Royal Chitwan Nemzeti Park



Utazás a busz tetején



Pokharába érkezésünk után, felsétáltunk a Világbéke pagodához, aminek hófehér színe vakítóan tündökölt. Egy japán alapítvány támogatásával építették, tetejéről kitűnő kilátás nyílik a Phewa tó víztükrére, sajnos a környező hegyek belevesztek a pára homályába. Autóbusszal kanyarogtunk a Trishuli medre felett, vadvízi túrára igyekeztünk a sebes sodrású, zubogókkal tűzdelt folyóra. Nyolc személyes csónakkal sodródtunk le tizennégy kilométert az árral és közeledtünk a Chitwan Nemzeti Park felé. Az utolsó három órát egy helyi busz tetején utaztuk végig, a csomagokba kapaszkodva imbolyogtunk a kanyarokban. Varázslatos panoráma tárult elénk, beláttuk az egész folyóvölgyet és a kicsiny falvak pezsgését, amiken áthaladtunk.



Rizsföld



Zöldelltek a mezőgazdasági területek, a rizsföldeket elárasztották vízzel, ökrös faekével dolgozták át a latyakos sarat. A két igavonó nekifeszült a rúdnak, amire az ekét kötötték, az állatokat vezető ember térdig gázolt az iszapban és néha lábával mélyebbre tolta a szerszámot. Az egyik kanyarban motoros feküdt, sisakja az árokba gurulva hentergett, a mentőt csak fél óra múlva láttuk villogva közeledni. Többen szemetet égettek az út szélén, gyerekek biciklivel száguldoztak, néha ketten is tekertek egy járgányon. Nők és férfiak ücsörögtek a vályogházak előtt, szabadtüzes kemencében sütöttek. Vizeskannákat, fát, de valaki ajtólapot cipelt a fején és a vállán. Buszunk megállt egy kereszteződésben, mi lemásztunk a felszerelt vaslétrán, hajunk teljesen hátrasimult a szélben.

Nyitott dzsippel autóztunk még háromnegyed órát poros utakon, szemből ósdi egylovas hintók jöttek ügetve. Naplementére értünk a nemzeti parkba, madárdaloktól volt hangos az erdőszéli szállásunk. Rózsák és hibiszkuszok virágoztak körülöttünk, fürtökben lógtak a banánok a fákról.

Bachhauli falutól a Rapti folyó választja el a Royal Chitwan Nemzeti Parkot, a rinocéroszok, bengáli tigrisek és szarvasok élőhelyét. Az indiai és a nepáli határon fekszik a Terai régióban, 1973-ban hozták létre.



Kézzel faragott kenuk pihennek a naplementében a Rapti folyón



Gyapjúfa törzséből kifaragott kenuval siklottunk a Rapti folyó vizén, alig tíz centis merülése volt a hajónak, amit négy-öt hónapig is kézzel faragnak. Helyi nők kosarakkal megpakolva, felhúzott szoknyával gázoltak át a folyón, füvet és fát gyűjtenek az életüket kockáztatva. Az elterülő növények és a nedves talaj tetején nemes kócsagok szedegették a táplálékot, hófehér tollazatuk messziről fénylett.



Helyi nők kelnek át a Rapti folyón



Az asszonyok tüzifát gyűjtöttek az erdőben



Távolabb a levegőben élénk kék színével suhant egy jégmadár, a folyó partján emelkedő löszfalba parti fecskék vájtak maguknak üreget, amikor a monszuni esők elöntik a járatokat, a házak felett repkednek, ezért a falubeliek „house martin”-nak hívják őket. Kikötöttünk a kenuval és két napot túráztunk a dzsungelben. Nádfoltok tarkítják a sűrű bozótos erdőt, a fákra folyondárszerű növények kúsznak. Több pontról hallottam kukorékolást, a vadon élő vörös dzsungelcsirkék lármázták be az erdő csendjét. A kakasok kicsit kisebbek a házinál, de tollazatuk sokkal élénkebb, díszesebb. Nagyon félénkek, ahogy meghallották lépteinket, azonnal elszaladtak, ha észrevettek minket elrepültek, mint a megriadt fácán. Kísérőnk Anu, botjával megkocogtatott egy gyapjúfát, lehulló termésével tömik ki az itteniek a párnákat. Anu évek óta a Terai-ban dolgozik, korábban a királyi hadseregben szolgált, a maoistákkal folytatott harcokban húsz embert ölt meg.

-        Nem gondolkodhattam, hogy jó vagy rossz emberrel nézek szembe, katona voltam, lőni kellett ez volt a munkám, de minden lövésnél úgy éreztem, mintha meghaltam volna én is. – mesélte elmélyülten vezetőnk.



