Shangri-La és a Fehér Vízteraszok



 

Sonzanglin kolostor



Korábban azt hittem Kínában nem lesz kedvencem, de Shangri-La mégis az lett. Az óváros nagyon hangulatos és Lijianggal ellentétben itt kevés a turista. Az épületek tibeti típusúak és a kultúrában is domináns rész az övék, Kínának teljesen más arcát láthattuk. Bringát béreltünk és elindultunk felfedezni a környéket. A 3300 méteren fekvő híres, tibeti buddhista Songzanlin kolostort választottuk első célunknak, ami az előtte csillogó tó vizével és szépségével nagyon megfogott minket. Utána a Napa tóhoz igyekeztünk, de amikor már eléggé a világ végén jártunk Atti kapott egy defektet.



A kolostor előtti tó



A kolostorban napjainkban is élnek szerzetesek



Kilátás a kolostorból




Jakok a kolostor parkjában



Attila pumpát szerzett



Egyébként sem mondhatnám, hogy csúcs szuper járgányok lettek volna, három sebességet lehetett váltani rajtuk és igazából a bicikli döntött, hogy mikor és hova kapcsol, nem mi. Szerencsénkre pont egy tanya közelében történt, így a háziak kisegítettek egy pumpával, aranyosak, segítőkészek voltak, bár a csoda csak pár percig tartott, aztán újra leeresztett. Hála a kínaiak állandó szemetelésének az út szélén találtunk néhány rongydarabot, amivel Atti kitömte a gumit, hogy mégse az abroncson kelljen hazatekerni a göröngyös, köves úton még vagy 15 kilométert.



Közeledtünk a Napa tóhoz





Nagyon vicces volt, ahogy föl-le huppogott a nyeregben és közben az arcára volt írva minden gondolata, bár a végén már én is küzdöttem, mert belenyomott az ülésbe a hátizsák, amit azért vettem át Attitól, hogy minél kisebb súly nyomja az összetákolt kereket. Sötétben értünk vissza a városba, ahol „bosszúból” degeszre ettük magunkat mindenféle finomsággal. J



A hatalmas imamalom elindításához
tíz ember is kevés



Következő nap csak lődörögtünk a városban, felsétáltunk egy domb tetejére, ahol egy sztúpa és egy óriási imamalom áll. Jó kis csapatépítő volt mozgásba hozni a kereket, legalább tíz embert igényelt, nagy mosolygások, erőlködések és a kikoptatott kövön csúszkálások közepette. Utána csak úgy különösebb cél nélkül kinéztem egy hegyoldalt, hogy ballagjunk fel a tetejére, hátha látunk szép madarakat. Nem ismertük az odavezető utat, így az én kiváló tájékozódásomat figyelembe véve Attira bíztam a dolgot. Keringtünk jobbra-balra a házak között, de végül megtaláltuk az ösvényt. Erdőben elszórt sírok között vezetett, a tetején pedig egy imazászlókkal teli buddhista kolostort találtunk. Körbejárva be lehetett látni az egész környéket, a hegyeket, az előttük elterülő kopár fennsíkot a legelésző lovakkal, jakokkal és az egész várost.



A domb tetejéről beláttuk a várost



Imazászlók a kolostornál

Egy szerzetes fogadott minket, aki szemmel láthatóan szeretett volna beszélgetni velünk, de nem volt közös nyelvünk. Nagyon érdekes találkozás volt, először ő kínaiul mi meg magyarul és angolul próbáltuk megértetni magunkat, aztán csak elmosolyodott és elkérte a fényképező gépünket. Lefotózott minket, majd megkért, hogy mutassam meg az összes fotót. Kínába érkezésünk óta nézegethette benne az összes képünk, néha kuncogott, néha bólogatott, néha csak komolyan figyelte őket. Utána egy igen különleges kommunikáció zajlott közöttünk szavak nélkül.



Atti a napháló alatt



Nagyjából öt percig csak álltunk hárman egy kis kört bezárva, néztük a másik arckifejezéseit mosolyogva és valahogyan úgy éreztem sikerült egymásnak átadnunk valamit. Integettünk, majd elindultunk a lefelé vezető lépcsőn Attival. Lassan haladtunk, mert a kilátás, a találkozás és a környezet marasztalt. Megpillantottam egy szétszakadt, a földbe ágyazódott szalagot, amin angol feliratot találtam: „May the merit of our spiritual devotion goes to all the people who died in the Yulshul earth quake”. Amíg én az olvasásával foglalatoskodtam, Atti leült a lépcsőre.  Érdekes hangulatban voltam, jólesett a fény, az arcomat a Nap felé fordítottam, ekkor megpillantottam körülötte egy szivárványt. Még sosem láttam korábban naphálót. Mikor izgatottan mutattam Attinak, először csak legyintett, hogy mindig ilyen, de fel sem nézett az égre. Utána már gyanússá vált neki is, hogy nem szokványos dologról lehet szó, mert kapkodva vettem elő a fényképezőgépet. A domb hátterében szürke felhők gomolyogtak, a fákra felkötött imazászlókat lengette a szél. Különleges érzésem támadt, mintha fontos jelentéssel bírt volna a délután és ez a jelenség felejthetetlenné tette az egészet. A kolostor felöl ismét a szerzetes közeledett, megállt mellettünk. Mutattam neki a fotót, boldogan jelezte, hogy ő is látta, majd együtt lesétáltunk csendesen a faluba.

Szivárvány a Nap körül



Fehér Vízteraszok



Épphogy virradt, amikor a becsomagolt szendvicseinkkel elindultunk a hosszú autóútra a Fehér Vízteraszok felé. A reggel egy kicsit hűvös volt és borongós, hosszú falépcsőkön és hidakon sétáltuk körbe. A látvánnyal nehéz volt betelni, a hófehér medencéken keresztül kék és zöld színű víz csordogált lefelé. Korán be kellett fejeznünk a látogatást, az első turisták akkor érkeztek, amikor mi már indultunk, hogy elérjük a gépünket Pekingbe. Szerencsénk volt az időjárással, mert Shangri-La irányába egész úton vadul járt az ablaktörlő.



Gyönyörű látvány tárult elém