Ton Sai Beach



Ton Sai Beach



Kora reggel érkeztünk Krabi kikötőjébe a busszal. Lehangoló hely volt. Az apály miatt kb. 30 méteren szürke iszap dagonya terült el, a tetjén tele hordalékkal és itt-ott szeméttel, amit a büféből dobálhattak oda, a szélén pedig oldalukra billent ócska, rozsdás hajók. Az ég csupa felhős volt, így a tenger színe is egyhangú. Kicsit lebiggyedt a szánk…. Ez az a szép hely?! Aztán elindult velünk a motoros csónak Ton Sai Beach-re, a sziklamászó paradicsom felé. Amint megláttuk a vízből függőlegesen tornyosuló, buja növényzettel borított hegyeket, mindjárt jobb kedvre derültünk. Még ilyen borús időben is gyönyörű.



Slack-line



Senki nem értette mi lelte az időjárást, mert már napok óta olyan, mintha monszun lenne. Az első napunk így is telt, 30 fokos meleg, félóránként özönvízszerű eső. A páratartalom óriási, mindig úgy érzem magam, mint aki most jött ki a vízből, de úgy látom ez itt senkit sem zavar, a eső ellenére megy a buli, a mászás, a sétálgatás. Az egész helyet nagyon laza hangulat jellemzi, majdnem mindenki sziklamászó, szól a zene, az emberek azonnal szóba elegyednek egymással, el sem tudod kerülni, hogy haverokat szerezz. Pálmalevélből font bungallow-ban találtunk szállást, mindent természetes anyagból építettek, a teraszon függőágy lóg, belül moszkitóháló óvja az álmodót. Ez igen megnyugtató, mivel a házikó maga, több helyen nyitott, a réseken is beszűrődik a fény. Jobb esetben csak a fény, mert a bungink előtt egy sörös doboz nagyságú pók lesi áldozatait J



Slack-line



A BaseCamp előtt, ahol lakunk, imazászlók lógnak a fáról. Slack line feszül a bároknál, a fél délelőttöt ezeken egyensúlyozva töltöttük. Nagyon fejleszti az egyensúlyérzéket. Attinak elég jól ment, én ezúttal sem lettem a bajnoka, de jó időtöltésnek bizonyult. Másnap szerencsére napsütésre ébredtünk, így boldogan indultunk egy 20 fős csapattal deep water solozni.  Ez kötél nélküli sziklamászást jelent a víz fölött, így ha elfáradunk, vagy csak épp úgy tetszik beleugrunk a vízbe a falról. Máris találkoztunk ismerőssel, Nikola-val, a francia sráccal, akivel a buszon együtt utaztunk Bangkokból. Ő egyedül jött, még nem talált mászótársat. Kis motoros hajóval szeltük a hullámokat a szemközti szigetek felé, az első sorban ülve annyi vizet kaptunk a nyakunkba, mintha vödörrel borították volna. Nagy hakni volt J



Indulás a deep water solo-ra



Megálltunk egy háborítatlan sziklafalnál, a formakincs elképesztő, élvezet volt mászni rajta, majd belecsobbanni a meleg vízbe, ami úgy 27-28 fokos lehetett. Megállás nélkül lelkendeztem a szépségen és a számomra eddig máshoz nem hasonlítható fogásokon a sziklán. Az arcomhoz tapadt a mosoly, még ugrás közben sem múlt el, pedig ilyen magasról még soha életemben nem vetettem le magam a tengerbe. A társaság nagyon jó volt, kiáltozva drukkoltunk egymásnak a mászásnál és az ugrások előtt is.



Deep water solooooo :-)



Ugrok a tengerbe



Részlet Atti írásából:

***

„ Újra reggel lett, a táborban folyó nyüzsgés elkezdődött, a tanfolyamos sziklamászók karabinereinek csattogása és a számomra ismeretlen madárdal zengi be a környéket. Begyújtották az összegereblyézett faleveleket, a füst elkergetett minket a kempingből.

Érdekes érzésem van a mászással kapcsolatban: itt vagyunk Ton Sai Beachen, 10 méterre ülök a sziklától, és kávézgatunk, reggelizünk. A tegnapi deep water solo szenzációs élményt adott, de ma elment a kedvem a mászástól.

-         Nézd meg, hogy háttal ültem le a falnak és erre csak utólag jöttem rá. Itt másznak az emberek pazar környezetben, talán a világon máshol sem fellelhető szikla alakzatokon, de engem nem motivál a mászás. Kívülről szemlélem a történéseket, jó itt ülni, s nézni a tengert. Mi lehet velem…?

-        Talán ez jelenti azt, hogy megnyugodtál és nem az eredmény mozgat, hanem a saját jóérzésed. Vagyis nem azért teszel dolgokat, hogy felmutass valamit és küzdjél benne, inkább amiatt, mert jólesik – próbált Andi rávilágítani a helyzetre.



A traverz utáni átlépés



Az előző napi mászás sikerélményétől annyira feldobódtam, hogy ennek öröme átjár és elgondolkodtat. Két hajóval indultunk a tengerből kiálló tömbökhöz, ahogy közeledtünk hozzájuk egyre jobban feltöltődtem. Felvettük a mászócipőket és kiugráltunk a csónakból. Odaúsztunk a sziklához és függő köteleken, kötéllétrákon másztunk ki a vízből. Egy-két méter után, amikor lábam elhagyta a vizet csak a szikla és én léteztünk. Ez az érzés semmihez sem fogható, az agy kizárja a külvilágot és 100%-os koncentrációt igényel a mászótól. Egy 6b nehézségű utat választottam, ami 12-15 méter magasságig emelkedik és a tetején lévő reibungos traverz, majd a távoli átlépés egy cseppkőre, illetve annak megmászása zárja az utat.



