen mit látunk. Megnéztük a bazárt, ami egy nagyon régi építmény, azt mondják itt zajlik minden élet. Nagyon hangulatos volt, mert végig hangosan szólt az imádkozáshoz az ének. Este megérkezett Paller Attila barátunk és a német vendég is a vadászatról, ők korábban érkeztek egy nappal. 

Bazár Semnan-ban

 Öt kísérőjük volt, nagy beszélgetésbe merültünk a csapattal. Nagyon jó humorúak voltak, rengeteget nevettünk velük a történeteken, de emellett sokat meséltek az országról és magukról is. Beszélt Hashem az 1980-88 között zajló Irak és Irán közötti háborúról, ahol egy repesz eltalálta a lábát, és sajnos azóta sem gyógyult meg teljesen. Elmondta, hogy olyan hosszú idő volt az a nyolc év, hogy már szinte közönnyel figyelték reggelente, hány bomba repül el a házuk felett, miközben az egész család szépen, nyugodtan, együtt reggelizett. Mindig csak remélték, hogy aznap sem őket találja el. A vadállomány is jócskán megfogyatkozott akkoriban, mert a nép éhes volt, mindent lőttek, amit csak találtak. Ennek ellenére az emberek csöppet sem megkeseredettek, nem panaszkodnak semmire, inkább tele vannak életkedvvel.


Bazár bejáratában Atti



Bazár Semnan-ban