Újra Európában - Anglia - Woburn

Egész nap szomorkás hangulat kerülgetett, egyik szemem sírt, a másik nevetett, nemsoká hazamegyünk. Igaz, nem egyenesen Budapestre érkezünk, előtte még eltöltünk pár napot Angliában és Spanyolországban egy-egy rövid vadászaton, de valahol úgy érzem, nekem itt végetért a világkörüli utazás.



Woburn utcakép



Mivel elég hosszúra sikeredett a Londonba való érkezés, nem maradt energiám arra, hogy bármin is morfondírozzak menet közben. A reptérről közvetlenül Woburn faluba kanyarodtunk egy fogadóba, akkor volt 48 órája, hogy Aucklandben felkeltünk. Az ebédet is úgy ettük, mintha lassított felvétel lett volna, majd befejezve, kora délután bezuhantunk az ágyba aludni. Az egész falu olyan benyomást kelt, mintha visszacsöppentünk volna az időben, György korabeli stílusban épült, öreg, kétszintes, vöröstéglás házak sorakoznak szorosan egymás mellett, a kapuk szűkek, lovas kocsikra tervezték őket, egy-két helyen gyönyörű kúriák állnak a hozzájuk tartozó birtokkal. Szolid és ízléses karácsonyi díszben várják az ünnepeket, az ablakokból meleg hangulat, sárgás fény szivárog az utcára. Szobánk berendezése is a régi korokat idézi, a fogadót a XVII. században építették. A fehérre meszelt falakban látszanak a fa tartógerendák, antik bútorok, aranyszínű, cirádás keretes tükrök, baldachinos ágy, kandalló áll a szobában, egyedül hátizsákjaink nem illettek a képbe. Éjjel fél háromkor ébredtünk, onnantól kezdve már csak imitáltuk az alvást. Mint a kosztümös filmekben, találtunk az ajtó alá csúsztatva egy üzenetet, amiben az állt, hogy Paul vár bennünket hajnalban a kapuban.

  

Első reggelünk szemlélődéssel telt, kopasz tölgyfaerdőn sétáltunk végig a vastag avartakaróban, szemerkélt az eső. Számunkra is beköszöntött a tél. Lépten-nyomon fácánok repkedtek, mókusok és nyulak szaladgáltak, sok vízi őzet láttunk és egy muntyák szarvas hangját hallottuk.



Az alacsony kukorica kiváló élőhelyet ad a fogolynak



Falu részlet



Napközben a faluban kószáltunk, csak az autóutat és egy járdacsíkot betonoztak le, a többi részen földbe nyomkodott, mohával benőtt kavicsok borítják az utcákat. Cégérek lógnak a házak oldalán, a kis nyitott fakapukon keresztül a takaros belső udvarokba belátni. Találkoztunk egy idős házaspárral, akik elmondták, hogy itt szinte az összes ház az államé, legtöbben csak bérlik, nagyon figyel az épületek és a kép megóvására. Ha nem közlekednének autók, az ember még azt hihetné, hogy visszarepült a múltba, szinte láttam magam előtt a lovas kocsikat, hintókat, a rizsporos parókás urakat és a hosszú, csipkés ruhákban sétálgató hölgyeket. Elkezdett újra szemerkélni az eső, így visszahúzódtunk szállásunkra pihengetni, mert az időeltolódás miatt még mindig kótyagosnak éreztük magunkat.

Délután ugyanazt az erdőrészt jártuk mint reggel, a fák között megbarnult páfrányokat zörgetett a szél. Ahogy óvatosan lépkedtünk, innen-onnan felugrottak nyulak, víziőzek vagy szarvasok. Már jócskán szürkület volt, amikor rábukkantunk egy öreg, abnormális muntyákra, amit végül Atti elejtett. Kora este értünk vissza a fogadóba, mivel fél háromkor keltünk, ránk tört az álmosság és vacsora nélkül elaludtunk. Nekem nem volt gondom, húztam a lóbőrt fél ötig, de Atti megint felébredt kettőkor, az ő szervezete még mindig úgy gondolta, hogy nappal van.



Fácánok futkostak előttünk az utakon



Hajnalban ismét keresésre indultunk, ezúttal víziőzek után, de az erős, fagyos szelet és vízszintesen vágó esőt ők sem szeretik, így elfeküdtek valahol, alig láttunk egyet-kettőt, azok pedig fiatalok voltak. Amikor felkelt a Nap, elállt az eső is, a fácánok és foglyok tömegével futkostak előttünk az úton és az elszáradt kukoricákban. Napközben ismét Woburn hangulatát szívtuk magunkba, majd délután repce és mustárföldek szélén bandukoltunk. Épphogy elindultunk megint rákezdett az eső, nem tudtam mi hiányzott. Nagyon sok víziőzet láttunk legelészni, először bokrok mögött osontunk lelapulva, hogy néhány videót készítsünk róluk, fiatalok voltak mind. Később átértünk egy másik szakaszra, ott két vetés között találtunk rejtekhelyet egy árokban, onnan figyeltük őket a szürkületben. Már igencsak kezdett sötétedni, éppen elhatároztuk, hogy visszamegyünk a faluba, kiléptünk az árokból és sétáltunk visszafelé halkan beszélgetve, amikor Atti meglátta a zsákmánynak való bakot. A lövés után letérdelt mellé, fejét felemelve megsimogatta a szőrét és gyönyörködött benne.



Egész nap a szobában irogattunk



Másnap pirkadatra hó borította az utcákat és háztetőket, folyamatosan szállingózott, sötét, szürke idő volt, így Paullal megbeszéltük, hogy a tervvel ellentétben mégsem megyünk ki fotózni. Napunkat a szobában töltöttük, borozgattunk, régóta halogatott dolgainkkal foglalkoztunk, majd este már átvéve a karácsony hangulatát megvacsoráztunk a fogadó éttermében, ahol tűz lobogott a kandallóban, gyertyák égtek az asztalokon, a dekorációk és a zene is egyre közelebb vitt az ünnepek felé.

Reggel újabb pakolás után elindultunk a reptérre, őszintén szólva már fél lábbal otthon érzem magam, furcsa, hogy ma már Spanyolországban fogunk aludni.

St. Mary templom Woburn-ben