2011. december 20., kedd

AZ ÁLOM VALÓRA VÁLT...



Irány Magyarország!!!

Nem igazán fogom fel a nagy álom végét, ahogy annak idején az indulást sem, ez biztos idővel otthon történik meg. A téli estéken majd nézegetjük a képeket, videókat és elképesztő hangulatunk lesz tőle, hogy azokban a kalandokban mi szerepelünk. Életünk talán legszebb évét tudjuk magunk mögött, ez már örökre a miénk marad. Sok dolgot tud az ember, de más tudni és más megtapasztalva érteni.
Furcsa érzés lesz befejezni a blogot, mindennapjaim részévé vált, elmondtam, amit akartam. Talán barátaink közül is sokan most ismertek meg jobban, hiszen a személyes naplómat osztottam meg azzal, aki olvasta.
Mindenki azt látja a világból, amire neki szüksége van, a kérdés csak az, hogyan csapódik le az információ és mit kezd vele. Ezt a legnehezebb eldönteni. Utolsó esti vacsoránkon sokáig beszélgettünk egy üveg bor társaságában, felgyülemlettek az érzések, sírás kerülgetett, de nem a szomorúságtól, hanem a sok szépségtől és meghatódástól. Pakolunk… ugyanolyan felfokozott állapotban, mint januárban. Latolgatom mindent megtettem-e, amit terveztem, úgy sikerültek-e a kalandok, ahogy szerettem volna, vannak-e hézagok, árnyalatok, hibák. Hasonló lehet, amikor az ember élete végén számot vet, hiszen az élet is egy nagy utazás. Ezek az élmények megismételhetetlenek és egyediek, hiszen mind egy szálig igazi újdonság erejével hatottak és semmi sem történik meg kétszer ugyanúgy. Az is érdekes, hogy együtt, de mégis különbözőképpen éltük meg a kalandokat és pillanatokat, ettől voltak személyesek és csak a mieink.
Hihetetlen, hogy gyerekkori álmom megvalósult, ilyen tartalmas egy évet és hatalmas szabadságérzést élhettem át. Remélem, hogy a lelki békét, amit megtapasztaltunk könnyebben hozzuk elő magunkból újra, ha kezdene halványodni a hétköznapokban, és hogy segíteni fog döntéseinkben. Talán az út által olyan belső tudásnak jutottunk birtokába, amit máshogy esetleg öregségünkre sikerült volna elérni, hozzáállásban és szemléletben is alakított rajtunk. Sokkal kiegyensúlyozottabbak lettünk, lelassultunk az otthoni rohanó világhoz képest és azt hiszem mindig nagy erőt fog adni az a megtapasztalt érzés, hogy bízni kell a sorsunkban és soha nem félni a szívünk szerint cselekedni. Egy olyan fajta biztonságérzet és bizalom él bennünk, amit megfoghatatlan dolgok sugallnak és irányítanak. Rengeteg olyan félelem válik semmivé, amin régen tépelődtünk volna, ma viszont átlépünk rajtuk, kezdjük látni a fák között az erdőt. Egyre világosabbá válik, hogy valóban minden történésnek oka van és bennünket épít, hogy nem véletlen születünk éppen abba a családba, ahhoz a két emberhez, akiket talán mi magunk választunk szüleinknek. Lassan felfedezek olyan dolgokat, amiket meg kellett tanulnom és kezdem felismerni azokat, amik még előttem állnak. Ennyi különböző kultúra és értékítélet hatása alatt elfogadóbbá váltam, kicsit sem érzem úgy, hogy nekem kellene bárminek a helyességét megítélni a világban, amit mások tesznek, sőt azt hiszem nem is lehet igazán, amíg nem éltem a helyükben. Nem tudni kinek milyen göröngyös az útja, hol benne az akadály, a tanulópálya és a cél.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm nektek ezt a fantasztikus élményt,amit rendre megosztottatok velem, velünk.
    Nagyon szép és érdekes út volt.
    És nagyon jól sikerült a blog is, öröm volt olvasni, nézegetni.
    Örülök ,hogy sikerült megvalósítani, és átélni nektek ezt a fantasztikus álmot.