Pávatánc



A párás, nedves páfrányok takarásából kibukkant egy páva és násztáncában gyönyörködtünk, ahogy körbe-körbe forgott kitárt színes farok tollával. Szarvascsőrű madár reppent fel a közelünkben álló „kenufa” tetejéről, árnyékát sokáig láttam a fák ágain. Csörtetéssel, robajjal ugrott ki pihenéséből egy rinocérosz, azonnal beugrottunk egy fa védelmébe, de Andi bátran lefotózta a hatalmas vadat.

Napjainkban is történnek balesetek a parkban, a legutolsó szerencsétlenségben négyen vesztették életüket. Anu látta az egész esetet:

-        Észrevettünk ötven méterről egy rinocéroszt és onnan figyeltük mozgását. Legelte az elefántfüvet, mikor egy másik turistacsoport és vezetőjük közelebb merészkedett az állathoz. A guide-ot taposta elsőnek halálra, majd vissza-visszafordulva a többi három embert is megtámadta. Ütöttem botommal a fákat, de a felbőszült jószág mit sem törődve vele, csak rohant.



Rinocérosz a Teraiban



A tőlünk felriadt rino is megtorpant és felénk szegezte tekintetét. Vezetőnk felugrott és kemény bambusz botjával ütötte a bokrokat, amitől szerencsére a vad odébbállt. Az erdőből kiérve elefántokkal folytattunk az utat, itt élhettem át azt a régi vadászati stílust, ahol nem éppen sportszerűen gyérítették meg a vadállományt. Nagyobb mértéktartással a mai napig is vadászterületként működhetne a terület. Madarak százait láttam, ugató szarvasok rudlija szaladt a fák között, szambár szarvas tehén feküdt borjával a bokor tövében és pettyes szarvasok vártak be minket húsz méteres távolságra.

A két órás elefántos utazás után köveken egyensúlyoztunk át egy patakon, aminek kiszélesedő öblében ismét rinocérosszal találkoztunk. Húsz méterre megközelítettük, de állandóan szemmel tartottuk azokat a fákat, amikre támadás esetén akartunk felmászni. Andi kitűnő képeket készített, én kamerával rögzítettem, ahogy a rino víz alá merült és fújta buborékolva a levegőt.



Elefánthátról rengeteg pettyes szarvast látni




Szambárszarvas pihent borjával



Tharu falukép



Az éjszakát tharu faluban töltöttük, a vályogházak csak természetes anyagból épülnek. Az oldaluk az elefántfű erős szárából áll, amit bivalyürülékkel összekevert sárral besimítanak, a tetejükre az elefántfű gyenge szálai kerülnek. A tharu nép régebben a dzsungelben élt, a mai napig is tartják tradicionális szokásaikat, a Terai-hoz tartoznak. Évszázadokon keresztül a maláriával fertőzött erdő nyújtott lakhelyet számukra, ezért állítólag velük született képességük van a betegséggel szemben. A malária felszámolási program megvalósulása és az erdőirtások után, 1960-ban több ezren költöztek le ide a hegyekből. Eredetileg Indiából származnak, muszlim vallásúak voltak, de mostanra többségben hinduk.



Konyha a tharu faluban




Falukép




Atti egy falusi ház szobájában



Reggel a két méter magas elefántfűben gyalogoltunk, sok helyen láttunk friss rinocérosz nyomokat. Találtunk néhány csontot, jobban körülnézve a területrészen rábukkantunk egy rinocérosz teljes, régi maradványára. Egy kupacba hordtuk az egészet, hogy a helyiek könnyebben megtalálhassák. Miután rálelnek, hamar összegyűjtik a csontjait, mert a hagyomány szerint, ha van a házukban belőle egy darabka, akkor nem lesz a családnak semmi gondja az egész életben. Amikor beértünk a fák rejtekébe elfutott előttünk egy mongúz, a reggeli párás növényzet miatt viszonylag halkan tudtunk cserkelni. A közeli bokorról, amin tömérdek gyapotpoloska párzott elszárnyalt egy bóbitás madár, a hasa sárgásbarna színben pompázott, a szárnytollai fekete-fehérek voltak. A búbos bankát gyorsan elnyelte a dzsungel rengetege.



A termeszvárak két méternél is magasabbak



Termeszvárak mellett sétáltunk és újra elefántfüves területre kóboroltunk, ahol erős tigris szagot lehetett érezni. Felmásztam az egyik termita dombra, mint annak idején Kittenberger Kálmán Afrikában, de nem láttam mozgást a környéken. Megálltunk ebédelni, az erdő és az elefántfű övezte tó partján, géppisztolyos katonákkal találkoztunk, akik őrzik a vadállományt. Legutóbb a maoista harcok alatt csökkent le a vadsűrűség, mert az itt szolgálatot teljesítő katonákat is bevezényelték a városba és az orvvadászok munkába lendültek az értékes tigris bőrért és a rinocérosz szarváért. Mivel ezek a vadfajok a kihalás szélén állnak a katonák engedélyt kaptak az orvvadászok lelövésére.