Ugrás előtt a cseppkövön



Elindultam. Néhány mozdulat után kezem megszáradt, fürdőnadrágomból csöpögött a víz. A kompakt kőzeten orgonasíp szerű fogásokon jutottam fel arra a párkányra, amiről 12 méteres magasságban kiváló kilátás nyílt a tengerre. A hajók ringatóztak a vízen, valaki nagy csobbanással zuhant a habokba. Erről a kifelé lejtős platniról indult a traverz. Kiléptem a nagy semmi fölé és megtapostam két reibungos, lefelé lejtős lépést, kezeimmel kétujjnyi peremen kapaszkodva helyeztem testsúlyomat a lábaimra. A mozdulatsor 5-6 méteren át folytatódott, majd jobb kézzel egy oldalhúzós fogásba dőltem, lábaimmal támasztottam a sima falat. Bal kézzel is egyensúlyomat tartottam, miközben bal lábammal kilépve az alattam tátongó, kitett mélység fölé, átdőltem a tőlem másfél méterre lelógó cseppkő-képződményre. Itt nyugodtam meg először, ez a pozíció már biztos pontot adott. Kezeimmel is átkapaszkodtam a tömbre, s másik lábamat is könnyedén átvittem. Lepillantottam Andira, ő a hajóról fotózott. A cseppkő lefelé vékonyodott, felmásztam még egy darabig, majd lassan, figyelve minden mozdulatra lemásztam az aljába. Lelógva elengedtem a fogást és beleugrottam a langyos tengerbe. Leírhatatlan érzés volt!”

***



Tup sziget



A naplemente előtt átcsónakáztunk a talpalattnyi Tup szigetre, ahol egy szikrázó fehér homokos földnyelv nyúlt a tengerbe. Itt tüzet raktunk és közösen grilleztünk, majd vacsoráztunk. Amikor besötétedett, az egyik helyi srác a csapatunkból tüzes meteor játékával tette emlékezetessé az estét. Visszafelé nagy rutinosan a hátsó sorba ültünk, hátha megússzuk szárazon. Kifeszítettük magunk elé a kendőt, amit Iránba kaptam Ellastól. Rögtön nagy barátság lett a többiekkel, mert ők is odabújtak és közösen nevetgélve kucorogtunk mögötte. Aki fogta a kendőt, annak foglalt volt a keze, így a mögötte ülők itatták sörrel. Ellas szerintem álmában sem gondolná, hogy mire képes a kendője… J



Tup sziget



Közös grillezés Tup szigeten



Phra Nang strandja



A következő napokban sokat fürödtünk, lustálkodtunk és bandáztunk az eddig megismert emberkékkel. Átsétáltunk a sziklákon és vízen a Railay Beachre, majd onnan egy kilátó pontba meg a legszebb partra Phra Nang-ra, amit óriási sziklák vesznek körül, melyekről cseppkőlefolyások lógnak a tenger fölé, a növényeken meg majmok futkosnak. Összefutottunk egy magyar sráccal is, Kristóffal, nagyon megörültünk neki. Két hétre tervezte az ittlétet, de már három is eltelt, úgy tetszik neki, hogy nem sok kedve van haza menni. Meg tudjuk érteni J Egyik nap Nikolával másztak együtt, elkísértük őket a falhoz, amit kinéztek maguknak. Nekem nagy kedvem lett volna egy kicsit rápróbálni, ahogy néztem őket, de Atti továbbra sem lelkesedett. Mivel a lábfejem és hátam teljesen leégett, még a szandálomat sem tudtam felvenni, így én sem erőltettem a dolgot. Később beláttam, hogy jobban is jártunk így, bármennyire másztam volna, mert még biztos, hogy a falon voltak, mikor egy másodperc alatt, megint özönvízszerű eső és szélvihar kapott el bennünket.

Phra Nang partja



Merülés a Shark Point-nál



Az utolsó napunk reggelén szerencsére szép idő volt, izgultam is, mert már nagyon vártuk az aznapi búvárkodást. Először a King Cruiser kettétört roncsánál merültünk, amin át lehetett úszni keresztbe-kasul. Óriási halrajok, kagylók, korallok népesítették be. Utána két korallzátonyt jártunk körbe a Shark Point közelében. Elképesztően gazdag az élővilág, nem csak a halak, de a korallok és anemonák is sokféle színben pompáznak. Nagy élmény volt mindkettőnk számára, hogy egy nagyjából két méteres  leopárd cápát percekig figyelhettünk, amint a homokban feküdt. Nagyon közel engedett magához, pici szemeivel lesett minket. Hazafelé menet, eléggé feltámadt a szél, erősen hullámzott a tenger, hajónkat igen csak mozgatta minden irányba. Úgy döntöttünk, hogy lefekszünk az emeleten az orrba, végül mindenki csatlakozott hozzánk, mert nem tudtunk még ülve sem megkapaszkodni rendesen, annyira imbolygott. Amikor visszaértünk Tonsai Beach-re, beültünk a parton egy étterembe vacsorázni. Elkezdtett esni az eső megint, de mi ettünk tovább, nézegettük a kivilágított sziklafalat, a tengert, aztán sétálgattunk még kicsit, mielőtt elmentünk lefeküdni. Azon mosolyogtam magamban, hogy most mi is ugyanúgy jókedvvel lófrálunk az esőben, mint a többiek, akiket érkezésünk napján sajnáltunk, hogy szétáznak. Szép befejezése volt ez a nap az itt töltött időszaknak.