Bangkok



Részlet a Királyi Palotából Bangkokban



Elvitettük magunkat taxival Bangkok Rattanakoshin negyedébe, ahol szállást akartunk keresni. Ez az óváros, itt vannak a látnivalók és a bulik, a hátizsákosok paradicsoma. Ahogy álltunk ott az út mellett, felpakolva a hátizsákjainkkal, úgy éreztem megszédülök kicsit. Annyi ember hömpölygött az utcán, mint otthon augusztus 20-án, Pesten a tüzijáték idején. Mindenhonnan szólt a zene, lépten nyomon kiülős bárok, az emberek többsége hátizsákos turista. Azt se tudtam merre nézzek, hová induljunk. Jót mulattunk a kontraszton Iránhoz képest. Úgy döntöttünk, beülünk egy tuk-tuk-ba és megnézzük azt a vendégházat, amit egy francia pár útikönyvéből néztünk ki még a reptéren. A gépen ismerkedtünk össze velük, közösen béreltük a taxit is a város felé. A tuk-tuk-os fickó erősen bólogatott, hogy tudja hol van a hely. Nagyon bejött nekünk ez a járgány, ezután ilyennel jártunk rendszeresen. Persze végül kiderült, hogy fogalma sem volt, hová megyünk… 

A Shanti Lodge-ban

Megállt valahol, aztán elkezdett kérdezősködni az utcán. Közben megláttam egy nagyon hangulatos kis helyet a túloldalon, miközben ő próbálta kideríteni a másik utcát. Beszaladtam, megnéztem és annyira jó volt, hogy ott maradtunk. Később sem találkoztunk ennyire szimpatikus szállással, úgyhogy nekünk jól jött a bácsika eltévedése. Az első napunkat teljes mértékben pihengetéssel, sétálással és koktélozással töltöttük. Sok gyümölcs shake-et ittunk, nem tudtam betelni velük. Nagyon jól esett végre ellazulni egy kicsit minden szempontból. Shanti Lodge-nak hívják a helyet, ahol szó szerint heverésztünk egész nap.



Utcai árus Bangkokban



Ez egy fedett, de minden oldaláról nyitott bár, az összes bútor bambuszból vagy fából készült bent, tele óriási párnákkal, a gerendákon és kis polcokon thai dísztárgyakkal, a plafonról kagylóból fűzött csilingelők lógtak, amik az enyhe szellőben lengedeztek. Tiszta volt minden, pláne, hogy senki sem ment be cipővel, mindig a bejáratnál ugrottunk ki belőle mi is. A padló és az egyik fal lekerekített kövekből, apró, gömbölyű kavicsokból és téglából van kirakva, fényesre lakkozva. A plafonról rengeteg narancssárga papírburán szűrődött át a hangulatvilágítás. A trópusi növényektől ki sem lehetett látni az utcára, így a forgatagtól elszigetelve érezhettük magunkat. Mint később rájöttünk ez a tisztaság ritkaság számba megy. Este lófráltunk a bárok és kirakodó árusok között.



Halpiac



Utcai árus



  

Élőzene szólt, ráadásul nagyon jó bulizene. Aznap valahogy úgy éreztem, hogy nem is nemzetek vannak, csak emberek, együtt barátságban. Az egyik helyen összeismerkedtük két sráccal, akik már 3 hónapja voltak úton, de ők is csak itt találkoztak Bangkokban. Az egyik francia, a másik holland. Jó arcok voltak.



Négyen egy motoron, ez itt természetes



A holland fiú mondta, hogy befejezte a sulit, kirúgta a barátnője, hát úgy gondolta világot lát. Itt annyira nyitott minden ember, hogy hiába utazik egyedül, mégsincs soha egymaga. A régi Szigetfesztiválokhoz tudnám hasonlítani a benyomásomat. Az mondjuk egy kicsit furcsa volt először, hogy pici gyíkok futkosnak a bárokban, néha rajtam keresztül, akkor sikítottam is egyet, amiből jó nevetgélés kerekedett a szomszédos asztalokkal, mert ők is megijedtek tőle, de a végén már rá se hederítettem. Aranyos, apró, kb. 3-4 centis, ártalmatlan kis lények.