Tovább indultunk.



A fák jó menedéket jelentenek az embernek



A fák árnyéka alatt elviselhető volt az idő, de takarás hiányában a tűző nap sugarai égetik az embert. Megláttunk egy rinocéroszt az elefántfűben, a mellette álló fán, a helyi fűgyűjtő asszonyok egymás hegyén-hátán tornyosultak. Túl messze legelt a tökéletes fotóhoz, ezért közelebb merészkedtünk hozzá. Jó széllel harminc méterre csaltuk a távolságot, amikor hirtelen a levegőbe szagolt és felém fordult, a következő pillanatban már én is egy fán kuporogtam. Onnan filmeztem, míg el nem ballagott. Megállt a légmozgás, teljesen elcsendesedett a Terai, csak a madarak véget nem érő dallamai trilláztak.



Az alkonyat előtt a krokodilok kiúsznak a partra



A pávák visítottak egyet-egyet, a mellettünk elterülő tó tükörsima vízében két krokodil siklott hangtalanul. Pettyes szarvasok jöttek inni a vízhez, amikor egyikük lehajolt, hogy a szomját oltsa, a krokodil felé kapott, de a szarvasnak sikerült megúsznia az esetet. Az egész rudli elmenekült, de fél óra múlva visszajöttek. Nyugat felé két elefánt ballagott, a hátukon a vezetőik, a mahmutok ringatóztak. A lenyugvó nap fényében páva járta a táncát a közelünkben, gyönyörű és felejthetetlen volt minden. Akkor értettem meg igazán, miért is utazott gróf Apponyi Henrik hónapokig a Teraiba, hogy ezen a vidéken hódolhasson nemesi szenvedélyének, a vadászatnak. Kormoránok repültek alacsonyan a víz felett, fekete alakjuk lassan beleolvadt az alkonyat sötétjébe.

Helyi autóbusszal utaztunk vissza Kathmandu forgatagába és megnéztük a Nepáli Természettudományi Múzeumot, ami közös kutatásokat végez a Tribhuvan Egyetemmel. Megismerkedtünk a múzeum igazgatójával, Dr. Keshab Shrestha professzorral és barátjával Hari Sharan Nepalival, becenevén Kazival, aki a legelismertebb ornitológus Nepálban. Együtt töltöttük az estét, Kazi meghívott bennünket az otthonába, segített a videóimon és Andi képein látható madarak neveinek kiderítésében. Rizspálinkát iszogattunk és elemeztük a himalájai fényfácán hangját, ami szerintem hasonlít a wapiti bőgésére. Mutattam nekik a kanadai videók közül elk bőgésről felvételt és tényleg osztoztak véleményemben. Régi fényképeket nézegettünk vadászatokról, gyűjtőutakról és átlapoztam az állami megbízásból megvalósított projektek beszámolóját. Akadt olyan régió, amit a kutatások után nyilvánítottak nemzeti parkká.

Hari Sharan Nepali 1934-ben született, csak Nepál madárembereként emlegetik. Tudása hihetetlen mértékű, gyerekkora óta több mint nyolcszázhetven madárfajt gyűjtött, amit később a múzeumnak adományozott. Mutattam neki egy felvételt, amit még a Dhorpatan régióban készítettem, s azonnal mesélte, hogy pocoknyulat láttam. Nyolc-kilenc hónapot tölt egy évben az erdőben, vadászott a királlyal és tizenhárom madárfajt fedezett fel. Ő látott először pocoknyulat és havasi pintyet ugyanabban a sziklahasadékban együtt lakni. Megnéztem tizenhatos lapátcsövű sörétes fegyverét és a hozzá tartozó vékony madarász betétcsöveket.



Never Ending Peace And Love



Búcsúzásunkkor ajándékoztam neki egy kicsi pávát ábrázoló szobrot, én kaptam tőle egy videofilmet a hóleopárdokról. Szép és emlékezetes befejezése volt ez másfél hónapos nepáli tartózkodásunknak. Fülembe cseng a helyiek által emlegetett mondat, hogy „soha ne felejtsétek el Nepált!”

-        Tudjátok mit jelent Nepál? – kérdezte tőlünk Anu a Teraiban.

-        Never Ending Peace And Love! Végtelen béke és szeretet!

Attila