Hongkong



Kilátás a Viktória csúcsról



Kora reggel érkeztünk Hongkong szigetére, az időeltolódás miatt alig aludtunk. Pillanatok alatt a város sűrűjébe vetettük magunkat, hogy szállás után nézzünk. Nepálról azt írtam, hogy időutazás a múltba, hát akkor erre is azt kell mondjam, csak épp a jövőbe. Akkora hatalmas kontraszt az elmúlt hónaphoz képest, hogy azt sem tudtuk merre kapkodjuk a fejünket. Kényelmes emeletes busz robogott velünk a hosszú Shing Ma hídon, alattunk a város és a tenger, tömérdek teherhajó várakozott a darurendszerek között rakományára.  Óriás felhőkarcolók mindenütt, a széles utcákon Porsche-k, Maserati-k gurulnak, fényárban úszó pláza komplexumok és boltok lépten-nyomon, van itt 800 méteres magasságban közlekedő fedett mozgólépcső, csilli-villi tisztaság, semmi tömegnyomor vagy tolakodás, csupa jól öltözött ember. 

Carmennel a Viktória csúcson



Nem az a tipikus hátizsákos célpont, annyira kilógtunk a sorból, hogy többen le is fényképezkedtek velünk. Kicsit csövesnek éreztem magam ebben a luxus környezetben, a túracipőmben és a Nepálban kézzel kilötykölt, de foltosan maradt nadrágomban. Órákig ámuldoztunk a pompán és közben rá kellett jöjjünk, hogy itt nem olyan egyszerű a szálláskeresés, mint gondoltuk. Álltam a járdán és figyeltem a velem szembe rohanó arcokat. Kiválasztottam a legszimpatikusabbat, hogy útbaigazítást és tanácsot kérjek. Nagyon segítőkész volt, két helyre is besétált velünk, hogy érdeklődjön a nevünkben. Az egyik csillagászati árat ajánlott, a másik meg amellett, hogy drága még szörnyű is volt, és mint megtudtuk itt sehol nem divat, hogy megőrizzék a táskáinkat, amíg mi máshol töltjük az időt. Ekkor segítőnk, akit egyébként Carmennek hívnak gondolt egyet és elvitt minket a saját lakásukba. Magamnál fiatalabbnak tippeltem, de mint kiderült már majdnem 55 éves. A férje szintén nagyon fiatalos, kerületi rendőrfőkapitány Hongkongban. Igyekeztem meglepődésemet leplezni, amikor a modern, tágas otthonukba belépve az indonéz házvezetőnő fogadott, a nappaliból pedig közvetlenül a tengerre láttunk. Lányaik Ausztráliában és Londonban tanulnak, így megkaptuk az egyikük szobáját és megoldódott a csomagmegőrzési gondunk is. 

Esti kép Hongkong szigetről



Este átkompoztunk a szemközti szigetre, hogy megnézzük a világ legnagyobb állandó hang és fényjátékát, a lézer show-t, ami több mint 30 tornyot és hotelt világít meg. Másnap pedig már együtt kirándultunk a városban, elvittek minket a Viktória csúcsra, ahonnan tiszta időben be lehet látni a várost és a környező szigeteket, sétáltunk a központban, közben sokat beszélgettünk, tanították Attit pálcikával enni, nagyon közvetlenek voltak, teljesen összebarátkoztunk. Carmen nagymamája még Mao Ce Tung idején felakasztotta magát, amikor elvették mindenüket a kommunisták, szülei pedig utána határoztak úgy, hogy elhagyják Kínát és új életet kezdenek itt. Carmen szerint a rendszer sokat változott az anyaországban, de az emberek szemlélete még a régi. Hongkong gigantikus modernsége ellenére tradicionálisabb maradt, mivel nem érintette a kínai kulturális forradalom romboló hatása. Hangsúlyozták, hogy visszavárnak bennünket a túránk után, addigra ők is hazaérnek Ausztráliából, ahol a lányukat meglátogatják.