    Gábor Szentendréről

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok Andi és Atti,
    részben részt vettem az utatok szervezésében, ott voltam a búcsú bulin és csendben végig követtem az utazásotokat - kicsit aggódva értetek, kicsit irigykedve és nagyon büszkén rátok olvastam a bejegyzéseket. Úgy gondolom az utazás egy csodálatos dolog: belelátni más emberek életébe, megismerni más országok kultúráját és ezáltal átértékelni mindazt, ami minket körülvesz itthon Európában vagy hazánkban. Ezeket az élményeket senki nem veheti el tőletek és azt kívánom, hogy minél erősebben próbáljátok megőrizni az utóbbi egy év minden napját mélyen a szívetekben és merítsetek belőle sok-sok erőt itthon.
    Szeretettel gondolok Rátok és békés boldog karácsonyt kívánok.
    Claudia

    VálaszTörlés
  3. Szia Andi!

    Nagyon örülök, hogy végre épségben hazajöttetek!
    Ugyanakkor nagyon fog hiányozni a folyamatos beszámoló. A mindennapok részévé vált, ahányszor géphez ültem, megnézni írtál-e. Nagyon sok ismerettel lettem én is gazdagabb általatok. Sok idő kell mire feldolgozzátok a sok élményt amiben részetek volt.
    Remélem az új évben találkozunk, már nagyon szeretnék Veled egy jót beszélgetni.
    Nagyon boldog, áldott békés karácsonyt kívánok Nektek családotok körében!
    Sok puszi: Andi Balatonfüred

    VálaszTörlés
  4. Szia Andi!

    Nagyon örülök, hogy végre épségben hazaértetek!
    Ugyanakkor hiányozni fog a folyamatos beszámoló.
    A mindennapok részévé vált megnézni, ha géphez ültem, írtál-e. Nagyon sok ismerettel lettem én is gazdagabb. Nagyon sok idő kell míg feldolgozzátok a rengeteg élményt amit átéltetek.
    Remélem az új évben találkozunk! Már nagyon szeretnék Veled egy jót beszélgetni!
    Kívánok Nektek nagyon boldog,békés áldott karácsonyt családotok körében!
    Sok puszi: Andi Balatonfüred

    VálaszTörlés
  5. Imádlak titeket. Gyújtsunk be nálatok egy januári estén, meséljetek, részegedjünk meg egy kicsit. Ati, főzzünk vadpörköltet. Üdv a szigetről. Andris :)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Andi és Ati! Nagyon szépen köszönöm Nektek, Én és a munkatársaim a sok csodás kalandot!!!! Az unalmas kis varrodánkban teremtettetek csodás hangulatot a kalandjaitokkal nap mint nap! Puszi Kati

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok! Örülök, hogy ilyen fantasztikus kalandban volt részetek, és hogy megosztottátok velünk! Büszkén, és jó értelemben irigykedem kalandjaitokra.
    Üdv,
    Petya

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok,

    Csak most találtam rá a blogotokra, fantasztikus élményekben lehetett részetek, nem volt még időm végig olvasni a blogot, , de már ezek alapján is csak ámultam.
    A fotók is szuperek, csodás helyek, tájak, élőlények, érdekes emberek, kultúrák..

    Minden elismerésem!!

    Tibi

    VálaszTörlés
  9. sziasztok,
    Kár, hogy nem az utazás alatt találtam ide, de most elkezdem visszaolvasni a bejegyzéseket. Nagyon jó lett ez az összefoglaló is. Listamániásként viszont szívesen látnék egy toplistát a legszebb helyekről, legkedvesebb emberekről, legjobb kajákról, kedvenc szállásokról stb.
    üdv
    Kuti

    VálaszTörlés