Másnap útra keltünk, hogy megnézzünk néhány nevezetességet. Úgy indultunk neki, 

A Királyi Palota udvarában

hogy egyikünknek sem kedvence a városnézős program, de hát, ha már egyszer itt vagyunk, ezt nem hagyhatjuk ki. Kár lett volna, mert ennyire szép templomokra nem készültünk, még a tömegnyomort is érdemes volt elviselni érte. Először a Királyi Palotát jártuk körbe, ami nemcsak egy palota, magába foglalja a Smaragd-Buddha Templomát (Wat Phra Kaew), ami Thaiföld legszentebb temploma. Majd tőle nem messze a Fekvő Buddha Templomot (Wat Pho) barangoltuk be, zegzugos udvarán keresztül. Hihetetlen aprólékossággal készült minden egyes négyzetcentiméterük, állaguk pedig olyan tökéletes, mintha tegnap épültek volna. Folyamatosan karbantartják, láttunk mi is restaurátort és faragóművészt, aki épp dolgozott.



Wat Pho



Belegondoltam, milyen jó, hogy nem szervezett túrán vagyunk, akkor nem lehetne csak úgy megállni, ahol nekem tetszik és elidőzni.  Az utcára kilépve azonnal legalább húszan akartak valamit eladni nekünk, több taxis és tuk-tuk-os ajánlotta fel, hogy elvisz bárhová. Egyáltalán nem is érették, hogy mi ez a hülyeség, hogy mi sétálni szeretnénk. Itt belebotlottunk egy pár gyanús figurába is, akik nagyon jó üzletet kínálva, ki tudja hová fuvaroztak volna minket. Ezután betévedtünk egy parkba, ahol egy kis nyugalomra találtunk. Leültünk egy padra egy pici tó mellett, virágzó fák vettek körbe, mezítláb lépkedtünk a dús fűben. Senki nem szólt hozzánk, csönd volt. Erre vágytam.



Wat Pho



Wat Saket



Utána elmentünk a Wat Saket templomhoz és a Golden Mount-hoz, ami egy domb tetejére épült, így szép kilátás nyílik egész Bangkokra. A felfelé vezető lépcső két oldalát dús trópusi növényzet borította, sok helyen vízesésekkel tarkítva. Több részen harangok és gongok lógtak, amiket az arra járók megkongattak, folyamatosan buddhista imát lehetett hallani a hangszórókból. Este még el akartunk menni a vígalmi negyedbe, hogy megnézzük, de amikor a tuk-tuk megállt egy enyhén szólva nem bizalomgerjesztő, rossz arcú alakokkal teli, koszos, büdös sikátorban, olyan rossz érzés fogott el mindkettőnket, hogy ki se szálltunk. Szinte elfogott valami félelem és undor. Hirtelen még magát a sorőrt is úgy láttam, mintha az ördöggel cimborálna. Megfordult a fejemben, hogy lehet, nem ott vagyunk. Mondtuk, hogy gyorsan vigyen máshová, mindegy hova, csak innen el. Újra a bulizós utcákban sétáltunk, de valahogy elment a kedvünk tőle, úgyhogy hazamentünk a Shanti Lodge-ba, ami akkor a nyugalom szigetét jelentette számunkra. Forgolódtam az ágyban és azt éreztem, hogy nekem ennyi elég volt Bangkokból.



Golden Mount



Nem is értettem, hiszen más boldog lenne, hogy itt lehet. Atti mondta, hogy ő ugyanezen morfondírozott. Az épületek és parkok csodálatosak és egy nagyon szép régi kultúráról árulkodnak, csak épp az utcán sétálva, a látványosságoktól két utcával beljebb már nyomát sem látom. A pénzhajhászás, a drog, az átverések, a sok nyomorúságos körülmények között tengődő család látványa bepiszkítja a képet. Mindemellett az egyszerű emberek végtelenül kedvesek, mosolygósak és segítőkészek. Úgy határoztunk, hogy továbbutazunk a déli részre, a tengerpartra. Reggel a közeli piacon átsétáltunk, ahol a helyiek vásárolnak, ettünk finom gyümölcsöket, nagyon érdekes volt belepillantani a mindennapjaikba. Igaz néhol émelyítő, orrfacsaró bűz terjengett, de hát ez is hozzá tartozik. Este indultunk éjszakai busszal Krabiba, a csomagjainkat a szálláson hagytuk, csak egy kicsi táskával meg a fényképezőgéppel vágtunk neki az útnak. Végig bóbiskoltunk, így gyorsan eltelt a 11 óra. Onnan motoros csónakkal öten jöttünk Ton Sai Beachre, ahol nagy meglepetésünkre borult ég fogadott.